Bacsányi brünni fogsága. – Nejével való levelezése. – Gabriela kieszközli szabadon bocsátását. – Linzbe internálják. – Badeni fürdőzésük.
Október 21-ikén csukódik be Bacsányi mögött a spielbergi vár kapuja s egy hosszú évig nem is nyílik meg számára. Hű Gabrielájával megint csak levélben beszélgethet, pedig sok a mondani valója. A méltatlan üldözés különösen nehezére esik s nincs oly levele, melyben erről ne panaszkodnék, különben megadással tűri sorsát s istenben vetett bizalommal. «Mindenemet elvették az emberek, – úgymond – szabadságomat, jogaimat, egészségemet s az idegenben talált tisztességes és biztos megélhetésemet s azonfelül megrágalmaztak a legmérgesebben és legveszedelmesebben.» De azért bízik a jövőben: «Mi, kiket oly sok derék ember ismer s kiknek élete olyan tiszta, nem veszhetünk el igazságtalanul; az igazságnak előbb-utóbb győzedelmeskednie kell. A ki úgy élt, mint mi, a sírban is meg fogja találni védőjét.» Fogságát betegségeskedése is súlyosbítja. Deczember 30-ikán oly rosszul lesz, hogy azt hiszi, vége van, de állapota jobbra fordul jó és derék orvosa, Kayser, kezelése alatt. A javulás természetesen lassan halad, börtöne igen rossz hely, melynek levegője olyan fojtó, hogy nejétől egy üveg eau de Colognet kér elviselhetőbbé tételére. Január vége felé (1816) már fölkelhet betegágyából s áprilisban azt is megengedik neki, hogy kimehet a szabad levegőre, de csak kétszer hetenkint s akkor is csak fél órára. Ez természetesen keveset használ, étvágya nincs és erőtlensége egyre tart, néha majdnem elesik, s mikor rövid sétájáról visszatér elsőemeleti börtönébe, egy órát kell pihennie a kimerültség miatt Csak abban reménykedik, hogy a badeni fürdő, mely máskor is jót tett neki, majd helyreállítja egészségét. Valósággal sóvárog utána és sok levelében emlegeti.
47. GABRIELA LEVELE FÉRJÉHEZ.
1816 január 19., 20. és 22-ik és május 1., 2., 4., 7. és 8-ik napján vallatja egy vizsgálóbizottság s a vizsgálat eredményét felküldi Bécsbe. Erről természetesen nem írhat nejének s így mi sem tudunk semmit az egészről.
Különben, mint maga mondja, humanusan bánnak vele. Írnia, olvasnia szabad s így a fogság unalmát irodalmi tanulmányokkal tölti. Sokszor feledve sorsát, hosszasan elcseveg leveleiben nejével mindenféle irodalmi dologról, könyveket kér, író barátai után kérdezősködik. Gabriela ellátja könyvvel s felel kérdéseire, megírja pl. neki, hogy az öreg Szabó, kit halottnak hitt, még él, a mi igen megörvendezteti Bacsányit. Egyáltalában a nejével folytatott levelezés egyik fő szórakozása. Mindkettejök levelei többnyire igen hosszúak, Bacsányinak január 15–18-iki levele (4 napig írta) 38 oldalra terjed. Nagyon érdekes levelezés ez, mely nemcsak tárgy és hangulat dolgában változatos, hanem rendkívül jellemző is mindkettejökre.
Gabriela jelleme különösen gyönyörűen domborodik ki előttünk leveleinek olvasásakor. A hű, szerető, önfeláldozó nő valóságos mintaképe, ki nemcsak hogy teljesen megérti férjét s fel tud emelkedni nagy műveltségével annak szellemi színvonalára, magas eszmevilágába, hanem a ki szerető, hű társa, barátja is férjének, kiért folyton aggódik, kinek minden kívánságát kitalálja és teljesíti, kit bátorít, felvidít s kinek érdekében megtesz minden lehetőt. Fogságában nemcsak szellemi táplálékkal látja el, hanem egyébbel is. Minden levele végén el van sorolva, hogy mit tartalmaz a levélhez mellékelt kis láda, mely bőségszarúként ontja a sok mindent, a mit egy jó feleség és egy jó gazdasszony figyelme csak kitalálhat: kávét, czukrot, rumot, teát, süteményt, csemegét, finom bort, egy kis pénzt is néha s számtalan más dolgot, mi a szegény fogoly sorsát enyhíti. Alig olvashatjuk meghatottság nélkül ezeket az inventariumokat, melyekben a jó asszony még a kis kutyáról sem feledkezik meg, ki urával együtt raboskodik.
Bacsányi nem hálátlan a sok jóért, minden leveléből gyengéd szeretet és hála sugárzik, folytonosan csak neje sorsa miatt aggódik, iránta érdeklődik és jól tudja, hogy milyen kincse van Gabrielájában. «Mint egy magasabb isteni lény, őrködöl felettem» – írja neki és méltán, Gabriela nemcsak fogságát enyhíti, hanem kiszabadítása czéljából is minden követ megmozgat. Még 1815 november 14-ikén megírja folyamodványát a császárhoz. Szép és megható könyörgés ez, a milyent csak a férjét szerető nő írhat. «Felséged atyai érzelmei nem fogják megengedni, – írja többek között – hogy gonosz teremtmények rágalmai egy boldog házasságot szétválaszszanak s egy szegény, szerencsétlen nőt az őrületbe kergessenek… Felséged atyai szívéhez könyörgök azért, hogy sorsának rögtöni kegyes eldöntésével vessen véget gyötrelmemnek s adja vissza őt ismét nekem, őt a nemest és ártatlanul üldözöttet, őt, ki isten és ember előtt az enyém!»
De nemcsak folyamodványt ír, hanem személyesen is elmegy a befolyásos főtisztviselőkhöz, hogy támogatásukat kikérje. Azután egy másik ügyében is eljár férjének. Bacsányi u. i. azt állította, hogy elfogatásakor a franczia pensiójára vonatkozó okiratok s egy 1000 frtról szóló kész nyugtatvány voltak asztalán. Ő senkinek sem tartozott, úgymond, egy sou-val sem, apróbb tartozásait Párisban holmijainak eladási árából kifizették, tehát jogosan követelheti vissza.
Gabriela lépéseket tesz a rendőri miniszteriumnál, de azt az értesítést nyeri, hogy nem találtak kész nyugtát, csak papirost és bélyeget, okiratokat szintén nem találtak.
Gabriela bécsi tartózkodása alatt legnagyobbrészt gazdag pártfogóinak kegyéből él. Legtöbbet Korokosova grófnőnek köszönhet, ki barátnőjeként bánik vele; hetenkint háromszor nála ebédel Gabriela, a kis comtesse pedig gyakran meglátogatja őt lakásán.
Küldeményei férjének bizonyára nagyobbrészt innen kerülnek. Többi barátaik szintén megemlékeznek róluk, az egyik pl., kit Bacsányi egykor pénzzavarából kisegített, 50 forintot küld Gabrielának. Így éldegél szegényesen a ritka lelkű nő, kit nem tudnak megtörni a sorscsapások. Hitét, reményét sohasem veszti el s ezernyi gondja közt még költészettel, irodalommal is ráér foglalkozni.
48. I. FERENCZ CSÁSZÁR ÉS MAGYAR KIRÁLY ARCZKÉPE.
1816 augusztus 7-ikén, aggódván férje ügyének érthetetlen húzásán-halasztásán, a császárhoz megy audiencziára. A császár azt mondja, hogy az ügy aktáit meg fogja nézni. Különben igen barátságos és sürgetésére nyájasan igent int. Gabriela könyörgésének meg is lesz az eredménye, mert a másnap (augusztus 8-ikán) kelt leírat megnyitja férje börtönének ajtaját. Szabadságát augusztus 14-ikén nyeri vissza Bacsányi, egyszersmind megtudja, hogy feleségével itt Brünnben találkozván, vele együtt Linzbe kell utaznia s ott a rendőrfőnöknél jelentkeznie. Bacsányit igen lehangolja ez a végzés. A szigorú vizsgálat, úgymond, semmit sem bizonyíthatott rá s mégis úgy bánnak vele, mint valami gyanús vagy közveszélyes emberrel. Gabriela örömét szintén megkeseríti ez az eljárás s maga mondja, hogy nem tudja, vajjon férje fogsága, vagy ilyen módon való szabadonbocsátása okozott-e neki nagyobb szomorúságot.
Bacsányi, kiszabadulása után, látogatást tett a kormányzónál s másoknál. Mindenütt igen udvariasan fogadták s elismerőleg nyilatkoztak fogsága alatt tanúsított viseletéről, továbbá neje iránt a legőszintébb nagyrabecsülésüket fejezték ki. Az udvarias diplomaták a linzi internálásra nézve is megnyugtatják: csak azért küldik Linzbe, mert itt «kellemetlen volna neki bevárni a legfelsőbb útasításokat», a rendőrfőnöknél való jelentkezés pedig tisztán az ő «kényelméért van elrendelve».
Gabriela augusztus 26-ikán érkezik meg Brünnbe, hogy két évi távollét után viszontlássa férjét. Még megvan az a papirlap, melyre tüstént megérkezésekor lázas sietséggel írta czeruzával: «Hétfőn este 8 órakor, a Kék Oroszlánban. Kedves férjem! Ebben a pillanatban érkeztem meg s epedve várlak. Sietségében Gabrielád.» Harmadnap már együtt utaznak Linz felé, hová szeptember 2-ikán érkeznek meg. Egyikük egészségi állapota sem kedvező s mindketten végtelenül vágyódnak a badeni fürdőbe, de Bacsányit Linzhez köti a legfelsőbb rendelet, tehát csakis folyamodás és utánjárás útján lehet kieszközölni az engedélyt. Természetes, hogy Gabriela jár utána. Maga is fáradt, beteges, de hősies lelke parancsol gyenge testének s ő még szeptemberben (21-ikén) Bécsbe utazik. Fáradozásait siker koronázza, a császár megengedi, hogy Badenbe utazhassanak.
49. GABRIELA IRÓNNAL ÍRT ÜZENETE.
Bacsányit ezalatt Linzben ismét zaklatták a pensiójára vonatkozó elveszett iratok miatt. Két napig vallatják öt-hat óráig egyfolytában, a mi teljesen kimeríti. Végre felszólítják, hogy vonja vissza panaszát, de Bacsányi ezt nem teszi. Az újabb izgalmak rövid időre megint ágyba döntik. Végtelenűl örül, mikor a császár engedélye október 21-ikén megérkezik hozzá: «Isten tartsa meg a császárt! – ez volt első gondolatom és imádságom» – írja Gabrielának. Az engedély szerint Bécset és környékét nem szabad érinteni s a fürdőt elhagynia.
A Hoch rendőrfőnöktől kölcsönvett 50 forinttal kiegyenlíti tartozásait s fedezi útiköltségét. Október 27-ikén már a régen óhajtott Badenben van nejével együtt.
Ez a vágyuk tehát teljesült, de az anyagi gondok súlyos teherként nehezednek rájuk. Csakhamar ez a teher is könnyűl, mivel a császár magánpénztárából 500 forint évi kegydíjat adományoz Gabrielának addig, míg körülményei kedvezőbbek lesznek.
Ebből látszik, hogy voltak ugyan ellenségeik, de voltak befolyásos jó barátjaik is. Gabriela maga említi ezek közül gr. Wrbnát, kit atyjának tekint s kinek mindent köszönhet, a mit a császártól kapott. A császár kegyessége, úgy látszik, másokat is hasonló kegyességre indít, így a hatalmas Sedlniczky 50 forintot küld Gabriélának «Die deutsche Muse» czímű szép költeménye nyomtatási költségeire.
Mindez természetesen nem elég jövőjük biztosítására, azért a franczia nyugdíj újra való megnyerése, illetőleg folyósítása ügyében is lépéseket tesznek. Gabriela többször járt e miatt Bécsben s magának Metternichnek közbenjárását is meg tudja nyerni. Metternichnek elmondja az audienczián, hogy a császár azt az útasítást adta neki, hogy menjen el br. Sedlniczkyhez egy bizonyítványért s mondja meg neki, hogy Bacsányinak más bűne nincs, mint a kivándorlás («dass man dem Mann nichts zur Last legen kann, als die Auswanderung»).
A badeni fűrdőzés soká tartott s mindkettejök egészségének kétségkívül használt, habár Bacsányi időközben betegeskedett és sokat szenvedett köszvénye miatt, sőt rendőri zaklatásoknak is ki volt téve.
1817 június végén, tehát 8 hónapi fürdőzés után, hagyják el Badent s július 2-ikán érkeznek Linzbe, hányatott életük utolsó állomására.