RAKODÓMUNKÁSOK, ZSÁKOLÓK ÉS HORDÁROK
Az egymást mintegy kiegészítő szállítás és rakodás munkálatai szinte felsorolhatatlanul sokfélék, nem is feltétlenül igényelnek alkalmi vagy hivatásos rakodómunkásokat. Az emberi erővel történő rakodás a gépesítés előtt úgyszólván minden mezőgazdasági (főként terménybetakarítás és -tárolás), erdei és fatelepi, építkezési; bánya- és ipartelepi, kubikos stb. munkán általános volt, az egész munkafolyamat egyik szakaszaként rendszerint ugyanazok végezték (parasztok, erdőmunkások, kubikosok és mások). A vonatkozó szakirodalom alapján talán csak a hajós rakodómunkásokat (Betkowski J. 1961: 12–16, 23–32, 67–76.; Kuczy K. 1976: 72–78, 82–90), a zsákolókat (Rideg S. 1961; Kiss L. 1981: I. 260–262) és a hordárokat (Békés I. 1973: 22–26; Kiss L. 1981: I. 323–324) lehet külön említeni.
A különféle szállítóeszközökkel fuvarozott áruk, anyagok hajókra be- és kirakodását, illetve mozgatását végezhették alkalmi vagy állandó bérmunkások, de maguk a kisvállalkozók is.
221A foktői dereglyés sóder be- és kirakását rendszerint egy 4 főnyi falka végezte. A kb. 1 vagonos dereglyét partközelben kikötötték, járódeszkát fektettek le; két talicskás a hajó elejét, kettő pedig a farát rakta. A talicskázáshoz úgynevezett nyaksit (hámot) használtak, a súlyos teher miatt a pallón egyszerre csak egy ember tudott haladni, sorrendet kellett tartaniuk. Egy kéthombáros dereglyét 4 főből álló falka a következő módszerrel rakott ki: 2 az első, 2 a hátsó hombárt ürítette; az első rakodó a hídlásra állította talicskáját, a többi a sóder tetejére fektetett pallóra. A talicskákat egyszerre rakták ugyan, de egymás után indultak: az első talicskás a hídlásról elsőnek indított, követte őt a hátsó hombár első embere, majd az első hombár második munkása, s végül a hátsó raktár második talicskása. Mivel induláskor az első talicskás volt a parthoz legközelebb, a terhet ő tolta legmesszebbre, s utána az említett sorrendben egyre közelebb ürítették ki a terhet. Visszafelé maguk után húzták üres talicskáikat, és épp fordított sorrendben értek vissza a hajóra. Ürítés közben a dereglye folyamatosan emelkedett, a bakokra helyezett pallókat állandóan igazgatni kellett, s a végén akár embermagasságra is lapátolták a sódert. Időnként pipahujákat (cigarettaszünetet) iktattak közbe. A parton a szabályos prizmába rakott homok (sóder) alapján számoltak (Kuczy K. 1976: 82–90).
Nagyobb fahajók esetében is hasonló módszerrel rakodták a homokot. Rakodáskor szokták fogadni a talicska felvontatását segítő 10–14 éves fiúgyerekeket, az úgynevezett csikókat, akik a hajófenéktől kezdve is végigvontatták a mázsás teherrel megrakott talicskát. E csikókból lettek a későbbi hajósok, ez volt a „matróziskolájuk” (Betkowski J. 1961: 70–71).
Az előzőektől kissé eltért a gabona be- és kirakása, részben a zsákban történő szállítás, részben pedig a (kétszeri) mázsálás miatt, s mindezt bonyolította a hajó fedele. A zsákokat vállon vitték a hajóra, lehetőleg minden hombárablakhoz külön pallót fektettek, s ott beadogatták vagy beömlesztették a zsákokat. Zsákos szállítás esetén bent ablakonként egy-egy munkás vette be a szállítmányt. Ha nem jutott minden ablakhoz ember, a küszöbtől újabb járót kellett lefektetni, s a terhet levinni. Ha pedig ömlesztették a terhet, az ablakoknál állt egy alkalmi segítség, aki gyors mozdulattal elnyisszantotta a zsákmadzagot; a fentről beöntött gabonát lent elegyengették. Kirakást 15–16 főből álló banda vállalt a következő munkamegosztással: bent a hajóban 4 ember zsákokba lapátolta a gabonát, a zsák száját az tartotta, aki a zsákot vállon fel, illetve kivitte, két ember rázta a zsákot, egyikük bekötötte a zsák száját, a másik vállra adta, 8 fő hordta a zsákokat a mázsához, ott 2 mázsára rakta, 2 pedig a vagonokba, illetve a szekerekre hordta (Betkowski J. 1961: 25–32, 67–68).
Az ömlesztett áru kirakásának munkamódszere és szervezete esetenként némi módosítást kívánt ugyan, de a termelékenység és az egyenlő „teherviselés” elve mindig érvényesült. Bármelyik rakodási módot szemléljük, meglepő a hatalmas teljesítmény és az ésszerű munkamódszer. A viszonylag nagyobb kereset azonban csak alkalmi volt, s a fokozott étel- és italfogyasztás is apasztotta.
A malmi–magtári zsákoló havibérért dolgozott; a zsák megtöltését, lemérését és felsegítését párban végezték. A zsákolás szünetében alkalmi munkát kapott: rostálás, búzaforgatás, söprögetés stb., felesége pedig a lyukas zsákokat foltozta (Kiss L. 1981: I. 260–262).
A kézbeli szállítóeszközökkel dolgozó városi hordárok munkája eléggé eltér a 222többi szállító- és rakodómunkásétól, és sohasem foglalkoztatott tömegeket. A postai hálózat és a boyszolgálat azonban ezt a mindenes foglalkozást majdnem teljesen megszüntette (Békés I. 1973: 22–26).