ALLODIÁLIS RÉTEK, MAJORSÁGI RÉTGAZDÁLKODÁS
ALLODIÁLIS RÉTEK, MAJORSÁGI RÉTGAZDÁLKODÁS
A rétek, legelők úri kisajátítását a 13. század végétől lehet nyomon követni, a 15. században pedig már megszaporodtak a majorsági rétek és kaszálók. Árutermelő földesurak a 16. században mindjobban korlátozták jobbágyaikat a földközösségi réteken, s mind több kaszálót sajátítottak ki magángazdaságuk számára. A 16–17. században az allodiális rétek egészen kis darabokból álltak, olykor a jobbágyok irtásrétjeit csatolták a majorhoz. A 18. század első felében az allodiális rétek mennyisége sok falu határában már meghaladta a jobbágyrétekét. Természetesen a jobbágyok emiatt tele voltak panasszal: „Mivel hogy az uraság a falu fundusán javát kaszállya, a réteket megtartja, és megválogatja a maga részére, ezért a szegény jobbágyai elegendő szénát marháiknak nem szerezhetnek” – írták a petriek (Zala m). 1789-ben a keszthelyi uradalom területén már 67% volt a majorsági rétek aránya. Az allodizáció egyik következménye a paraszti rétek fogyatkozása, másik negatívuma a majorsági réteken végzendő robot, a paraszti munkajáradék növekedése volt.
Főként egyházi nagybirtokok kaszálóit használhatták a jobbágyok szénarészért vagy bérleti díj ellenében. Pest megyében 1789-ben a rétek 45%-a volt az úrbéresek kezén, 37%-a allodiális, 18%-a pedig bérleti kezelésben állt (Szántó I. 1952: 230). A majorsági rétfoglalás a 19. században is folytatódott. Baranyai jobbágyok 1837-ben keserűen panaszolták, hogy az uradalom „a volt jobbágyi réteket elfoglalván... helyette berkeket osztogatott” (Rúzsás L. 1964: 123). Így aztán a paraszt alig tudott annyi szénát feltakarni, amennyit a király katonáinak kellett adni porciózás címén. Nem tehetett mást, mint hogy újabb kaszálókat létesítsen a berkek irtása, a lápok, mocsarak lecsapolása révén.
