A TÖRTÉNETÍRÁS.
A TÖRTÉNETÍRÁS.
A XVIII. SZÁZAD a magyarországi latinnyelvű történetirodalom virágkora. A tudományos módszerű historikusok deákul írták könyveiket, a nemzet multjának pragmatikus feldolgozói az akkori világ nemzetközi nyelvét használták adatgyüjtő és feldolgozó munkásságukban. E monumentális törekvésű történetkritikai irodalom mellett a magyarnyelvű történetírás igen szerény megnyilatkozású.
CSEREI MIHÁLY Históriája érdekes följegyzéseket nyujt a Wesselényi-féle összeesküvés, a bujdosók, Thököly és Rákóczi koráról. A jeles tehetségű erdélyi földbirtokos tárgyilagosan akarta elbeszélni kora történetét, úgy, amint maga tudta vagy szavahihető emberektől hallotta. Elég élénken, nem egyszer kellemesen írt. Történetirói álláspontja sajátságos. Erősen ragaszkodott a Habsburg-házhoz, de Magyarország felé gyanakodva tekintett, mert meg volt győződve, hogy Erdély az anyaországnak köszöni a rázúdult bajokat. Ha a magyarországi fölkelők – úgymond – nem ragadták volna magukkal az erdélyieket, az erdélyi fejedelemség békében élhetett volna. Kelletlenül emlékezett meg Thököly Imréről, haragudott II. Rákóczi Ferencre. Történetfilozófiai kéziratában, a Compendiumban is, eredeti módon elmélkedett a vallás, a politika és a mindennapi élet kérdéseiről. Református felfogása lépten-nyomon szembetűnik. Nem győzött eléggé hálát adni az Úrnak, hogy megőrizte a katolikus egyháztól; bizakodó hangon hirdette, milyen szilárdan áll igazságában a református vallás. Intette erdélyi nemestársait a Habsburg-uralom megbecsülésére; szemükre lobbantotta, hogy engedetlenségükkel mennyire fölingerelték annak idején a törököket. Ebből a munkájából kitűnik, hogy a hazai és külföldi történeti és hittudományi irodalomban egyaránt jártas volt s nemcsak erős ítélettel okoskodott, hanem írni is jól tudott.
A művelődéstörténelem terén kiváló érdemeket szerzett báró APOR PÉTER erdélyi földbirtokos. Metamorphosis Transylvaniae című munkájában megörökítette a régi magyar élet számos jellemző vonását, hogy ki ne vesszen az emlékezetből, milyen derék erkölcseik voltak az erdélyi nemeseknek 1700 előtt. A Habsburg-uralommal új szokások kezdődtek Erdélyben, a régi világ hívei bosszankodva szemlélték az idegen divat térfoglalását; Apor Péter kötelességének tartotta, hogy a hanyatlásnak indult új nemzedék előtt összevesse a multat a jelennel. Egybeállította mindazt, amit az elmult idők lakomáiról, táncairól, öltözeteiről, házairól, utazásairól és társadalmi szokásairól tudott. Gyökeres magyar nyelven, kedélyes zsörtölődéssel írt. Gúnyolódása nem volt sértő, feddései nem voltak komorhangúak. Hogy a külföldi divaton kapkodó ifjúságot visszatéríthesse atyái puritán világához, erkölcsrajzában összegyüjtött anyagát versben is feldolgozta.
Apor Péter följegyzéseihez hasznos művelődéstörténeti kiegészítést nyujt gróf SZÉKELY LÁSZLÓ erdélyi földbirtokos önéletírása. Kitetszik belőle, mennyivel magyarabb volt az erdélyi mágnásosztály az anyaországénál s menynyire meg tudták őrizni a királyhágóntúli magyar urak nemzeti szellemüket az idegen áramlatokkal szemben.
Az erdélyi művelődés történetének kutatója értékes forrásra talál HALMÁGYI ISTVÁN erdélyi földbirtokos naplóiban is. Stiláris érték szempontjából Halmágyi István naplói éppen úgy nem hasonlíthatók Cserei Mihály munkáihoz, mint ahogyan Székely László is háttérbe szorul Apor Péter jóízű egyénisége mögött.
A magyar anyaország belső állapotára s különösen a tiszántúli kálvinisták hitéletére nézve KERESZTESI JÓZSEF református lelkipásztor naplójában található számos jellemző följegyzés. Hogyan alakulnak az 1780-as évektől kezdve az új gyülekezetek, hogyan folyik a templomépítés, hogyan fogadják az ifjú lelkipásztort? Tanui vagyunk a katolikus és református papság torzsalkodásának, a református prédikátorok lelki szenvedéseinek, a kálvinista nemesek és parasztok durvaságának. «Itt tetszett meg igazán – sóhajt fel a naplóíró – micsoda terhek tétetnek a lelkipásztornak vállaira, melyek alatt még az angyalok vállai is reszketnének.»
Összefoglaló magyar történelmet a nemzet nyelvén egyedül SZEKÉR JOÁKIM cisztercitarendi szerzetes írt ebben a században. Munkája, a Magyarok eredete (1791), a legrégibb időktől a maga koráig mutatta be a magyar nemzet történetét. A szerző szabad szellemű, szókimondó, hazafias író volt; egyszerű nyelven beszélt, az idegen szavakat kerülte, a népies kifejezéseket szívesen használta; tartalmi önállóságra nem törekedett, de latinnyelvű nyomtatott forrásaiból kiaknázott anyagát jó ítélőtehetséggel válogatta össze.
A XVIII. század magyar nyelven író történettudósai között az elsőség Bod Péteré: őt az irodalomtörténet művelőinek sorában méltatjuk. Történeti érdekességű följegyzéseket, naplókat, önéletírásokat, monográfiaszerű kísérleteket többen foglaltak kéziratba; adataikat a a történetirodalom újabbkori művelői joggal méltányolják. Névszerint is említhető gróf Károlyi Sándor (megh. 1743) kuruc generális, utóbb császári tábornagy.
Szekér Joákim könyvének megjelenése előtt Pethő Gáspár krónikájának újabb átdolgozásai tájékoztatták az érdeklődőket a nemzet történetéről. A krónika szövegét két jézustársasági atya folytatta: először Spangár András, utóbb Kovács János, 1750-ig terjedő magyar históriájuk katolikus megvilágításban mutatta be az eseményeket. Ezt a könyvet protestáns ember nem vette a kezébe; vagy ha mégis elolvasta, bosszankodott állításain.
Magyarnyelvű világtörténelem csak a század vége felé jelent meg. Verseghy Ferenc megindította Millot európai hírű, felvilágosult szellemű egyetemes történelmének fordítását, vállalkozása azonban elakadt. Befejezetlen maradt Gvadányi József hat kötetes világhistóriai egybeállítása is. Mindszenthy Sámuel komáromi református lelkipásztor világtörténeti életrajzgyüjteményt bocsátott közre. (Ladvocat apátúrnak históriai dictionariuma. Nyolc kötet. Komárom, 1795–1809.) Ezek a lelkes próbálkozások voltaképen csak puszta fordítások.
Történetírók: APOR PÉTER báró (1676–1752) küküllőmegyei főispán, háromszéki főkirálybíró, utóbb az erdélyi főkormányszék tanácsosa. Ősi nemesi családból származott, a kolozsvári és nagyszombati jezsuiták nevelték, mint filozófiai és jogi doktor tért haza a nagyszombati egyetemről erdélyi birtokaira. Még látta a régi Erdélyt, megérte a nemzeti fejedelemség bukását, II. Rákóczi Ferenc fejedelemsége idején jó szolgálatokat tett a Habsburg-háznak, ezért bárói rangot és előkelő hivatalokat kapott. Buzgó katolikus volt; végrendeletében megelégedéssel emlegette, hány protestáns embert térített vissza a katolikus egyház kebelébe. Hetvenhat éves korában halt meg. Kéziratainak megőrzését átok terhe alatt bízta egyik fiára, annyira féltette életművét. – Fő munkája: Metamorphosis Transylvaniae azaz Erdélynek régi együgyü alázatos ideiben való gazdagságából ez mostani kevély, cifra állapotjában koldusságra való változása. – Első kiadását Kazinczy Gábor tette közzé: Altorjai báró Apor Péter munkái. Pest, 1863. (A «hazája felfordult állapotján szánakodó igaz hazafi» hatvan éves korában végezte be kéziratát. Egyik díszkötésű példányával az erdélyországi főkormányszéknek kedveskedett. Ajánlólevele szerint: «Méltóztassék az ország archivumába betétetni, hogy posteritásink ezekben gyönyörködhessenek».) – Egyéb kéziratainak gyüjteménye Szádeczky Lajos kiadásában: Báró Apor Péter verses művei és levelezése. Két kötet. Budapest, 1903. (Metamorphosisának verses feldolgozása nem vall költői tehetségre. Négyesrímű strófákban kesereg a régi magyar szokásokat kiölő új divat ellen: «Náj módi, náj módi, sok módi, rossz módi, Elmulék az régi, igaz magyar módi, Csúsza bé hazánkba annyiféle módi, Penna nem írhatja, van ma annyi módi». Hasonló módon foglalta versekbe naplószerű följegyzéseit, a kurucoktól szenvedett fogságának történetét, az erdélyi nemesurak névsorát.)
CSEREI MIHÁLY (szül. 1667. október 21. Rákos, Csík megye; megh. 1756. április 22. Nagyajta, Háromszék megye) székelyföldi földbirtokos. Tekintélyes székely család sarja volt, a székelyudvarhelyi református kollégiumban végezte tanulmányait, egy ideig Teleki Mihály erdélyi kancellár udvarában szolgált, megpróbálta a hadi életet is. Mivel a Habsburg-ház politikáját támogatta, II. Rákóczi Ferenc kurucai többször kirabolták s családjával együtt megszalasztották; végre is kénytelen volt Brassóba menekülni; itt kezdett Históriájának megírásába 1709-ben. A Habsburg-uralom megszilárdulása után egy ideig kincstári hivatalokat viselt, utóbb nagyajtai birtokára vonult vissza, itt még évtizedekig gazdálkodott. Nyolcvankilenc éves korában halt meg. Munkái kéziratban maradtak; másolatait az erdélyi nemesi családok másfélszázadon keresztül szívesen olvasták. – Históriájának első kiadását Kazinczy Gábor rendezte sajtó alá: Nagyajtai Cserei Mihály Históriája. Pest, 1852. (Emlékiratának időköre: 1661–1711. Bevezetésében szemlét tart az addigi magyar történelemirodalmon. Történetírói hivatottságáról szerényen nyilatkozik; nem akar, úgymond, históriát írni, mert ha akarna is, nincs hozzá tehetsége; ám unta a heverést, megörökítette korának történetét, úgy ahogy maga tudta vagy hiteles emberektől hallotta. Makacsul transzilvánus szellemű, nem lelkesedik az egységes magyar hazáért, a különálló Erdély híve.) – Megjegyzései Apor Péter Metamorphosisához; Altorjai báró Apor Péter munkái. Közli Kazinczy Gábor. Pest, 1863. (Apor Péterrel és Bod Péterrel barátságos leveleket váltott.) – Compendiumának kéziratos szövegét Szádeczky Lajos adta közre: Cserei történetbölcseleti műve. Történelmi Tár. 1906. évf. (A kézirat teljesebb címe: Compendium theologicum et politicum azaz oly együgyű írás, melyből mind lelked idvességit, mind világi életednek rendes folytatását rövideden megtanulhatod. A katolikusokat és a kurucokat egyformán gyűlöli, tanácsokat osztogat ellenük, politikai intelmeket ad az erdélyi nemességnek: «Emlékezzél rá, mily nagy boldogságban, nyugalomban tarta majd egy saeculum alatt a török nemzet, mégis mint az engedetlen fiú szüntelen port rúgtál a szemiben. Bizony az ausztriai házat is, ha érdeme szerint megbecsülöd vala, annak is szárnyai alatt békével nyughatol vala; ezután azért akármelyik directiója alá essél, mert úr nélkül magadra nem élhetsz, légy hű hozzája s úgy lehet maradásod, boldogulásod».) – Családi naplójának, följegyzéseinek, verseinek szövege: Történelmi Tár. 1893., 1901. évf. és Századok. 1903. évf. (Ferenczi Zoltán, Kis Bálint és Szádeczky Lajos közlése.) – Az irodalomtörténeti közfelfogás a XVIII. század magyarnyelvű történetírói közül Cserei Mihályt becsüli legtöbbre. Toldy Ferenc szerint Cserei Mihály jólértesült, helyes ítéletű, részrehajlatlan író; kellemes folyamatosságú előadása különb minden régebbi és vele egy korban élő historikusénál. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – Beöthy Zsolt szerint Cserei Mihály felfogásában sokszor nyilatkozik a konzervatív és kálvinista pártember, egyébként jól ismeri korát, néhány vonással találóan jellemzi kortársait s nem közönséges belátással mutat az események okaira; munkájának egyik fő érdeme könnyű folyású előadása, vonzó kedélyessége, tartózkodás nélküli őszintesége. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Bodnár Zsigmond szerint Cserei Mihály labanc felfogással és kálvinista felekezeti szellemmel írta Históriáját; szereplői iránt bizalmatlan, a lelkesedés nem ragadja magával; de azért sok melegség van benne, elbeszélését jól esik olvasnunk. (A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891.) – Horváth Cyrill szerint a régebbi magyar emlékírók közül egyik sem versenyezhetik Cserei Mihállyal a költői feldolgozásra alkalmas anyag bőségében. Históriájának egyik-másik elbeszélése valóságos kis novella. Figyelme úgyszólván mindenre kiterjed, ami a kor életéhez tartozik. Stílusa eleven, gondolatait szépen fejezi ki. (A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899.)
HALMÁGYI ISTVÁN (1719–1785) erdélyi földbirtokos. Külföldi tanulmányútja után az erdélyi főkormányszék szolgálatába állott s hivatalában fokról-fokra emelkedett. – Irói hagyatékát Szádeczky Lajos tette közzé: Halmágyi István naplói. Budapest, 1906.
KERESZTESI JÓZSEF (szül. 1748. Veszprém; megh. 1812. Szalacs, Bihar megye) református lelkipásztor. A debreceni kollégiumban tanult, hosszabb külföldi tanulmányutat tett, Nagyváradon, utóbb Szalacson lelkészkedett. Prédikációi és alkalmi versei közül több nyomtatásban is megjelent, naplói kéziratban maradtak. – Krónika Magyarország polgári és egyházi közéletéből a XVIII-ik század végén. Keresztesi József egykorú eredeti naplója. Közzétette S. Hoffer Endre. Pest, 1868. – Keresztesi József naplójegyzetei akadémiai útjáról. Teológiai Szemle. 1925–1931. évf.
SZEKÉR JOÁKIM (szül. 1752. július 5. Komárom; megh. 1810. szeptember 26. Kolozsvár) ferencrendi szerzetes, gimnáziumi és teológiai tanár, utóbb ciszterci áldozópap. Mivel magyar történetében számos jelét adta szabadelvű gondolkodásának, az egyházi hatóságok üldözése elől kénytelen volt a katonasághoz menekülni. Mint tábori pap részt vett a marengói csatában. Hazájába visszakerülve lelkészi hivatala mellett a tudományoknak élt. – Magyar históriája: Magyarok eredete, a régi és mostani magyaroknak nevezetesebb cselekedeteivel együtt. Két kötet. Pozsony és Komárom, 1791. (Második bővített kiadása Pest, 1808.) – Megírta még a hadtudomány elméletének vázlatát, a marengói csata történetét s írt egy kalandos regényt is. (Magyar Robinson. Két kötet. Pest, 1808–1809.)
SZÉKELY LÁSZLÓ gróf (1716–1772) erdélyi földbirtokos. Önéletírásában szorgalmasan jegyezgette életének csöndes eseményeit. Kéziratát halála után özvegye, Thoroczkay Zsuzsánna, folytatta s az özvegy úrnő halála után a család bizalmas embere, Kis Zsigmond, fejezte be. – Király Pál: Gróf Székely László élete. Budapesti Szemle. 1887. évf.
Irodalom. – Szilágyi Sándor: Erdély irodalomtörténete. Budapesti Szemle. 1859. évf. – U. az: Vértanuk a magyar történetből. Pest, 1867. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest. 1872. – Ifj. Szinnyei József: Irodalmunk története 1711–1772. Budapest, 1876. – Flegler Sándor: A magyar történetírás története. Ford. ifj. Szinnyei József. Budapest, 1877. – Király Pál: Gróf Székely László élete. Budapesti Szemle, 1887. évf. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Szigethy Lajos: Cserei Mihály és históriája. Erdélyi Múzeum, 1894. évf. – Barcza József: A Metamorphosis Transylvaniae mondattana. Magyar Nyelvőr. 1895. évf. – Balló István: Altorjai báró Apor Péter élete és működése. Csíkszereda, 1897. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Banczik Samu: Nagyajtai és miklósvárszéki Cserei Mihály. Kolozsvár, 1905. – Angyal Dávid: Történetirodalmunk a XVIII. század elején. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Matskássy Antónia: Halmágyi István naplóinak magyar művelődéstörténeti vonatkozásai. Budapest, 1912. – Révész Imre: Bod Péter mint történetíró. Kolozsvár, 1916. – Lukinich Imre: A szatmári béke története és okirattára. Budapest, 1924. – Máté Károly: A magyar önéletírás kezdetei. Minerva. 1926. évf. – Gulyás József: Keresztesi József. Teológiai Szemle. 1927. évf.
