Tanítás és tanulás a középkori egyetemeken
Tanítás és tanulás a középkori egyetemeken
A művészetek (artium) fakultásán grammatikát, logikát, dialektikát (tehát egy részét a mai gimnáziumi tantárgyaknak): ez utóbbit Aristoteles könyvei alapján, a többi fakultásokon theologiát, jogot és orvostant. A tanítás főképen diktálásban állott; a tanulás pedig a leckék lejegyzésében és a betanúltak fölött való disputában.
Az íróeszközzel és jegyzőkönyvvel fölszerelt tanuló a tanterembe ment, s leült, még pedig a földre, mert még Párizsban is egész 1451-ig a tanulók szívesen ültek a szalmával behintett földön.* Ima után a tanár hozzá kezd a leckéhez, illetőleg olvasni kezdi az írott kézikönyv szövegét, lassan, mondatról mondatra, hogy a tanulók utánírhassák.* Az artium magister pl. diktálta Aristoteles valamely iratának latin fordítását.
Innen a Rue du Fouarre éppen a szalmával behintett tantermekről kapta nevét.
A diktálás nagy becsben állt, s midőn 1355-ben Párizsban be akarták tiltani a Rue du Fourreban majdnem fellázadtak a tanulók.
A szabad művészetek tanítása arra való volt, hogy előkészítsen a theologiára, mint a legliberálisabb tudományra, mely megszabadítja az emberi lelket minden bajtól. A theologia magisterei két csoportra oszolnak a szerint, a mint vagy a bibliát olvassák (biblici) vagy pedig Lombardi Péter dogmatikai szentenciáit (sententiarii). Ez utóbbi nehezebb mesterség volt, mert a hitcikkeket pro és contra vitatták. A theologiát olyformán tárgyalták, mint valami mennyei geometriát: puszta syllogismusok segítségével. Eme száraz és rideg logikai eljárás következtében a theologusok elfelejtették a papolást; nem birtak a szívhez szólni, a lelket meghatni. Üres szóvitákat folytattak ily kérdésekről: Milyen volt a paradicsom belseje? – Jézus teste be van-e ruhával fedve az Úrvacsorában? – Mit tesznek az angyalok testökkel, miután betöltötték abban földi küldetésöket? stb.
A jogi szak tanárai vagy a Corpus juris egyes könyveit magyarázzák, vagy pedig, mint az egyházjog mesterei (decretisták, canonisták), Gratin Decretaleit. A jogi szakma jól jövedelmezvén, tanárai szakítottak az egyházias élettel, a XIII. század óta nősűltek és teljesen laikus módon és fényesen éltek. E fakultáson is nagyon járták a vitatkozások.
Az orvosi szak magisterei Hippocrates és Galenus műveit olvasták; sok egyetemen a tanulókat e tanok megtartására esküvel kötelezték. A boncolás ritkaság volt; eleinte két évben egyszer, később évenként egyszer boncoltak. A páduai egyetem híres tanára: Montagnana eldicsekedett vele, hogy életében tizennégy boncolást végzett. Hiszen még Moličre korában is (XVII. század) a hullaboncolás valóságos ünnepi látványosság volt. Itt is nagyobb gondot fordítottak a disputákra, mint a leckékre, mert azt hitték, hogy az ember örökké tartó disputára született, s hogy a syllogismus kitünő szer még a betegségek ellen is.
A tanfolyam tartama a studium fontosságától függött. Ehhez képest legtovább tartott a theologia tanulása. Valaki lehetett a művészetek mestere (artium magister) 21 éves korában, jogi vagy orvosdoktor 26–27 éves korában, de a theologia doktora 35 éves kora előtt nem lehetett.
A disputákon (melyeket gúnyosan »kakas-viadalok«-nak is neveztek) jelen volt legalább egy magister (mint vezető), aztán a baccalaureusok és a tanuló-ifjúság. A baccalaureusok az egyetemek tanár- (magister) jelöltjei voltak, mely jelöltség az »artium facultas«-ról a többiekre is elterjedt. A sok kéziratmásolás és disputálás miatt e jelöltek rendkivül terhes életet éltek.
