Szeitz Leo
Szeitz Leo
Szacsvay két pamfletjének iránya, mosdatlan kifejezései méltán lobbantották haragra SZEITZ LEÓt, az egri szervitát. Zakkariás leveleit – úgymond – az Izé könyvével együvé köttette és kívül az a titulust tétette rá »Két Disznósdi«. Az igaz, hogy, ha a goromba egri barát Igaz magyar-jából egy-két lapot szintén hozzájuk köttetett volna: akkor bátran megváltoztathatja vala az ekként összeállított gyűjtemény címét »Három Disznósdi«-ra.
Szeitz, – ki merő különczségből, a nélkül, hogy szándékában volna kilétét a világ elől eltitkolni, Máriafi István és Kalapátsits György név alatt ír, – egyes egyedül képes szembeszállni az uralkodó áramlattal. Egy-két egyházi szónok, például a történetíró Katona, Bilisics Alajos, pálos-szerzetes, Hermolaus (More György) kapucinus, szent-Istvánnapi, nyomtatásban is megjelent beszédökben több-kevesebb ékesszólással figyelmeztetik a híveket a felvilágosodás vészes következményeire, de a császári egyházpolitikáját nyiltan nem merik megtámadni; Prabner a Magyar Merkur egyik cikkírójával vitatkozva Febronius tanaiban nem sok kárt tesz; a Nádaskai András által németből fordított Fridrich Elisiumban című gúnyiratra, – mely Józsefet a megkezdett munka folytatására buzdítja, – egy ismeretlen író A nagy Fridrichnek Elisiumát előadó könyvnek tetemesebb mételyei cím alatt oly együgyűen válaszol, hogy ellenfeleiben a diadal érzetét, saját elvtársaiban a bosszankodást kelti fel.
Az egri barát ellenben nagy készűltséggel, szókimondó egyenességgel, ritka bátorsággal védelmez és támad egyidejűleg. Polemiája a XVII. század vallási vitáira emlékeztet. Izzó szenvedélye gyakran lángokban tör ki. A durvaságot fokozott durvasággal viszonozza, s mikor kitombolta magát, mikor ellenfeleit, kik őt Bálám szamarának nevezik, visszaszamarazza: önmagát mintegy igazolva, így fakad ki: »hát én csak mindenkor néma kutya legyek, s midőn ők ugratnak, én egy szót se tegyek?« A mint a saját személyére szórt piszkot nem hagyja magán száradni: a katholikus dogmákat, egyházi szokásokat sárral dobáló »Aufklärungs-Fantaszták« sem kerűlik ki visszatorlását. Az elszigeteltség és a magára hagyatottság érzete természetszerűleg ingerültté, álláspontjának, vallási felfogásának rideg kizárólagossága türelmetlenné teszi őt a másvéleményűek iránt. A katholicizmust és a magyarságot identikus fogalmaknak tekinti. »Ahhoz – ugymond, – hogy valaki igaz magyar legyen, elsőben kivántatik, hogy pápista s római katholikus magyar legyen«. A ki, szerinte, a regnum Marianumot megtámadja, a ki az egyedül üdvözítő vallástól elpártol, az hazáját teszi tönkre, addig volt boldog és szabad orzság, mig szent István nyomdokain haladva, Máriát patrónájának ismerte el.
Ez az alapeszme vonúl végig Igaz magyarján s a Kalapátsis György álnév alatt írt Más is igaz magyar című munkáján. Az ezzel ellenkező nézetek, törekvések hozzák mozgásba a természettől különben is szilaj vérét úgy, hogy nem bír rajta uralkodni. Hol komolyan, szigoruan tudományos irányban, hol könnyebb fegyverzettel, de mindig a benső meggyőződés erejétől áthatva igyekszik saját nézeteit érvényre juttatni. Mint tudós, hatalmas készlettel rendelkezik. Kazinczy azt írja róla, hogy »ez az ember sokat olvasott, sokat írt, fáradhatlan szorgalommal bír s kivált a honi történetekkel igen ismerős«. Mint író szintén kimagaslik kortársai közül. Előadása folyékony, ötletes, fordulatokban gazdag; nyelve tiszta, zamatos. Főműve, az Igaz magyar, túlnyomólag dogmatikai fejtegetésekből áll, azért mégsem unalmas, olvasóit nem fárasztja ki; ha figyelmök lankad: egy-egy jóízű adomától vagy elmés ötlettől csakhamar ismét felfrissűl. A Más is igaz magyarban pedig az újságíró könnyedségével tárgyalja a vitás kérdéseket; kellemes, vonzó előadása valósággal lebilincselő.
A II. József által inaugurált szellem terjedését azonban Szeitznak, még ha egyedül nem áll, akkor sem sikerűlt volna meggátolnia. A kor kivánalmait a felvilágosodás szolgálatában álló írók értették meg. Ennélfogva, jóllehet tehetségre nézve nem mérkőzhettek az egri baráttal, jóllehet kezökben ingadozott a toll, melynek Szeitz avatott mestere volt: siker mégis az ő művöket koronázta, ha ugyan e korban egyáltalán részt követelhetett magának a sajtó a közszellem átalakítására irányzott törekvések sikereiből. A József-féle felvilágosodás irodalmi bajnokai, bármily túlzó és egyoldalú volt is különben egynémelyikök, a haladás útját egyengették, úgy hogy a kilencvenes évek reformerei nekik köszönhetik, hogy a nemzet szellemi újjászületésének nagy munkájában a töretlen út nehézségeivel nem kellett többé küzdeniök.
József uralkodásának második felében a sajtó veszít ugyan élénkségéből, a mi részint az újítások ellen bekövetkezett visszahatásnak, részint és főképen annak tulajdonítható, hogy a klérus unszolására a császár a cenzurát nagyobb szigor gyakorlására utasította: de a sajtó által elhintett mag már ekkor megfogamzott s nehány év elteltével bámulatos arányokban indúlt fejlődésnek.
