Eszthetikai tanulmányok
Eszthetikai tanulmányok
Csak mikor egy évtized múlva, 1826-ban Szemere Pállal egy széptani folyóriat kiadására szánta el magát, vette fel ismét eszthetikai és kritikai munkássága fonalát. Az Élet és Literaturában s folytatásában, a Muzárionban jelentek meg formailag és tartalmilag legkiválóbb dolgozatai. Több vallásbölcseleti és bölcselettörténeti tanúlmánya mellett e folyóirat közölte a Körner Zrinyijéről írt bírálatát és A komikumról szóló fejtegetését, melyek megvetették dramaturgiánk alapját. Mindkét dolgozat a német dramaturgok tanítványának mutatja Kölcseyt, de oly tanítványnak, ki nem méltatlan mestereihez, sőt egyik-másik tekintetben felül is múlja őket. A mit a komikumról ír, nagyobbrészt Bouterwek és Jan Paul fejtegetéseinek viszhangja, de az idegen íróktól tanúltakat sajátos formába tudta önteni s számos, irodalmukra vonatkozó észrevétellel érdekessé tette a magyar közönség előtt. Eredetibb és becsesebb a Körner drámájáról írt bírálata, mely a Szemere által lefordított Zrinyivel együtt jelent meg s Kölcseynek a »magyar Lessing« nevet vívta ki. Első bírálataiban, láttuk, oda törekedett, hogy legnépszerűbb íróinkkal szemben is elismerést szerezzen a kritikának; a Zrinyiről írt bírálatban ugyanezt teszi a színpaddal szemben, melyet még általánosan a hazafiság iskolájának és a nemzeti nyelv pallérozójának tekintettek. Kölcsey a darabot apróra elemzi és kimutatja, hogy az a színpadról nem művészi értékénél fogva hatott a magyar közönségre, hanem pusztán tárgyának történeti érdekével. Vagyis más a hazafiság szempontja, s más a művészi szempont. S itt van Kölcsey kritikai működésének súlypontja: annak hangsúlyozásában, hogy a nemzeti elfogúltság akadálya a művészi tökély felé haladásunknak.
Van a dolgozatnak egy más tendenciája is, a mely nem kevésbbé fontos. Ez a német szentimentalizmus s általában a német befolyás ellen való harc. »Óhajtanunk kell, hogy minekutána politikai és geographiai fekvésünk literátorinkat is a német föld fiaival s literaturájával összefüggésbe hozta, készek legyünk a jobbat a jótól, s a jót a rossztól megkülönböztetni; s ha példány után akarjuk izlésünket intézni, legalább a példányt tanuljuk meg jól választani. De veszedelmes dolog a követés: az erő nélkül szűkölködőt a követés szolgamajommá alacsonyítja le.«
Kölcsey azzal sem elégedett meg, hogy az idegen példányok másolásától óvjon. A Nemzeti hagyományok című értekezésben költészetünk nemzetibb fejlődésének jelöli meg forrásait és irányát. Vissza kell térnünk a nemzeti hagyományokhoz, úgymond, »mert a nemzeti poésis a nemzeti történet körében kezdi pályáját s a lírának később feltámadó s individuális érzelmeket tárgyazó zengése is csak ott lehet hazaivá, hol a nemzeti történt régibb múzsájától kölcsönöz sajátságot és személyes érzeményeit a nemzeti hagyomány és nemzeti megnemesített életkör nimbusán keresztül sugároztatja«. Egyszersmind kimondja, hogy a nemzeti költészet csak a nemzet kebelében támadhat, s ezért eredeti szikráit a köznépi dalokban kell keresni. S íme, alig két évtized alatt valóra váltak Kölcsey eszméi: Kisfaludy Károly és Vörösmarty megindították, Petőfi, Tompa és Arany betetőzték irodalmunk nemzeties irányát.
)
