Régibb kísérletek
Régibb kísérletek
Kezdeményök nem volt egészen új dolog. Sylvester János már 1541-ben igen jó distichonokkal vezette be Újtestamentumát; utána is a XVIII. század elejéig minduntalan akadt egy-egy író – csak az ismertek száma majd negyven, – a ki magyar distichont tett a könyve elé, latin helyett vagy mellett; de ezek mind tudósok voltak, és Molnár Albertet kivéve egy sem volt költő. A múlt század derekán azonban már rendszeres irodalmi használatát pengette néhány író, így a lelkes, de nem kitartó Ráday Gedeon, ki a Zrinyiászt kezdte hexameterekbe átönteni és Szilágyi István, debreceni tanár, később szuperintendens, Horatius és Klopstock fordítója; de kisérleteiket csak magánkörök ismerték. Molnár János jezsuita, később szepesi kanonok, a nagy tekintélyű író, már nyomtatásban sürgette az antik mértékek behozatalát (Régi jeles épületek 1760.); de maga nem lévén igazi költő, nem járhatott elül vonzó példával. A nyelvész Kalmár György (Prodromus 1770.) már több mint 5000 hexameterben közzé is tett két zavaros költeményt. De igazi irodalmi eszmévé és mozgalommá csak ama három szerzetes egyidejű és hathatós föllépése tette az addig elszórt és kuriózumnak tekintett kisérletezést.
Föllépésük néhány évvel a Bessenyeié után történt, de még a 70-es években. Már 1773-ban mind a hárman dolgoztak; de egymásról még akkor sem tudtak semmit.
