Rájnis József
Rájnis József
Egy év múlva (1778) RÉVAI MIKLÓS, a későbbi nagy nyelvész lépett föl egy füzet distichonnal: Magyar alagyáknak első könyvök címmel. Révait Molnár János buzdítása lelkesíté fel s 1773 óta buzgóan foglalkozott elegiák készítésével és fordításával (Propertius, Ovidius stb.) – Végre 1781-ben megjelent a RÁJNIS könyve is, mely pázmányias címet viselt: Magyar Helikonra vezérlő Kalaúz avagy a magyar versszerzésnek példái és regulái. Rájnis voltakép legkorábban indúlt meg társai közt. Még 1760-ban, mikor a leobeni szemináriumban német növendéktársai Eisenbeck német hexametereivel dicsekedtek előtte, magyar példát addig nem látva, magyarra fordítá Sannazaro olasz-latin költő velencei epigrammját, és saját magyar distichonának a németnél könnyebb perdülését teljes diadalérzettel élvezte. Pedig német származású volt ő is, Kőszegen született, de magyarabb érzésű írónk egy sem volt nála. Az ország sok helyén tanárkodván, a néptől, s még inkább a régi könyvekől, Pázmány, Faludi írásaiból oly gyökeres magyarságot szítt magába, hogy a jó székely nyelvérzékű Barótival bízvást versenyez. Könyvét már 1773-ban, szatmári tanár korában megírta; mint mondja: korábban megfőzte a vacsorát mint mások az ebédet, noha aztán mások előbb tálaltak. Mint igazi klasszicista meg akarta várni a horáciusi kilenc esztendőt, s azalatt munkáját javítgatta. Vers a Kalaúzban csak huszonhét van, annál több a szabály. A versek értékre gyöngék, bántó ízléstelenség kevesebb van bennök, mint Szabó darabjaiban, de a nyelv annyi új elemét sem hozzák felszínre. Egy sapphói ódája a szent jobbról elég lendületes és numerusos, de legjobb egy pásztori verse 1775-ből, trocheusokban, az igazi költői nyelv annyi elemével, hogy a Csongor és Tünde dikciójára emlékeztet. Rájnis olykor a kellem hangját találta el, mig Szabó a fenségét érinti néha.
Baróti Szabó Dávid névaláírása.
