NAPFÉNY
NAPFÉNY, (nap-fény) ösz. fn. 1) A napnak magában véve, mint égi testnek világossága, különösen mennyiben ezen világosságot szemeink elől semmi sem akadályozza, pl. midőn az ég tiszta. Napfényt látni. Szemeit sérti a napfény. Még a napfényben is homályt keres. (Km.). Többször jön házába napfény mint kenyér. (Km.). Süt a napfény, de a kenyeret még sem sütheti meg. 2) Átv. ért a felfogó észre vonatkozólag am. kétség nélküli tudat, melyet semmi homály nem föd. Napfényre hozni, deríteni valamit. Alattomos bűnei napfényre jöttek. Világos, mint a napfény. Napfénynél világosabb.
