ÁLOM
ÁLOM, (ál-om) fn. tt. álmo-t. Az állati érzékek, illetőleg léleknek azon természetszükségű nyugállapota, melyet máskép alvásnak nevezünk. Csendes, édes álom. Mély, könnyü álom. Nyugtalan, rövid, hosszu álom. Álomba merülni. Álomból fölébredni, fölriadni. Kivánni az álmot. Álomra hajtani fejét. Álmából fölverni, fölkelteni valakit. Szemeire nehezedik az álom. Egy jó álom mindent helyre hoz. Km. Étel, ital, álom, szükséges e három. Km. Személyesítve:
„Álom pihent még a mezőkön,
S ködben merengtek a tetőkön
Az éjnek szürkületjei.
S ködben merengtek a tetőkön
Az éjnek szürkületjei.
| Szemere Pál. |
Megelőző s gyöngébb árnyalatú tüneményei: szender, szendergés, szunnyadás. 2) A képzelőtehetség játszi szüleményei, tarka képei, látványai, melyek alvás alatt tünnek fel. Álmot látni. Álmokkal vesződni. Ijesztő, rémitő, borzasztó álmok. Szép, örvendetes álom. Álmokban gyönyörködni. Álmokat hüvelyezni, fejtegetni, magyarázni. Álomban beszélni, sírni, nevetni, ugrálni, repülni. 3) Átv. ért. az ébren levőnek hiú képzelődései, ábrándjai.
„A bírhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz.“
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz.“
| Vörösmarty. |
„Álmaim tünnek, leesik szememről
A csalárd fátyol, s az arany világnak
Rózsaberkéből sivatag vadon kél
Zordon időkkel.“
A csalárd fátyol, s az arany világnak
Rózsaberkéből sivatag vadon kél
Zordon időkkel.“
| Berzsenyi. |
Gyöke ál, előlehhel hál, az alvónak gyönge lehelését utánzó természeti hang, valamint a szuny, szender, latin somnus, sopor rokon értelmű szókban alaphang a szuszogó sz. Egyébiránt egyezik vele a héber 
(chalóm) mely szintén álmot, álmodást jelent; a gyökige chalam megvan az arab nyelvben is. Többire V. ö. ALSZIK.
(chalóm) mely szintén álmot, álmodást jelent; a gyökige chalam megvan az arab nyelvben is. Többire V. ö. ALSZIK.
