megbicsaklik
megbicsaklik tárgyatlan ige
1. <Testrész, rendsz. végtag> a forgójában, ízületében hirtelen a szokásos hajlási irányától eltérő irányba kényszerül fordulni, s ezért csaknem kificamodik v. megrándul. Megbicsaklik a bokája, a térde. A menekülő gémek … csapkodnak, … nyakok megbicsaklik, azután gyorsan rendbe szedik magokat, és sietve szállnak tovább. (Bársony István)
2. Megbicsaklik a nyelve: <beszéd közben> nyelve megakad, néhány pillanatig nem engedelmeskedik. || a. Megbicsaklik a hangja: <beszéd közben, rendsz. vmely izgalom következtében> hirtelen megcsuklik, s a rendestől eltérővé, szokatlanná válik a hangja. || b. (ritka) Megbicsaklik az esze, az elméje stb.: gondolkodása menetében kisebb zavar, zökkenő keletkezik. Most már mindegy, hogy hol bicsaklott meg az elmém. (Krúdy Gyula)
megbicsaklás; megbicsakló; megbicsaklott.
