mama
mama főnév mamát, mamája (gyak. birtokos személyraggal) (bizalmas)
1. <Megszólításként is, gyermeke részéről:> édesanya. Fiatal mama; a mama kedvence: a) <gyak. kisgyermek szakálljának, előkéjének hímzett szövegeként>; b) (tréfás, gúnyos) elkényeztetett, nagyon anyás, érzékenykedő kisgyermek, rendsz. a legkisebb fiúgyermek. Laci mamája. Mama, kérek még egy kis főzeléket! A mamád megengedte, hogy korcsolyázni menj? A drága mamám beteges, a kedves atyám boldogtalan. (Móricz Zsigmond) Már egy hete csak a mamára | gondolok mindig, meg-megállva. (József Attila)
2. <Feleség, főként gyermekes asszony megszólítása- v. megnevezéseként a férj részéről.> Mama, elmehetnek a gyerekek az Állatkertbe? Hallottad, fiam, mit mondott a mama? „Mamá”-nak hítta feleségét, s példás szeretetben éltek együtt. (Mikszáth Kálmán) || a. <Anyós megszólítása- v. megnevezéseként a veje részéről.> Mama, ne tessék beleavatkozni a mi dolgunkba! Mama is jöjjön velünk, igazán ráfér egy kis pihenés!
3. (bizalmas) <Főként leereszkedő megszólításként:> öregasszony, néni. Kit keres, mama? Nézd azt az öreg mamát! Meglátogatta az orvos, s ahogy ott látta guggolni az öreg fekete asszonyt …, felülről rászólt: „No, mi baj, mama? (Móricz Zsigmond)
Szóösszetétel(ek): kismama; nagymama; ómama.
mamácska; mamás; mamuci; mamuska.
