lógó
lógó melléknév és főnév
I. melléknév Általában olyan, aki, ami lóg.
1. Olyan <súlypontja felett rögzített tárgy, függeszkedő személy>, amely, aki többé-kevésbé lazán csüng lefelé. (építészet) Lógó állvány: az épület padlásáról kidugott gerendákon csigaszerkezet segítségével emelhető és süllyeszthető á.; a tornaszeren lógó diák. Rendetlenül lógó ruházatban állított be. Az erkélyről lógó zászlók vígan lengenek. A kapuból látta, hogy a lógó lámpa alatt Novák vacsorázik leányával. (Kosztolányi Dezső) Egy tépett farkú kiskakas … lógó tollaival, kopottan és árván álldogált. (Móricz Zsigmond) Fésűjét kezébe vette, és belebámult a falon lógó tükörbe. (Gelléri Andor Endre) || a. Laza helyzetben levő és ezért helyéből kimozdulni készülő <dolog>. Lógó fog.
2. (átvitt értelemben, bizalmas) Lehorgasztott, lógatott <fej, orr>. Lógó orral ¬. Vén, lógó fejemnek Fiatal az arca. (Ady Endre)
3. (bizalmas, rosszalló) Tétlenül lézengő, elcsavargó, vmely kötelezettség teljesítése, munka végzése alól kibújó <személy, főképpen diák>; olyan, aki lógni (II) szeret v. szokott.
II. főnév -t, -ja
1. (népies) Láncáról csüngő csecsebecse, kül. a fülbevaló szabadon csüngő része. A derekáról alácsüggő öv a lógóival maga öt fontot nyomott. (Jókai Mór)
2. (ritka, bizalmas, tréfás) Hímvessző <főleg idősebb férfié>.
3. (átvitt értelemben, bizalmas, rosszalló) Tétlenül lézengő, vmely kötelezettség teljesítése, munka végzése alól kibújó, munkahelyéről, iskolájából hiányzó személy. A lógókat felelősségre vonták.
4. (népies) Lógóba, lógóra fogja a lovat: tartalékba, lógósnak fogja. Iszom, iszom a csárdában, Míg hat lovam lesz a hámban; Kettőt kifogok lógóra, Elég lesz borravalóra. (népköltés)
Szóösszetétel(ek): lógóállvány.
