konc
konc főnév -ot, -a
1. Kutyának odadobott húsos csont. (átvitt értelemben, ritka, rosszalló) Koncot dob, hajít, vet vkinek: lekenyerezi, hogy elhallgattassa, hogy vádjaival, panaszaival ne kellemetlenkedjék neki. Mint kutyák a koncon, összemarakosznak. (Arany János) Úgy voltam, mint a beteg kutya, amelyik nem tud enni, de rááll a koncra, és elugatja attól a társait. (Gárdonyi Géza) Csinált alázattal, mint mikor koncban dob a tolvaj mérget a kutyának, [Dani] megszólalt. (Móricz Zsigmond) || a. (régies) Csonton levő (bőrös) hús főzve v. sütve mint emberi táplálék. Lesz nagy derce cipó, s hozzá sült konc, idejében. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Tányér nem volt a világon, ki-ki a körme közül falatozott, egy darab kenyeret fogva kezével s bicsakkal szedve ki a koncot a bográcsból. (Jókai Mór) || b. (régies) Csont (1a). Ami a koncokon maradt, az a gyermekeknek jutott. (Jókai Mór) Hja bizony, a velős konc és hozzá a pirított kenyér; ezt csak olyan férjek kapnak, akik rászolgálnak. (Jókai Mór) || c. (elavult) Koncra vet v. hány vkit: felkoncolja. Első rátán a martalék szétugrasztja [a török sereget]. A másodikon a lesők szétverik, mi a harmadikon koncra vetjük. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben, rosszalló) Hasznot hajtó, nyereséggel járó lehetőség, alkalom. ® Zsíros konc; kap a koncon; marakodnak, összevesznek a koncon; megosztoznak a koncon; lesi a koncot. Ő kívánja, hogy követelésemet adjam a legelső pénzkupecnek [= uzsorásnak], az pedig örömest kap a koncon. (Vas Gereben) [Egynémelyekről.] Ó emberek seprűje és ocsúja … A harc nekik csak konc, vásár a béke. (Juhász Gyula) || a. (elavult, költői) Zsákmány. Mint őzborjat evő tigris, vagy bojtos oroszlán, Melyre hiéna rohan, s koncát vonszolni merészli, … Úgy mene hős Ete most. (Vörösmarty Mihály)
3. (kereskedelem, régies) <Mint papiros mérésére haszn. mérték> száz ív (6); a rizsma tizedrésze. Irodai papírból húsz koncot vett. || a. jelzői használat(ban) (kereskedelem, régies) Ilyen mennyiségű. Tíz konc papír. [Fülöp] egy konc diósgyőri papirost tett az asztalra. (Gárdonyi Géza)
