kóbor [1]
kóbor [1] melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan, aki, ami nem tud egy lakóhelyen megmaradni, megállapodni; kóborló természetű, ide-oda vándorló. Kóbor lovag, szellem; kóbor szellő: szeszélyes, változó irányú, könnyed légmozgás. Az én egyetlen fiam kóbor színész. (Tolnai Lajos) Izgalommal meredtünk a kerek asztal halványan fénylő lapjára, mintha rejtelmes alvilág nyílása lett volna, melyen át felszállnak a … kóbor szellemek. (Kuncz Aladár) || a. Felügyelet nélkül, fegyelem, törvény előírásai alól kibújva csatangoló, csavargó <személy>. Jöhet egy kóbor török csapat, és … rabul eshetünk valamennyien. (Gárdonyi Géza) || b. Gondviselő nélkül, gazdátlanul kószáló <állat>. Kóbor kutya, marha. Árvult kastély gondját Kóbor kutya őrzi. (Ady Endre) A távozó … kopottan, csapott vállal … a kóbor kutyát juttatja az ember eszébe. (Nagy Lajos)
2. (villamosság) Kóbor áram: rossz szigetelés következtében a vezetékből kilépő, kárba vesző, esetleg balesetet okozó villanyáram.
II. főnév -t, -ok, -a (ritka, régies, költői) Kóbor személy; vándor, idegen. Kóbor! hogyan jött a Melinda név | nyelvedre? (Katona József)
kóborság.
