képesség
képesség főnév -et, -e [ë, e]
1. A képes [2] (1) melléknévvel kifejezett tulajdonság, készség, lehetőség; vmire, vmely cselekvésre, teljesítményre való alkalmasság, ill. ennek mértéke. Államalkotó, szellemi, szervező képesség; matematikai, színészi, technikai képesség; átbocsátó, befogadó, felvevő, teherbíró képesség; teljesítő képesség: az a tulajdonság, amellyel vki, vmi bizonyos teljesítményt elér(het), ill. az e tulajdonság alapján elért teljesítmény. Képességei szerint dolgozik. Képességeinek teljes birtokában van. A gép elérte teljesítő képessége felső határát. Énnekem ez most már olyan képességem, mint a kaméleonnak, ha színt változtat … (Karinthy Frigyes) A Magyar Népköztársaság megvalósítani törekszik a szocializmus elvét: „Mindenki képessége szerint, mindenkinek munkája szerint.” (A Magyar Népköztársaság Alkotmánya) || a. (gyak. többes számban, rendsz. személyraggal) Szelemi tehetség, erő. Jó, kiváló képességei vannak. Megvan a képessége a vezetésre. Ez felülmúlja képességeimet. A saját erejéből, a képességeiből kellett kiábrándulnia. (Móricz Zsigmond)
2. (jogtudomány) Vmire való jogképesség. Szavazati, tanúskodó, végrendelkezési képesség.
Szóösszetétel(ek): 1. képességfejlesztés; képességhiány; képességvizsgáló; 2. alkotóképesség; cselekvőképesség; hallóképesség; hatóképesség; hordképesség; ítélőképesség; jogképesség; küzdőképesség; látóképesség; termelőképesség; termőképesség; vásárlóképesség; vevőképesség.
képességi; képességű.
