eke
eke [eke] főnév ekét, ekéje [e, e-e]
Igásállattal v. gépi erővel vontatott talajművelő eszköz, mely a rászerelt erős, meghajlított, éles vaslemez v. korong segítségével a talajt 10–20 cm mélységig megforgatja, felszántja. Fogatos, többes eke; az eke szarva: a) ekeszarv; b) (átvitt értelemben) <a paraszti v. ritk. más munka jelképeként>; az eke szarvánál, az eke szarva mellett marad: (átvitt értelemben is) paraszti sorban m.; nem tanul tovább; megfogja az eke szarvát: (átvitt értelemben is) <kül. paraszti munkáról:> nekilát a munka elvégzésének; az eke tengelye; ® kiveti az ekét. A királyoknak ura a porból, az eke mellől … nagyra felemel valakit. (Mikes Kelemen) Mind háborúskodott, csak az maradt hátra, Aki épen kellett az eke szarvára. (Petőfi Sándor) Írástudó legény, de az eke szarva mellett maradt. (Petelei István) A lovak … húzzák az ekét, … ő tartja az eke szarvát, s szaporán lépdel, szinte szalad az eke után. (Nagy Lajos) || a. Ekevas. Kicsorbult az eke.
Szóösszetétel(ek): 1. ekealj; ekealkatrész; ekeborona; ekeforduló; ekeföld; ekekapa; ekekerék; ekerúd; eketengely; 2. faeke; gőzeke; hóeke; vaseke.
ekéjű; ekés.
