Papucs penzió
Papucs penzió
Valóban lakott itt egy télen át egy férfiú, aki külsejében igen hasonlatos volt egy espereshez.
Foglalkozására nézve lexikonszerkesztő volt – mint a legenda mondja a farsangi házban –, A-tól Zsuzsokig írt tele nagy könyveket mindenféle tudományokkal, amelyeknek senki sem vette hasznát, mert egyetlen szó sem volt bennük például arról sem, hogy mit jelent fogfájással álmodni (ami minden álmoskönyvben közeli atyafi halálát jegyzi), sem arról, hogy mi jelentősége van annak, ha valaki (nő) az utcán elveszíti alsószoknyáját, hogy kénytelen belőle kibújni a legközelebbi kapu alatt?
Mindazonáltal nagyon kedves ember volt az Esperes, csekély jövedelmét szívesen fordította szegény és tehetséges leányok támogatására, ha ideje volt megszabadulni a bolha nagyságú betűktől. Igaz, hogy gyorsabban is észrevette a bolhát a széplányok szoknyáján, mint a betűket, mert igen rövidlátó volt. Mindig kurta szivart szívott, télen-nyáron csizmában járt, és a borokat, pálinkákat behunyt szemmel fogyasztotta, mintha lelkiismerete előtt titkolná az elfogyasztott poharak számát. Akik közelebbről ismerték, a hajnali szerkesztők és egyéb írók, azt mondták, hogy boldogtalan szerelem miatt lett lexikonszerkesztő az Esperes.
Történt, történt – még az esperesekkel is történnek dolgok –, az Esperes bizony készpénzörökséghez jutott. Az agglegény és családtalan Esperesnek számos atyafia, testvére támadt, sőt egy erőszakos nőszemély is jelentkezett, aki váltig azt állította, hogy ő törvényes felesége az Esperesnek. A szomjas rokonok, a mohó atyafiak üldözőbe vették a pénzes Esperest, meglesték az utcán, rátámadtak a korcsmában, sőt beültek hivatalába, a lexikonirodába is, és kézzel-lábbal magyarázták, hogy az Esperes ossza meg velük örökségét.440 A törvényes nőszemély vitriolosüveget vett a hóna alá, és elhatározta, hogy leszámol a húszesztendei hűtlenségért.
Az Esperes kénytelen volt elhagyni hivatalát, kiköltözni lakásából, bujdosásba menni, míg egy hajnalon megállapodott Négeri asszonnyal, hogy a „Papucs” penzióban kosztot, kvártélyt, szerelmet bérel, és Négeriné viszont kötelezte magát, hogy megoltalmazza a tolakodó rokonoktól.
Már pirosak voltak az ecetfák az udvaron, amikor az Esperes kvártélyát elfoglalta a Négeri asszony házában. A szél úgy morgott a kémények között, mint a rendőr. Csecsotka szűcsmester hazaszállította azt a cobolybundát, amelyet Négeriné leányaival felváltva viselt, ha dolguk akadt házon kívül. Korán beköszöntött a hideg időjárás, de szerencsére nem volt esőzés, amely megrontója a jókedvnek. Négeriné mindig jókedvű volt, mert bőven jövedelmezett háza, és az Esperes szobájában mindig lobogott a tűz, és a tűzön a forralt bor párolgott. A Klauzál téri libásasszonnyal sohasem veszett össze Négeriné a liba árán, a mészárosnak sem verte fejéhez a csontot, a házmestert nem pofozta fel, ha a konyhából kicsente a pulykaaprólékot. Mindez a lelki békesség a derék Esperesnek köszönhető, aki éjjel-nappal nyugodalmasan feküdt az ágyában, jóllakott, és utána aludt, lerészegedett, és kialudta magát, szerelme: Kisfuvaros Rózsi, éjfél után mindig pontosan hazajött a „Szerenád” kávéházból (ahol üzleti elfoglaltsága volt), sohasem jutott eszébe elcsatangolni másfelé is éjszakai latrokkal, cigányzenészekkel, vidéki kupecekkel, a hajnalban megnyíló „Temető” csárdában azt beszélték a leány ismerősei, hogy Rózsi férjhez ment, híven felhangzottak lépései a grádicson, midőn az óramutatók a csendes házban halkan közeledtek éjfél felé; leült az ágy lábához, elmesélte az Esperesnek a kávéházi pletykákat, az ismert hölgyek kalandjait, eldanolta a legújabb nótákat, hírt hozott, hogy mit játszott Gyárfás és Baumann az orfeumban, ki szerelmes Vörös Elek cigányprímásba, kibe bolondult Grünner Gyula főpincér, kivel ült egy asztalnál a rendőrkapitány, mit mondott Tarián szerkesztő, egyszóval tájékoztatta részletesen az Esperest mindazokról a dolgokról, amelyek estétől éjfélig Budapesten, az Andrássy út környékén történtek; átvette Négerinétől a felügyeletet a forralt bor felett, kártyát vetett az Esperesnek, megdömöckölte a hátát, amely mindig zsibbadt volt a hosszadalmas heverészéstől, ajtót nyitott, midőn hajnaltájban megérkeztek a szerkesztők és441 egyéb írók, akik az ágyban fekvő Esperest körülülték, és vele huszonegyes-kártyást játszottak (Rózsi vigyázott, hogy el ne nyerjék jogtalan, csalárd úton az Esperes pénzét, sőt egyszer a tíz körmével ment neki Blau bácsinak, aki az Esperes heverő csizmáját a házmesternek akarta ajándékozni, aki segítségére volt egy leány szerelmének elnyerésénél), aztán reggel felé, midőn a barátok eltávoztak, kiszellőztetett, és csendesen lefeküdt az Esperes lábához, mint jó feleséghez illik.
Az Esperes tehát oly nyugodtan, kényelmesen feküdt az ágyban, mint Pest legboldogabb embere.
Szép szakállt eresztett, és megelégedetten, jószívűen bólintott, midőn a hó hullani kezdett a függönyök mögött, „legalább eltakarja azt a sok szennyet, ami Pesten kellemetlen”.
Karácsony este Négeriné a nagy családi karácsonyfán kívül külön kis karácsonyfát állított az Esperes ágya mellé, hogy a szenteste kedvéért se kelljen elhagyni ágyát a jó úrnak.
Vízkereszt napján, midőn a leányok először öltöztek férfinadrágba, maszkába, hogy megjelenjenek a vigadói álarcosbálon, minden leány elmenetele előtt bemutatkozott az Esperes előtt, míg Négeriné a küszöbről figyelte a hatást.
Ha az Esperesnek kedve szottyant falusi aprólékhoz, fokhagymás kolbászhoz, vidéki sajthoz, Négeriné nem restellte a fáradságot a távol eső Lehel téri piac meglátogatásától: ahol a konok parasztok azokat a májas hurkákat árulják a pestieknek, amelyekhez ők a világért sem nyúlnának.
Vince napján, miután történetesen a Szent Családi Naptárt forgatta, eszébe jutott az Esperesnek a falusi pince, és parasztborra vágyott, amelyet még nem szűrtek meg szüret óta, hanem a maga természetességében mutatkozik, amint a taposó leány gondolatát, verejtékét, nótáját beletaposta a mustba: Négeriné szerzett ilyen bort a kerületi rendőr őrmestertől, akinek kis szőlője volt Vadkerten.
Húsz fánkot is megevett az Esperes, ha jókedvében volt, de barátságos dörmögéssel fogadta a párolgó káposztalevest is. Csupán annak volt ellensége a jó úr, ha Négeriné egészségi vagy egyéb okokból kieresztette a hangját, letépte a lányok kontyát, férfi módjára káromkodott, és megátkozta a szenteket. Az Esperes ilyenkor ájtatos, de erélyes hangon tiltakozott a csendháborítás ellen. – S éppen ez lett veszte.442
Amint tavaszodni kezdett, és a verklisek mind sűrűbben keresték fel a Hű Nepomuk és Társa utcáját, hogy délutánonként dalaikkal és pattogó indulóikkal segítségére legyenek az álmoknak, amelyek gyönyörű, elérhetetlen világokba vezették az itteni hölgyeket, miután alaposan megebédeltek: Négeriné mind idegesebb és szenvedélyesebb lett. Ebben az esztendőben – negyvenöt esztendős volt – kellett volna búcsút mondani az asszonyok örömének, és ez meglehetősen nervózussá tette a különben is ingerlékeny asszonyságot. Könnyen hajlott tehát a disputára, és az Esperesnek egy szép napon kiadta az útját, miután különben is az utolsó krajcárig elköltötte a jó úr örökségét.
Esperes, bölcs férfi módjára, megnyugodott az asszonyság végzésében, csupán az tartotta vissza darab ideig a házban, hogy nem találta a nadrágját. Bizonyos, hogy Esperes egykor nadrágban jött a házba, némelyek még emlékeztek is a nankingsárga kimondhatatlanra. Ott volt most is a nadrág, de minő állapotban! Mintha Esperes gyermekkorából maradt volna emlékül a nadrág; a jó úr úgy meghízott, megpotrohosodott az örökös fekvéstől, hogy a nadrág semmi körülmények között nem volt képes előbbi helyét elfoglalni; Esperes nem tudta felhúzni nadrágját… Négeriné egy dühödt gesztussal egy új nadrágot vásárolt az Esperesnek, mire az szégyenkezve elhagyta a házat, hol élete legboldogabb idejét töltötte. Nyilván visszatért a halálosan megunt Á-hoz és Zsuzsokhoz.
(1924)443
