Fehérvári

Teljes szövegű keresés

Fehérvári
Fehérvári toronyzenész volt.
A legtöbb embernek van valami különös, rejtélyes passziója – de Fehérvári sokáig egyedül járkált fel az útba eső tornyokba, hogy kedvére kitrombitálja magát. Nem fizetségért tette, mert hiszen mire a toronyzenész a föld színére érne a sapkájával, addig úgyis széjjellebbennek hallgatói. Fehérvári kimondhatatlan vágyat érzett minden torony iránt, amely az ég felé szökkent a csendesen legelésző házikók közül. Lévén ő maga kicsiny, púpos ember.
Elutazott idegen városokba is, ha tudomására jött valamely nevezetes, régi torony, amelynek még senki sem húzta el a nótáját.
– Ki építette a tornyot? – állított be például U.-ban is a sekrestyés bogárházikójába.
A sekrestyés éppen azzal volt elfoglalva, hogy a legszomorúbb arcokat vágja a tükör előtt, mert egy gazdag ember nagybeteg volt U.-ban, ahol nemsokára teendője lesz a sekrestyésnek és a papnak is. Szórakozottan feleli tehát az egyházi ember:
– A tornyot tekintetes Kistót úr építette.
A toronyzenész a bal válla felett hátranézett a toronyra. Legalább két-háromszáz esztendősnek látszott az.
– Vajon mi volt a nótája Kistót úrnak?
– Amíg a lábát bírta, a Recece-nótát szerette – felelt megelégedetten a sekrestyés, mert végre sikerült olyan szomorú arcot vágnia, amitől megindulnak az árvák könnyei, kinyílnak az özvegyek zsebei.
Fehérvári elkérte a torony kulcsát, a hátára vette hangszerét, és a zegzugos lépcsőkön felballagott a toronyba. Az ilyen helyeken tartózkodó denevérek ellen néhányszor elmondta a szokásos átkokat. Vigyázott azokra a kiemelt lépcsőfokokra, amelyeket a harangtolvajok433 ellen alkalmaznak, mióta híre terjedt, hogy a réz közé ezüstöt is kevernek a szép hangú harangokba.
A torony ablakából szokás szerint körülnézett a városkán.
Egy udvarban éppen azt látja, hogy ásnak. Két asszony szorgalmaskodott ásóval meg kapával a nagy eperfa alatt. Az egyik nőnek darázsdereka volt, izgett, remegett, mint a fűzfalevél. A másiknak a dereka bizony már potrohosodott, mintha már leülte volna azt az időt a földön, amely rászabatott.
Fehérvári nézi, nézi a toronyból az asszonyok munkáját. Látja, amint kihoznak a házból egy vasládát, amelyet a gödörbe rejtenek. A kövérebb jól megtaposta utána a földet.
De éppen ideje volt, hogy munkájukkal elkészüljenek, mert a bezárt kapu előtt már csengetett a nagyon szomorú képű sekrestyés, és a pap is elgondolkozott azon, vajon mit hagy jótékony célra a házban lakó gazdag ember.
Fehérvári belátta, hogy itt már nem sok néznivalója van, elővette tehát hangszerét, belefújt, hogy a városka lakosai egyszerre mind a magasba néztek. A toronyzenész szerette az ilyen pillanatokat, mikor mindenki őt nézte, hisz hitvány külseje miatt máskor nemigen vették észre.
– A Kistót úr nótáját muzsikálja – kiáltották odalent a piacon az emberek, amikor a Recece-nóta felhangzott.
De maga az öreg haldokló is felemelte a fejét a vánkosról.
– No, ez derék dolog – mondta –, hogy ilyen nóbel módon segítsenek át a másvilágra. Hívjátok azt a muzsikust, hogy a fülembe fújhassa.
A sekrestyés most már hiábavalónak tartotta a szomorkodást, vígan kiáltott fel a toronyba:
– Gyere, hékám, malacot kapsz.
Fehérvári jó darabig fújta a Rececét a haldokló fülébe, mire az bágyadtan intett az asszonyoknak:
– Adjatok neki valamit, amit a szemével lát.
A toronyzenész habozás nélkül felelte:
– Én láttam a vasládát az eperfa alatt. Azt akarom.
A haldokló az asszonyokra akart támadni, de már nem volt ideje megtudakolni, miért ásták el már az ő életében az ő vasládáját. Egy nagy, fekete dongó repült be az ablakon, egyenesen Kistót tekintetes úr homlokára.434
Az asszonyok körülvették a muzsikust.
– Inkább láss mást a szemeddel, te rongyos. Nézz meg engem és vegyél feleségül – ajánlkozott a potrohos özvegy.
A zenész a fiatalabbra pislogott. Pirosalmaképű hajadon volt az özvegy lánya.
– Már inkább őt választanám a vasláda helyett.
Mit volt mit tenni? A láda dolgának titokban kellett maradni, márpedig ez a bolond muzsikus képes kifecsegni a városban, hová rejtették az atyafiság meg az adók elől a gazdag ember kincseit. Meg kellett hát kötözni Fehérvárit, feleségül kellett hozzá menni a piros képű lánynak.
Így szerzett magának feleséget és vagyont a mihaszna zenész az idegen városban, de azóta nem járkál a toronyba. Fél, hogy valamit látna a saját udvarán.
(1924)435

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem