József utca

Teljes szövegű keresés

József utca
Akkoriban még divat volt kísértetesdit játszani, mint akár a haragszomrádot. Csodálkozó szemű, hiszékeny homlokú, békességes polgárok laktak a József utcában, akik inkább elhitték a természetfölötti dolgokat, mint rajtuk vitatkoztak. A házak többnyire földszintesek voltak. Drágalátos udvarok kopott kockakövein halkan járdalt az emlékezés, mintha senki se távozott volna végérvényesen Pestről, szokás volt esténkint a halottakról beszélgetni, akik itt meg ott jártak, ezt és amazt mondták, megcsodálni való dolgokat cselekedtek: Pest a múltjában élt, mert senki se látta a jövőt. S így nem is lehet csodálkozni, hogy az Ivkov-féle kocsmában (a mai négyemeletes Üchtritz ház helyén) minden éjjel betért az öreg Szmetena, és megitta a maga fél liter borát, amely az udvari ablakba volt készítve.
Lehet, hogy más kocsmáknak is megvoltak a maguk Szmetenái, de a József utcában senki se konkurrált az egykori tanárral. A tanár cúgos, éberlaszting félcipőjében még fájós lábaival is fürgén ment végig az udvaron boráért. Egy darabig fizették a Szmetena örökösök a kontót, a tanár egész életében Ivkovhoz járt bort inni (máshol hamisat mértek), de a kegyelet sem tart örökké, a kocsmáros beszüntette a rovást Szmetenának. Az ablakra cédulát akasztottak, amelyet ebben az időben kezdtek nyomtatni Pesten: Hitel nincs. Szmetena bosszúsan zörgette meg az ablakot, némelyek még a dörmögést is hallani vélték a vendégszoba kerek asztalánál, ahol estéről estére helyet foglalt Gáspár Imre, Náray Iván és más költők. Szmetena, bár haragban vált el az írói társaságtól – egy nyelvészeti kérdésen összekaptak, és a tanár fél messzely borával már aznap este elült az asztaltól, és a szomszéd asztaltól küldte paprikás megjegyzéseit –, szomjúságában elfogyasztotta a spriccert, amellyel az írók megkínálták, ha dühösen zörgetett. Ámde néha Gáspár Imre a kísértetek órája előtt aludni ment (nem kellett messzire járnia, a kocsma udvarán301 volt a hónapos szobája), Szmetena hiába zörgött, dobogott, kopogott, az írói kerek asztalnál pénztelen, eladósodott ifjúság beszélt a jövendő terveiről – a tanár dühében beverte az ablakot, bizonyosan azzal a kampósbottal, amellyel életében az útjába tévedt kavicsokat taszigálta le a gyalogjáróról.
Mikor Szmetena magaviselete már tűrhetetlenné vált, a legjobb borivókat megzavarta titokzatos kopogásával, a télpiros arcok elhalványodtak, és a gondtalan korhelyek a temetőről kezdtek beszélgetni, az Ivkov kocsma vendégei felköltötték a házmestert. Persze, ez nem sikerült olyan könnyűszerrel. Szódásüveget kellett dugni az orrlyukába, és a szódát elsütni, hogy a házmester talpra álljon. De Szmetenának ilyenkor már nyoma sem volt az udvaron, se a József utcában. Felkapott a háztetőre, elrepült a füsttel, a szél hátára kapaszkodott, eltűnt, mint ez a kísértet szokása, midőn lámpást tartanak az orra alá. A mélabús Ivkov, aki úgy szerette vendégeit, mint legközelebbi atyafiait, sokat búsult a rakoncátlan kísértet miatt. A szeles, őszi éjjeleken, midőn senkinek se volt kedve korán hazamenni a meleg kiskocsmából, a penészes erszények és személyes hitelek végleg kifordították tartalmukat, a nagy petróleumlámpást aggodalmasan figyelték a szemek éjfél közeledtével. A lámpás lángja lobbant, mintha szél fújt volna be. Szmetena hátborzongatóan kocogott halott kezével az üvegen. A szelíd, simulékony miskolci bor a torkokon akadt. Az este óta fejlesztett mámorok kialudtak. Még Náray Ivánnak is eszébe jutottak az adósságai, pedig egyébként nem őszült meg oroszlánsörénye a gondtól.
– Egy reménytelen, boldogtalan szerelmest kell keríteni, aki egy lyukas pitykére se becsüli az életét. Az majd szembeszáll a kísértettel – vélekedett a szőke Náray (aki Benedek Aladár név alatt írt verseket), és szőke szakállát jelentősen simogatta. Ő sohasem volt eredménytelenül szerelmes. S nagyon megvetette azokat a szerencsétlen flótásokat, akik jajgató rímeket írtak kegyetlen nőkhöz.
Az Ivkov kocsma vendégeinek választása egy Rezeda nevű fiatalemberre esett. Rezeda görbe nyakú, sovány, bozontos, elsötétedett arcú fiatalember volt, aki kínjában még Reviczky Gyulát is irigyelte szentimentális elmúlásáért, és bibliai csoda volt, hogy Budáról jövet (kirándulásból) éjjel le nem vetette magát a Lánchídról. Egy kisasszony lakott a házban, akit Rezeda úr Klarinét néven emlegetett: szőke volt, mint annyi lány, aki már megvénült, és szőke, mint a302 bor, amelyből annyian felocsúdtak. Klarinét vöröses kontya úgy emelkedett Rezeda úr képzeletvilágában, mint Mekka falai. Ibolyné, Klarinét anyja szörnyen megvetette a részeges fiatalembert. Kopott szalonkabátjának az udvarban sem lehetett megmutatkozni, hogy a józsefvárosi asszonyság elítélő megjegyzését elkerülje. Rezeda úr vállalkozott a kísértet őrzésére, miután kisebb összeggel már tartozott Ivkovnak, s hitelét emelni remélte. Hisz célok, tervek, szép reménységek, ifjúsági hangzatok, új tavaszok, szebb nyarak: mind a semmiségbe süllyedtek, miután Klarinét megközelíthetetlen volt. A kocsma leend mindenért a vigasz, ami még ezután következhetik a világban. A sors tréfát űzött e szegény fiatalemberrel: Klarinét piroskás orrát, görbe lábát, szeplős arcát és egyéb fogyatkozását, amelyek éppen úgy feltalálhatók a nőkön, mint a férfiakon: sohasem vehette észre.
Rezeda elhatározta, hogy végez a kísértettel, bár a nedves, őszi szél, a halotti csók ízű eső, a boldogok drágalátos éjszakája (amelyet komorságával, betegségével, szívszorító csendességével ők a pattogó kályha mellől, meleg ágyban élveznek), az alacsony háztetők felett kongó óraütések nagyon megzavarták bátorságában. A kémények mögött nyilván bujdosik valaki. Az udvar végében orgyilkos áll. A pince felől kriptaszag áramlik. Nesztelen léptekkel jár az ijedelem. És a tárgyak, falak, ajtók fölveszik éjszakai ruhájukat, amelyekben senki sem ismeri fel őket. Ellenség a lajtorja, a kerekes kút, a vén fa az udvar közepén. Ily komor éjjeleken látszik, mily ellenséges érzelmekkel vannak az emberek iránt az őket körülvevő tárgyak, fölveszik eredeti, gyűlölködő alakjukat, amidőn a sötétség körülburkolta őket. Rezeda őrt állt az udvaron, egy hordó mögé rejtőzve, amely hordóban egyelőre bedugaszolva, elzárva tartózkodnak azok az apró kis szellemek, amelyek alig várják, hogy a József utcai polgárok hajába, szakállába, szívébe, köpenyegébe kapaszkodjanak. Majd kinyitják a hordót, és kiugranak a hordó mélyéről az apró koboldok, amelyek olykor a legmagasabb tornyokra kalauzolják fel a borivókat, máskor mélyebbre taszítják a csatornánál. Az aranycsinálás és a költészet, a zengő szerelem és a bátorság a halállal szemközt is laknak a hordóban, de ott úszkálnak körülöttük az ocsmány szenvedélyek is, mint elvetemült nők piros kalapjai. Rezeda úr dárdájára támaszkodva őrizte a hordót.
A szél elült, a köd leszakadt, az udvar oly setét lett, mint a sír. Az303 éjszaka mind rémületesebb lett, amint a kísértetek órája közelgett. Nagy sóhajtások hallatszottak a kis udvari lakásokból, mintha most ülne a lidérc az alvók mellére, hogy szívük vérét kifolyassa az udvarra, a hordóba. A ködben léptek hallatszottak. Könnyű, különös kis léptek, mintha patkány futna át az udvaron. Aztán felhangzott az ismerős kopogtatás Ivkov ablakán.
Rezeda úr a boroshordóra nézett, amelyben jutalmát sejtette, és behunyt szemmel, de ingadozás nélkül előrelépett. Kiterjesztette a két karját, és valakit megragadott a ködben. Puha, selymes haj akadt kezébe. És erre bátrabban fojtogatta a kísértetet, gömbölyű nyak, női kebel, barchentruhácska került elő a ködben, míg végül Klarinét fojtogatott hangon megszólalt:
– Ne bántson!
– Klarinét – rebegte Rezeda, s csaknem elájult.
A lányka gyorsan felelt:
– Én vagyok a kísértet, mert azt akarom, hogy ne igya el az életét, az eszét, az egészségét… Mert azt akarom, hogy aludni menjen józanul és nem tántorogva. És most eresszen el.
Klarinét elfutott a ködben, Rezeda úr napokig nem mosta meg a kezét, amely őt érintette. Amíg a leányka hajának illata elszállott az évek avarján csörgő széllel.
(1919)304

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages