1

Teljes szövegű keresés

1
Az 189*-ik év egyik hétfői hajnala volt a sors könyvében megjelölve kenézlői és pthrügyi Nyiry Berta, érettségizett diák életében abból a célból, hogy gavallérrá avattassék. Ezen a hajnalon ugyanis, amely az izraelita nőegylet majálisa után következett a kis fürdőhelyen, ez a beszélgetés folyt le virradáskor a sétányon, ahová akkorára összetolták a mulatók asztalait, hogy az itt éjszakázott urak együttesen gyönyörködjenek Benczi Gyula hangversenyében.
– Kenézlő! – mondta egy veres bajszú, rücskös arcú, de a kemény pomádétól még reggel is kacsafarok hajzatú úriember. – Kenézlő – ismételte kötekedve. – Az is falu? Csupa tolvaj lakik benne.
Nyiry Berta nyomban megértette, hogy a vidéki szolgabíró vele akar kötekedni, mert már a tánc idején, a gallyakkal díszített tánchelyen is többször sodródott melléje, és könyökével oldalba vágta őt vagy táncosnőjét. Gagyáknak hívták ezt a veres bajszú, környékbeli szolgabírót, és még nemesi származása se volt egészen kitisztázva. Csak amolyan nemesember volt, akinek neve mellé zárójelben lévő kérdőjelet tett Nagy Iván a magyar nemesség lexikonában.
– Kenézlőről mindennap behoznak néhány rabot a vármegyére – folytatta a szolgabíró, és a szolyvai vizet (amelytől megsötétedik a vinkó) úgy öntötte poharába, hogy az kifröccsent a szemben ülő érettségizett diák kezére. A diák erre talpra állott:
– Az igaz, hogy a nemesi predikátumom kenézlői is, mert ott voltak őseimnek birtokai. De a másik predikátumom pthrügyi, ahol viszont a legerősebb torma terem Magyarországon – felelt a diák, és nagy vakmerően a szolgabíró arcába öntötte a maradék borát.
A szolgabíró már boros volt, tántorogva felállott, és a diák felé közeledett. Ámde a tegnap érettségizett diákot éppen olyan vad kedv fogta el, mint már ilyenkor szokta a fiatalembereket. A szolgabíró felé ugrott tehát ifjonti gyorsasággal, és elszántan torkon ragadta472 azt, mielőtt bármit tett volna. Aztán egy nagy tölgyfa derekának taszítva a szolgabírót, a fejét néhányszor a fához ütögette, miután teli torokból ordított. Hogy mit ordított: azt bizony már senki sem tudta. Még ő maga sem. A borozó urak felugráltak, mire Nyiry Berta (igazában Bertalan volt) sietve elhagyta a győzedelmes csatateret.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem