PEST, DECEMBER 8.
PEST, DECEMBER 8.
Midőn Erdély az átkos camarilla cselszövényeinek áldozata lőn, az árva országrész fiai, kik készebbek voltak szülőföldük erdőkoszorúkkal ékes bérczeinek búcsut inteni, semmint zsarnokhatalom eszközeivé aljasuljanak: az onnan visszavonuló táborral csoportosan kivándoroltak Biharmegyének széleire.
A soha nem alvó reactio résen állt ezen körülményt is kizsákmányolni magyar-ellenes czélaira. Megkezdődtek a bujtogatások, menekvő, szerencsétlen véreink ellenében, mintha ők, a királyhágóntúli részek föladásának s buktának mindannyi okai s eszközlői voltak volna. Ez igazságtalan gyanúsításoknak alig lehet más czélja, mint magyar és magyar között bűnösen elhinteni a visszavonás méregnövényének magvait.
E kivűl a magyar ügynek proteuszi változatokban föllépett ördögei számtani adatokra fektetett politicával is megkisértették, veszélyeztetni alkotmányos szabadságunk remélhető diadalait. Illy okoskodások sem hallatlanok, ugyanis, hogy annyi ellenséges elemekkel küzdő hazánknak nem méltó 5–6 százezer magyar és székely miatt egymillionégyszázezer oláh s szász ajkú ellenséget zudítni maga ellen. Illy szükkeblű állambölcselettel, illy vampyr-szerű legyezgetéssel aligha mást kivánnak elérni a reactio kölykei, mint hogy legyünk közönösek hazánk törvényes egységének megtöretése iránt. Illy úton vélik biztosíthatni a mintegy tizenötezer főnyi sorkatonaság győzödelmeit Erdélyben.
Ez ellenséges irányú hitegetések s ármányos áltatások éber figyelmet s komoly megfontolást kivánnak.
Feledni nem szabad, felednünk illetlen volna, mikép a magyarhon egyesülésre nyujtott testvéri jobbját föltétlenűl fogadott Erdély ama lelkes fiai, kik a helyett, hogy vezéri hanyagság s roszakarat által végletekre szorítva, Puchner vazaljaivá avatkozzanak, az üdvtelen csaták után áldozattal is készek valának kibujdosni, s ekként szabadságunk ügyének egy egy fegyvert s honfikart meggazdálkodni: méltó elismerést, atyafias részvétet érdemelnek. – Ezt igazi magyar feledni nem is fogja, s méltatlan szemrehányásokkal nem tetézendi egy hontalan kebelfájdalmait is.
Ha a magyart önvére ellen a haza illy vészes perczeiben illy nyomorú bujtogatás ürügye alatt is képes volna az átkos visszavonás daemona fölizgatni, vagy iránta csak közönössé tenni is: legvérmesebb kilátású optimistáinknak sem maradna fen egyéb, minthogy kétségbe essenek államhajónknak szerencsés révbe jutása felől.
A reactio utóbb említett számításában is kézzel fogható a cselvetés. Nem áll ugyanis, hogy Erdély egyesültével egymilliónégyszázezer ellenség zudult volna ellenünk, egy aránylag kisszámú magyar elemért. Legkevésbbé áll pedig, mi e szineskedő tanácsban lappangva foglaltatik, s mit sokan olly mohó vágygyal szeretnek hitegetni; mintha tudnillik Erdélyt az ottani oláh és szász népek tömegei hódították volna meg. A figyelmes olvasónak tudnia kell, hogy a királyhágóntúli részeket katonai hatalom ejté meg. A mi pedig ama ravasz számítási öszlet leglényegesb tényezőit, a királyhágontúli oláhokat illeti; köztudomás után állíthatom, miként legeslegnagyobb részök olly valódi vak eszköz volt az ármányszövők kezében, hogy ha keresztfára feszítenéd, sem tudja ürügyét adni barbár gyilkolásinak Az oláh tömeg általán véve csak annyiban ellenségünk, a mennyiben nem mi használók fel, s nem mi kényszerítettük elleneinknek, a reactio embereinek üldözésére. E népfaj illő nevelés további bujtogatásoktól megóvatása nyomán szintolly szelleművé idomítható, mint a felső vidékek jobb érzelmű – bár nem mind magyar ajkú – lakosi.
Az erdélyi magyar és székely nemzetre vanatkozólag, számuk csekélyebb volta szintén nem lehet ok, hogy a miatt elhanyagoltatniok kelljen. Sőt tömegeik politicai fejletlensége sem szolgálhat ürügyűl, előzékenyen feléjök kiterjesztett karjainknak kalmári számítású visszavonására. Mert e baj nem azon vidéki népjellem őstypusából foly ki, hanem csak is az Erdélyben fenállott avas institutiók szükségképeni eredménye, mellyek e jóra hajlandó, nemes érzelmű s fogékony tőmegeket mindeddig politicai kiskorúságban sínleni kényszeríték. Aztán e hiányt is több egyeseiknek magas fokú műveltsége jórendén födezi.
Nincs tehát helyes ok, mellyért számban nem olly nagyon hatalmas nemzetünk, szegény magyar és székely véreit alánézze és megvesse ... mert e rosz számítás s kárhozatos gőg által legfölebb is saját nagygyá lehetésünk eszközeitől fosztanók meg magunkat. Csak egyesülten fejthetünk ki hatalmas erőt .... a megoszlás feloszlásra vezet.
A szabadság-, egyenlőség- s testvériségnek, ez alkotmányos szentháromságnak áldásos ápolása szellemet, jellemet megnemesít, s képes minden kisszerű érdekeket kiegyenlíteni. Ez úton lassanként még a szászok is hozzánk édesűlhetnek. Szinte lehetetlen ugyanis, hogy önző hivatalnokainak hazug ámításai s a tanúságos élet tapasztalatai közt helyes választást tenni ne birjon egy most ugyan ellenünk föllázított, de különben olly józan számítású munkás nép.
Hogy pedig Erdély bukása magyarhonra nézve nagy fontosságú tény: hosszas magyarázatot nem kiván. Nem csupán abból áll ugyanis ez ügy, hogy hazánk területe mintegy ezerötvennégy négyszög mértfölddel megszükíttetett. S még az sem a legnagyobb baj, hogy közjövedelmeink ez által több millió pftra terjedő évenkénti csonkulást szenvednek: hanem életfontosságú e veszteség legfőképen azért, mert egy pillanat hazánk földabroszára meggyőzhet mindenkit a felől, mikép illy részletes csapás – ha mielőbb jóvá nem teszszük – megfoszthatja hazánkat ama gránitbástyáktól, mellyek, legalább egyetlen oldalról! támpontúl s védfal gyanánt szolgáltak.
Nem szükség látnoki ihletettség, jóslani, hogy, ha csak tavaszig hagyatnának is erdélyi ügyeink jelen nyomasztó helyzetükben: olly ellenséges erő növekednék ottan is nyakunkra, melly a többekkel közremunkálva, végromlás örvényébe sodrana.
Ez azonban, hiszek az erős istenben s ő hív magyar nemzetében hogy megtörténni bizonnyal nem fog! Kormányunk már is intézkedett olly tábornokról, kinek vezéri ügyessége kezes a Puchser Antal által rendezett katonai összeesküvés megtöréseért. Az erdélyi reactionariusok ellen tartandó hajtóvadászatra is vizsgáló bizottmány neveztetett ki; csak hogy sértés nélkűl ugyan, de teljes őszinteséggel szólván: a Királyhágón túl lakó testvéreink jelen hangulata közben kivánatos lesz vala annak tagjait csupán a középrend embereiből szemelni ki.
E bizottmány illő sikerrel csak akkor járhat el fontos ügyében, ha Erdélyben, a gyanúban forgó egyének munkaterén, a pártütők teljesen meg lesznek alázva, csupán erdélyiek lebbenthetvén fel a lánczozatos titkok fátyolát. Hazánk szent ügye már csak ezért is sikerdús, s lehető leggyorsabb eljárást igényel, Bem tábornok ur ügyességétől. S midőn a dolgok jó kimenetele nagyobb biztosításaért ohajtanók körébe áthelyeztetését minél több olly tiszti egyéneknek, kik a táborzás színhelyéűl szolgálandó bérczek és erdők honának, úgy szólva, minden szögével és zugával ismeretesek: lelkünk teljességéből szerencsét kivánunk az érdemes vezérnek, győzedelmünk újabb babéraihoz! – Dezső Béla.
