Vácz, nov. 26.
Vácz, nov. 26.
Hogy e város Pesttől, a magyar birodalom központjától, csak 4 mérföldnyire feküdjék, és hogy az tisztán magyar ajkú legen, alig fogják önök hihetni, azon tények után, mellyeket közleni akarok.
E napokban jöttek városunkba, az ide rendelt 49-ik zászlóalj csapatai. Mind igen derék emberek, a fiatalság virágával keverve, és többnyire magyarok, kivéve némelly Zemplénből újonczozottakat. De mind ezek csak mellékes tekintetek, a fő, és felejthetetlen pont az, hogy ők hazánk, és szabadságunk védői, nemzetünk őrangyalai. Ők érettünk mindnyájunkért, közös boldogságunkért, legszentebb jogainkért fognak küzdeni, és talán érettünk s jogainkért egytől egyig el is vérzeni. Ők, mint minden honvédeink, a magyar népnek véd-szenteivé lőnek, kik arra vannak hivatva, hogy Magyarországnak a többi európai statusok közt illő helyet szerezzenek, hogy nekünk a rég óhajtott nemzeti önállást, és méltóságot kivívják. Ők hivatvák arra, hogy a szolgaság béreseit, a szabadság gyilkosait semmivé tegyék, és az udvarok, s koronás fők gyalázatos ármányait meghiúsítsák. Tudják önök, kik ők, a honvédek? Azok, kik ha győznek, mi boldogok leendünk, ha vesztenek, megsemmisűlünk, elkárhozunk.
És mit gondolnak önök; szivesen fogadták, s látták-e el a vácziak vitézeinket? Sőt nem ezt kérdem, hanem csak azt: valljon a beszállásolás, és elfogadás körűl teljesíték-e szoros kötelességeiket váczi polgártársaim?
Erre igen szomorú feleletet kell adnom. Illy valami széles e magyar földön még sehol sem történt. Elkezdték a beszállásolás osztályzatát a főutczán egy szegleten, és négy nagy terjedelmes házon mentek keresztűl, a nélkűl, hogy csak egyben is elfogadták volna a honvédet? Néhol a házak lakója – egy helyütt egy nő – kiállt az utczára, és veszekedett a városi irnokra, hogy hozzá katonát akarnak adni. Más helyen bezárták a kaput a honvédek elől. Ismét másutt istálóval kinálták szállás helyett a honvédeket. Egy helyen a szomszédoknak kellett a nyugalmazott tisztféle házi urat felszólalásukkal arra kényszeríteni, hogy tágas házába honvédet fogadjon be. – Az utcza a szó szoros értelmében küzdelmek színhelyévé lőn. Kint középen, és a házak előtt honvédek, s tisztjeik álltak csoportosan, és a kapukban a lakók, a tisztes polgártársak. A szó szoros értelmében ostromolni kellett a házakat, és lakóit, hogy szállást adjanak. Késő este volt már, és a beszállásolás alig volt kész. Magok a tisztek is szidalmakkal, és piszkosságokkal illettettek.
Mi városunk lakói felett nem akarunk pálczát törni. Voltak, kik szivesen fogadták. Átalában a szegények, földművelők készséggel nyiták meg szűk lakaikat. Egy földműves – sajnálom, hogy nevét nem közölhetem – egy tisztet, ki már öt úri házból kiútasíttatott, és most szegény lakába adatott, e szavakkal fogadott: „Ej de sokára jön az úr, már öt nap óta várom, a meleg szoba mindig készen várta, de csakhogy itt van.” – A tiszt meglepetve a szegény polgártárs őszinte szívességén, melly számos urakat csúffá tőn, nem fogadá el a külön szobát, hanem a pórral kivánt egy helyen szállásolni. – Illy jeleneteket többeket is mondhatnék. – Épen illy számosak voltak az úrfélék gyalázatos, szűkkeblű tettei. De, mondom, ezek felett nem itélek, az itéletet úgy is el fogják majd magokkal vinni szerteszét a honvédek, és honszerte ismeretes leend a vácziak gyönyörű eljárása.
De kérdem Vácz hatóságait, rendezett tanácsait, megyei hivatalnokait: így kell-e a szállásolást teljesíteni? Igy kell-e nem a polgári szeretetnek, mert erre önök aligha képesek, hanem a szoros hivatali kötelességnek megfelelni? Úgy hiszem, a teher-egyenlőség ki van mondva; önöknek tehát nem lenne szabad megengedni a különböztetéseket. És más részről önöknek erélyesen kellene fellépni, hogy rendeleteik szigorún teljesíttessenek, és senki se merészeljen ellentállani. Önöknek keményen kellene fellépni, olly roszlelkű, hazaárúló polgárok ellen, kik illy közterhek viselése alól magokat kihúzni, sőt honvédeinket bántani is merészelik. Vagy ha önök tehetetlenek, s nincs tekintélyök, akkor tegyék le roszúl kezelt hivatalaikat, s engedjék át erélyesebbeknek, és jobb hazafiaknak.
Én ezen tényt, és a váczi hatóságok ezen piszkos tettét kormányunk figyelmébe ajánlom. E tényekért s állításaimért felelni mindig kész vagyok. – 55 –
