Rendes levelezőnknek ezen tudósításával.
Rendes levelezőnknek ezen tudósításával.
– Rendes levelezőnknek ezen tudósításával teljesen öszhangzik egy másik értesítő levele is, mellyel ugyancsak Nagybányáról kaptunk, s a melly egyszersmind kiegészitéséűl szolgálhat a fennebbinek. Innen tudjuk a nagybányai zászlószentelés elhalasztásának okát, miszerint t. i. Katona Miklós őrnagy és itteni főparancsnok a szathmármegyei önkénytes nemzetőrök zászlóját nov. 1-jén felszenteltetni akarván, midőn már két gyalog százada künn állott a piaczon, Maróthi a lovas önkénytesek századosa, azt óhajtotta, hogy a zászló úgy szenteltessék fel, mint az ő századának is közös sajátja. Mig e kérdés felett a főparancsnok a kormánybiztossal tanácskozott, az alatt az oláh zendülők Szakállos faluból a Lápos vize mellett fekvő Katalinfalva felé indúltak, s futár érkezett az ellenség közeledtéről, mi miatt a zászlószentelés ünnepelyét el, kelle halasztani. – Utóbb említett értesítőnk leveléből tudjuk azt, hogy noha Katona Miklós már az alvidéki táborba vala rendelve, de minthogy ő Kővárvidéknek minden zugát ismeri, s az ellenség mozgalmairól is adatokkal bir, azonfelűl jeles katona; a magyar sereg közóhajtására, Eötvös és Teleki korm. biztosok felelősége mellett itt maradt, s mindenek előtt Katalin falunál a Lápos hidját veteté védelem alá. Abban mindkét tudósítónk megegyezik, hogy az oláhok mindjárt az első ágyúlövésünkre szétriadtak. Irja továbbá utóbbi levelezőnk, hogy ezen esemény után, noha a mieink csak védelmi állásra voltak rendelve, de többé őket visszatartóztatni nem lehetett, egy szakasz berontott Szakállosra, a lázadók fészkébe, s onnan a helység két harangját, hihető azért, hogy a harangszó többé jelűl ne szolgálhasson, magokkal elhozták. Az ez nap délutáni megütközésről s abban kivált lovasainknak kitüntetett vitézségükről olly adatok vannak kezeink között, mellyek – majd nem felülmúlnak minden emberi képzeletet. Ugyan is midőn a reggel szétfutott oláhság, délután ismét összeszedte magát, s egy ritkás erdő felé tartva Koltónak, a magyarokhoz híven maradt helységnek, rohant, Katona Miklós parancsnok pedig egy három fontos ágyúval egy dombra elejökbe sietett, történt, hogy egy kartácslövésünkre az oláhok közől 6-an azonnal halva maradtak. Erre az ágyúfedezetnél volt néhány önkénytes lovas parancs nélkül neki rohan az ezerekre menő oláhságnak. Már czélt vett tüzérségünk, midőn a parancsnok látja, hogy lovasaink az oláhok közt el vannak széledve, s e miatt az ágyúzást folytatni nem lehetett. A parancsnok tehát oldalt a mezőre vonúl, s onnan tétetett néhány lövést csak azért, hogy az ellent nyugtalanítsa. Igy sikerűlt, hogy az oláhok ezrei által körülfogott nehány huszáraink egyről egyig kivágták magokat. Maróthi százados, s derék vitézei a legkitünőbb bátorságot tanúsíták. Az eredmény, az ellenségnek fenn előszámlált veszteségén felül, visszavonúlása is volt egyszersmind. – Elfogtak a mieink 40 darab szarvasmarhát, 10 darab hitvány apró lovat, s nehány sertést. Novemb. 3-án pedig a rápolti nemzetőrök ismét 8 darab szarvasmarhát. Ez nap már többé nem lehetett látni az oláhokat.
