FRANCZIAORSZÁG.
FRANCZIAORSZÁG.
A „National” sept. 22-ről ismét alapos ismerettel, s meleg rokonszenvvel irott levelet közöl ügyeink állásáról. Jelesen festve a camarilla, s osztrák ministeriumnak irányunkba követett álnokságait; helyes tárgyismerettel leírja s taglalja legujabb eseményeinket. Elmondja mennyire ohajtotta Magyarország a horvát nemzetteli régi százados barátságát és frigyét föntartani. Mennyi mellőzést s gyalázatot tűrt a nemzet igazságos követelései miatt. Mint előszobázott hetekig két ministerünk Bécsben, mellőztetve az udvar és ministeriumtól, mint nyomorult nemzet kormányférfiai. Millyen sértő volt a küldöttség fogadtatása, és mennyire semmies, sőt leverő a királyi válasz. stb. És mit mondasz még kedves barátunk, ha a sept. 15-ik óta történteket meghallod. Ti ugyan eléggé ismeritek az udvari cselszövények pokolszálait – de a velünk elkövetett árulás álnokságára történetirástokban sincs példa, sem emlékezet! – A jeles czikk vége illy szavakkal jósolja meg jövőnket. „Ha nagyon nem csatlakozunk a horvát magyar harcz végeredményé Magyarország teljes függetlensége lesten.” Adja isten – s hozzá a franczia nemzet valódi barátságát. –
– A legujabb párisi választáson képviselőkűl legtöbb szavazatot nyertek Bonaparte Lajos, Fould és Raspail. Ennél mozaikabb összeállítása a politicai elvek képviseltetésének nem képzelhető. Hanem épen ezért talán hív tükre a parlamenten kivül küzdő politicai elemeknek. Bonaparte Lajosban képviselve van a dynasticus vagy királysági párt, kik vagy magok olly balga hitben vannak, hogy királyságon kivül nincs semmi kormányrendszerben üdvesség; vagy olly nyomorult butának hisszük a népet, hogy egyedül rozsdás korona, piszkos biborpalást, vagy rongyos harisnya tarthatja őket boldogságban? Ez a régi multat – a vakság korát képviseli. Fould gazdag tőzsér, nem azt kérdi becsületes-e az ember, hanem vagyonos-e? és a népet a házi uraktól kezdi fölfelé számítni – a mi alább van, az csőselék. Ez az úgy nevezett magasb bourgeoise (polgárság) képviselője. Pártja akarja a szabadságot, de csak a vagyonosbak számára. Azon kormányformát szereti legjobban, melly legtöbb előnyt s nyereséget nyit keresetének. S innen inkább hajlik a királyság felé, melly alatt ő aristucratiát képzett, mint a köztársasághoz, mellynek első rendszabálya, nem egyes testületek, de az egész nép jóvoltát szemügyelni mindenkor. Ennek aranykora 1815-től 1848-ig virágzott, de utolsó bálványzója, Lajos Fülöp elűzése óta a szép hajdan homályosúlni kezd. – Végre Raspail a veres köztársaság egyik zászlótartója politicai hitvallása röviden: erőszakos fölforgatása a jelen társadalmi rendnek. Elvei homlokegyenesti ellentétben állanak a társaság alaptámaszaival, s néha a józan ész korlátain is tulhajtott követelésivel nem annyira kifoldozni, s megjavítni, mint egészben ujjáönteni s megbuktatni törekszik a világot. – E párt természetesen maga sem kecsegteti magát jelennel s csak jövőjének él. S mi bátor nyilt ellenségei vagyunk minden communisticus törekvésnek, sőt azt, ugy is mint tudományos tant teljes képtelenségnek s az emberiség legnagyobb csapásának tartjuk és tartanók; de meg kell vallanunk, hogy fájdalommal nézzük egész Europában a dynastiák s aristocratiák azon megátalkodottságát, mellyel a democratia istenigazságu elveit minden úton s ármány által megakadályozzák, azt hivén, hogy ezáltal a veres köztársaság ellen legbiztosabban sánczolják el magokat. Pedig csalatkoznak. A világ immár megért a democratiára sőt az, mint világszükség tűnik föl mindenütt. Fogadjátok el tőle, mi igazság, mi elől úgy sem térhettek ki. Ez biztosít a társadalmi nagyobb bomladozásoktól. Mert a szabadság tuláradásának erősb gátja nincs, mint maga a valódi szabadság. Ha az aristocratia jobban hallgatott volna az igazság korszerü parancsolatjaira, hosszabb életü lett volna. Mert önös a bourgeoisie – el fog veszni. Ha a királyság élni akar, engednie kell a valódi alkotmányosság elveinek. Hogy a democrat köztársaság biztositva legyen a veres ellen, el kell fogadnia minden democrat igazság következményeit. –
