AUSTRIA.
AUSTRIA.
Bécs, sept. 19-kén. Osztrák országgyülés. Az elnök jelenti a háznak, hogy magyar küldöttség érkezvén az országgyüléshez, annak megbizólevelét olvastatja föl. Strobach kinyilatkoztatja, hogy a küldöttség a bevezetés végett őt kérvén föl, ő a ház szabályainak (Geschäftsordnung) egyik szakaszára hivatkozott, melly egyenesen tiltja, hogy akár maga az országgyülés, akár annak osztályai avagy bizottmánya küldöttségeket fogadhassanak el. – Sierakovski a jelen esetre nézve kivételt inditványoz. Ekkor felállt Borrosch: szavai magasztosak voltak, mellyekkel ezen küldöttség fontosságát rajzolá, s kérdi: valljon a rendszabályok zsarnokoskodjanak-e a ház fölött? Elismerem, ugymond, a magyar nemzet hibáit; de azon hibák nem vétkek, mert a vétek jól kiszámított tény. Hozhatunk-e törvényeket, ha majd a háború furiája kerít bennünket körül? avagy tudjuk-e, hogy nem dictáltatnak-e Bécsben magának a császárnak törvények? Ne engedjük a békekötelességet kezeinkből kicsúszni, s fogadjuk el a magyarokat, ez az első lépés a nagy népszövetséghez. Azért kérem önöket, uraim, engedjenek a szív sugallatának, szavazzanak a rendszabályok ellen. – Fedorovitsch uj inditványnyal lép föl, mellyben egy bizottmányt kiván kiküldetni, melly a magyarokkal magát összeköttetésbe tevén, a háznak jelentést tegyen. Ő mint törvényhozó, az alkotott törvényt megtartani kivánja; itt azonban egy nép küldöttei jőnek a nép képviselőihez; miért is őket kihallgatlanúl el nem bocsáthatjuk. – Brestel Borroscht pártolja. Ő, ugymond, már ezelőtt 12 nappal bizottmányt inditványozot, a magyar viszonyokra nézve, melly hasonlólag a rendszabályok végett nem került napirendre. Ha inditványa teljesedésbe mehetett volna, már azóta sok jó történheték. Ő Magyarország szabadságát az itt képviselt országok szabadságával annyira egybeforrva látja, hogy azokat egymástól elválasztani nem lehet. – Többen a szláv követek közől a küldöttséget csak a magyar párt képviselőjének állítván, részint azt elnem fogadtatni, részint pedig a végrehajtó hatalomhoz kivánták utasíttatni. Borosch hévvel pártolá indítványát, s minthogy már kétszer szólott, az elnök harmadszor megtagadá tőle a szót. Ez roppant zajt támasztott a házban, s különösen, midőn egy követ a napirendrei áttérést indítványozta, s Goldmark fájdalmas hévvel fölkiáltott: most térni át a napi rendre, mikor a monarchiának üdve áll koczkán, a zaj annyira növekedett, hogy az elnök félórára oszlatni kénytetett az gyülést.
Ujolag összeülvén a gyülés, a vitatkozás folytán mindinkább kitünt, hogy a szláv követek nemzetiségi szempontból indulván ki, a magyarság ellen kivántak erejök egész súlyával föllépni. Hiában állítá Goldmark, hogy ha horvát vagy oláh küldöttség volna az ajtó előtt, épen úgy meg kellene azt nekik nyitni, mint meg kell most a magyaroknak. Mindig az alkotmányozás czéljára hivatkozunk, mondá, ámde mi haszna van abból a népnek, ha, mig mi itt ülünk és tanácskozunk, addig künn minden elpusztúl. Avagy a nép jólétét mozditjuk elő, ha magtárát a lángoknak engedjük martalékul? Hiában volt Löhner szenvedélytelen, lélekemelő, igazságdús szónoklata, midőn a többek közt fölhozta, hogy eddigelé mindig az összes monarchiáról beszéltek, s ma Magyarországot külországnak tekintik. Vagy külország az, kérdi, hol cs. kir. vezérek háborút viselnek, s kérdi továbbá, hogy ezen tisztek horvát pénzzel vagy a status pénztárából fizettetnek? s engedelem nélkül harczolhatnak-e a tisztek külországban. Nem látja át, miért akarják a horvátok jogait épen Pesten megpecsételni, azt azonban igen jól tudja, hogy Pest Bécstől csak egypár napi járatnyira van. És kérdi, mellyik néptanácstól, vagy mellyik ministeriumtól hatalmaztatott föl Jellacsich a háborúra? S miután nem horvátok, hanem austriai seregek harczolnak Magyarországban, világos, hogy az austriai statuspénztárból fizettetnek. Lépjünk föl mi közbenjáróul, s a nép ebben több garantiát fog találni, mint bármi cabinetben vagy ministerben. Hallgassuk meg a magyarokat, folytatá, sőt kivánnám, hogy a horvátokat is fölszólítanók ide jőni. Egy szláv azt mondá, hogy a monarchia addig áll fenn, míg mi akarjuk – jó tehát! szlávok, váltsátok be szavatokat! Avagy, ha az olaszok, a Dunát őrző román nép, Varsó szabadságot ohajtó lakosi jövendnek hozzánk, hogy hozzánki viszonyaikat megállapítsák, napirendre fogják önök őket utasítni? Vannak, úgymond, a historiában perczek, mellyek soha többé vissza nem térnek, és a mai egy illyen percz. Ne engedjük azt figyelmetlenűl eltűnni, nehogy egykor a historia azt jegyezze meg rólunk, hogy nem teljesítők kötelességünket.
És mindezeknek mi eredménye lőn? A nyers tömeg fölállott, nem okokkal, de számának többségével nyomta le a mérleget.
