Jól esik tudnunk és tudatnunk a nagy közönséggel.

Teljes szövegű keresés

Jól esik tudnunk és tudatnunk a nagy közönséggel.
Jól esik tudnunk és tudatnunk a nagy közönséggel, miképp igyekezik kormányunk a haza védelmében elesett bajnokok, hátrahagyott családjainak jövőjéről gondoskodni, mit a pénzügyministernek a Szent-Tamásnál aug. 19-kén elesett b. Neffzern István alszázados özvegye és hátrahagyott három árvája gyámolítására nézve a hadügyministerhez intézett következő irata is tanísít: „Én nem ismerek szentebb kötelességet, mint szükölködni nem hagyni annak családját, ki a hazának életét adá, és azért személyes felelősségem mellett mindent meg akarok tenni, a mit a nemzet hálája és a nemzet becsülete megkiván. Nem akarok a fenálló szükkeblű rendszerhez ragaszkodni. Az özvegynek élte fogytáig ellátást, minden gyermeknek 24 éves koráig segélypénzt fogok rendelni.” Tudtunkra egyszersmind a pénzügyminister rendeletet tett, hogy a magokat a hon védelmében kitüntetett vitézek nehány arany kiosztásával jutalmaztassaka.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem