NÉMETORSZÁG.

Teljes szövegű keresés

NÉMETORSZÁG.
Berlinből aug. 26-ról irják, a „Radical”nak, hogy a kedélyek sokkal inkább kezdenek csillapulni, sem mint várni lehetett. A ministerium a népgyülséek iránt kibocsátott törvény fölötti tanácskozást mindig tovább halasztja, s ezt ugymond a nevezett lap levelezője, legeszélyesebben is teszi; mert ha mint igértetett, 28-kán űtanácskozás alá vétetik ama törvény, elkerülhetlen következése lesz: ha elvettetik, a ministerium leköszönés, ha elfogadtatik, lázadás, mellynek következési kiszámíthatlanok, sőt, ha katonság lép közbe, könynyen forradalommá válhatik.
Az itteni democrata párt, mellynek élén a hasonnevű clubb áll, az esemény utóbbi kimentelét reményli, holott, pedig ez a filisterség főszékhelyén Berlinben, teljes lehetetlenség. Ezen lelkes de csekély párt, mindent saját szenvedély veres szemüvegén át tekintve, azt hiszi, hogy az egész város forradalmi lázban van; pedig a jámbor berliniek most majdnem épen olly nyugalmasan iszszák a sört, mint azelőtt.
A gépmunkások, kiket a fegyvergyár ostromlásakor fegyvereztek föl, s kiktől már a fegyvert örömest elvennék megint, ha t.i. mernék, legközelébb őrnagyot is választottak. Ezen erőteljes párt a történhető forradalomban nem csekély szerepet foghatna vinni. – A constablerek (rendőri kémek) napról napra gyülöletesebbé teszik magokat. Ha valami, bizonyosan eme megyének magaviselete képes forradalmat előidézni. – 28-ki tudósitások szerint a kormány a legvégső, mondhatnók, kétségbeesett eszközökhöz folyamodott. A democratia pártot világos üldözésének tette ki, mit a folytonos befogatások és házmotozások eléggé tanusitnak. Nézete szerint, ha e „lázadók” mint ő nevezi, főnökei megsemmisitvék, a forradalomnak eleje vétetett. A legközelebb New-Yorkból visszatért német-catholicus pap Dowiat tegnap fogatott el; Bauer Edgarnak hasonló sors levén szánva, helyette egy ifju, ki magát a nevezettnek adá ki, börtönöztetett be. A cnostablerek működése határt nem ismer a dulásban, még az nap sem midőn a nemzeti gyülés azon határozatot hozza, hogy a lakás sérthetlen. A feladások jőjenek bárkitől, a legszivesebben fogadtatnak. – A népgyülések iránti törvény fölötti megszakadás olly nagy, hogy az maig sem adhatta be véleményét.
Frankfurt aug. 25. Beckerath kir. pénzügyminister jelentést ad be a gyülésnek birodalmi pénztár jelenlegi állapotáról, melly szerint 2,882,560 f. mutattatik k. Peucker hadminister az interpellatióra adott válaszába nyilvánitja, hogy a birod. kormányzónak tartatni parancsolt hódolatot némi módositással többnyire minden német seregek teljesiték. A hannoveraiak utólagosan fogják az ünnepélyt megtartani. A porosz kormány kinyilatkoztatta, hogy minden pillanatban kész Németországért összes hadierejét sikra szállitani; s hogy a seregek a németek szineket kitüzték. – Az austriai kormánynak a nemes ércz kivitelét illető tilalmát érdeklőleg Schmerling nyilvánitja: hogy az austriai kormány adott válaszában azon rendszabályt csak ideiglenesnek s a nép kimondott akaratának állitván, további intézkedések végett az országgyüléshez utasitotta, ez pedig az illető bizottmányhoz, melly a tilalom megszüntetését javasolta.
– A bécsi „Constitution” irja, hogy Brentano, kinek nyilatkozata legközelebb a frankf. nemzeti gyülésben a jobb oldali tagok között olly nagy zavart idézett elő, Vincke által párviadalra hivatván ki, az tőle azt kérdezteté: hogy tulajdonkép mivel sérté meg őt? ’s midőn ez odanyilatkozott, hogy őt ugyan nem sérté meg, hanem a porosz herczeget; Brentano azt válaszolta: ha Vincke a porosz herczegért akar megvíni, majd elküldöm az inasomat, az majd én helyettem fog vívni.
– A würtembergi országgyülés jövő sept. hó 20-kára van összehíva.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem