Uj vasut-épitési kamatbiztositás.

Teljes szövegű keresés

Uj vasut-épitési kamatbiztositás.
A Times közli a feltételeket, mellyek alatt Keletindiában épitendő vasutakra nézve az indiai ellenőrködő hivatal megegyezett a keletindiai társaság igazgatóival. Elfogadtatott az ugy nevezett „direct trunk” vagyis a keletindiai vonal, azaz azon vonal, melly Calcutát összekötendi az északnyugoti tartományokkal. A vasut sectiókban fog épitetni, és pedig a calcuttai sectio legelőször fog munkába vétetni. Az angol kormány egy, három millió font sterlint (= 30 millió p. ft.) épitési tőke négy száztóli kamatját biztositandja tizenöt évre: a kamatfizetés kezdődik, mihelyt egy fél millió be lesz fizetve, és ki fog fizettetni tetszés szerént Londonban ugy mint Keletindiában. A kormány megszezendi a vasut-társaságnak a szükséges földet, a vasut elkészültével megfizetendi a posta, a katonaság, és már kormányi szükségeinek szállitását, egy majd meghatározandó árszabály szerint; 175a vasut elkészülte után pedig 30 évvel megvásárolhatja a vasutat, az akkori piaczi ár szerint – ha neki tetszik. – A társaság akkori nyereségei semmi megszoritásoknak sem vettetnek alá; de ha az egyesek megegyeznek, a vitelbér leszállitható. A társaság adómentes marad, s valamennyi anyagot adómentesen hozhatand be; a társaság megalapitása, oklevelek, s parliamentaris megerősités által történik meg. – Szolgáljon tanulságul! –
X. Y.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem