Széttekintés a fölfedezések és föltalálások mezején.
Széttekintés a fölfedezések és föltalálások mezején.
(Folytatás.)
Egészen más tulajdonságu és irányu tengeri utazások esnek az északi és déli sarkok felé.
Mintegy 300 éve már, hogy a legnagyobb merényletekkel fáradoznak egy az atlanti tengerből a csöndes tengerbe vezető észak-keleti, és a Baffin-öbölből Amerika 815északi partjain észak-nyugotfelé, Ázsiába vezető vizutat feltalálhatni, melly ennél fogva sokkal rövidebbek lenne az eddig jártaknál. Az első irányt követték Cabot óta (1495) különösen Davis, Hudson és Baffin bátor hajósok, kiknek nevök ámbár halhatlan leend a földirás évkönyveiben, de egyszersmind azon meggyőződésre is vezetnek, miszerint a kivánt iránybani átjárás aligha engedendi magát valaha feltaláltatni. Annál nagyobb tüzzel vétetett elő az észak-nyugoti egész a mi időnkig, s 1841-ben nagyon zajgatták, hogy Simpson és Pearce észak-amerikai hajósok azt felfedezték volna – mi azonban nem valósult.
Az angol igazgatás azon hajósnak, ki ezen észak-nyugoti uton a csöndes tengerbe ér, igért 200,000 pftot, s azonkivül 50,000 pftot azon hajónak, melly az északi sarkot eléri s azon túlmegy. Ennek következtében feszitettek Buchan és Rosz vitorlákat s külön irányban eveztek az északi saroknak 1818. Az első Spitzbergen felül a 80°-ig haladott, de itt három hétig maradt jég közé szorulva, s igen fáradtságos és szorongató küzködést kellett kiállania, mig magát a jég közül kiszabadithatá s visszaindulhatott. Rosz a 75° alatt megvizsgálta Grönland eddig-elő ismeretlen nyugoti partját s ismeretessé tette azt. A roppant jégtömegek megakadályozták további haladását, s egyszersmind azon meggyőződésre jött, hogy a Davis csatornából és a Baffin-öbölből nincs átjárás az északi jeges tengerbe.
A következett évben (1819) Parry kapitány, ki az előbbi vállalkozás alkalmával Rosz alatt szolgált, ismét kiküldetett két hajóval észak borzalmas vidékeire, és ő meglehetős sikerrel bővitette is a fölfedezéseket. Ő a Lancaster-öbölbül a jeges tengerbe nyomult, s kiállotta azon nagy merényt, hogy egy lakatlan sziget kikötőjében (melly szigetet Melville szigetnek nevezett) a 74° alatt teleljen. Ezen borzadalmas telelés tiz hónapig tartott leirhatlan hidegben, melly a jégmedvéket is még nagyobb dühösségre ingerelte, de mégis ezen szellemdús parancsnok képes volt embereit ezen hosszu és félemletes téli éjben barátságos társalgás, oktatás, mulattató elbeszélések, játékok stb. által állandóan vidámságban és egészségben megtartani, honnan ő augustusban indult megint ki fölfedezéseit s vizsgálatait folytatandó. Minthogy a hosszuság 110°-ig előnyomult, az angol kormány megadta neki az 50,000 pft jutalmat. A következő évben 1821. megint vitorlát feszitett, hogy az északi sarokhoz minél közelebb hathasson, de 1824ben visszatért Angliába, hogy negyedszer is ugyan azon czélra kievezzen. A kivánt átjárást most sem sikerült ugyan fölfedeznie, de több öblöket, partokat és szigeteket tett ez alkalommal ismeretessé, s igy a tudomány tetemesen nyert közleményeiből. –
E közben Franklin János tengeri kapitány azon megbizást vette a britt kormánytól, hogy Észak-Amerika szárazán, meddig csak lehet hatoljon észak felé. Ő ezen kietlen pusztaságon 1000 nyszg. mérföldet járt be, s leirhatlan nehézségek közt 5550 angol mérföldet (5 angol mrf. valamivel tesz többet 1 német mérföldnél) utazott át, s a föld- és természettant ezen odlalról is kitetszőleg gazdagitotta (1822). Három évvel azután Richardson és Kendal ugyan ezen czélt tüzték ki magoknak, s ez alatt Beechey kapitány a Kotzebue-öbölbül északra evezett, ott magát a szárazi utasokkal egyesitendő, s ezen vállalat gyümölcsei 816voltak: természettörténeti gyüjtemények, tapasztalások a magnesesség és északifény körül, e mellett derék tengeri és szárazi földabszorok, miket az utasok adtak ki. –
Parra kapitány egy negyedik északsarki utazásában a 82°, 45é, 15ĺ haladott a sarok felé, 292 geogr. mérföldet ment el egyenes vonalban, 580 mérföldet a kerülésekkel. A 81° felül már csak sziklakeménységü álló jeget talált, de uszó jég, czethal vagy valamelly madár többé nem mutatja magát, s 500 lábra még feneket nem érhetett.
1829. a bátor Rosz másod izben lépett föl a felfödözések szinhelyére, három évre látta el magát eleséggel, s négy telet huzott ki ama rémséges jégvidékeken, hogy már azon méltó aggodalom kezdett kelni az emberek keblében, miszerint a bátor hajós vállalatának áldozatává lett. Valóban 1832. el is vesztette hajóját, s utját csónakokon folytatta tovább, mig egy hulli hajó az utazókat föl nem vette s haza nem vitte, az alatt pedig Bach kapitány az elveszettek fölkeresésére küldetett ki. Ezen utazás is nem csekély jelentőségü felfödözésekkel koronáztatott; több sziget és folyó lett ez által ismeretessé, s találtak eszkimókat ott is, hol a növényélet már az előtt jóval megszünik, ugyhogy ezen igenis nyomorult emberlények a legkisebb megfogással sem birnak egy fáról, virágról, s azt nem képzelték, hogy kivülök még más emberek, s halaikon kivül egyéb állatok léteznének. Rosz a többek közt a mágnesi északsarkot meghatározta, a sarktenger vizének mélységét, hőmérsékét, sósságát, s faj-sulyát, a viz- és léghuzamok sajátságát megvizsgálta, és Amerika északi, s Grönland nyugoti partjairól tudósitásokat közlött. A legujabb időben 1842–1843, Rosz a maga délsarki igen fontos felfödözései által minden előzőit jóval felülhaladta. Jóllehet angol, franczia, észak-amerikai hajósok már az előtt földeket födöztek fel a déli sark közelében, de Rosz mindnyájánál tovább haladt, ő a 76° tulhaladta, de szemsugárai egy a 78° alatt dermedező szigetre löveltek el, mellyen két dolgozó tüzokádót vett észre, mellyeket Erebus és Terrornak nevezett el, a szigetet pedig királynéjáról Victoriának nevezte. Mit már előbb az északi sarkra nézve mondtunk, hogy t.i. annak kettős magnesi vonzóereje van, azt ez alkalommal a déli sarkra nézve még világosabbnak találta Rosz, melly felfödözés a természettudományra nézve igen fontos.
(Folytatása köv.)
