Válasz a Magyar Gazda berzenkedéseire.
Válasz a Magyar Gazda berzenkedéseire.
Élt hajdan Frankhonban dicső és halhatatlan Béranger szerint egy bizonyos marquis de Carabas, ki nagy érdemeket akarván szerezni magának bizonyos ügyekben, felült poroszkájára, 291kivonta rozsdás kardját, és megindult jogok védelmére, mig a gyermekek, kutyák, libák, s az utczák többi házi állatai mind utána szaladtanak és – – – – és – – – – és Béranger ekkép énekli meg a hőst:
Voyez ce vieux marquis
Nous traiter en peuple conquis;
Son coursier décharné
De loin chez nous l’a ramené.
Vers son vieux castel
Ce noble mortel
Marche en brandissant
Un sabre innocent.
Chapeau bas! chapeau bas!
Gloire au marquis de Carabas!
Nous traiter en peuple conquis;
Son coursier décharné
De loin chez nous l’a ramené.
Vers son vieux castel
Ce noble mortel
Marche en brandissant
Un sabre innocent.
Chapeau bas! chapeau bas!
Gloire au marquis de Carabas!
No de ne enyelegjünk,hanem szóljunk a dologhoz.
Multkor egykis példával; most egykis utbaigazitással kell szolgálnom a Magyar Gazdának.
Ne sajnálja a nyájas olvasó czikkemet a Hetilap 12-ik számában megolvasni, mire a 12-dik számu Magyar Gazda lángba borult, s amugy autocrata modorban rám önti nyavalytörésének habjait. – E darabos hetvenkedés szerzőjeül magát a szerkesztőt kell tekintenem, s ehhez szólok.
Nem tudom boszankodjam, vagy nevessek-e az ájulásig tulhajtott erőködésein? ugy érzem e pillanatban, hogy arczom mosolyra vonul.
Mi joggal negélyezi urasága az infallibilitas auctoritását? nem tudom, de azt tudom, hogy efféle pöfffeszkedés csak a chinai, vagy is a mennyország császárához, s ezenkivül egyedül a Magyar Gazda szerkesztőjéhez illik. – Azért mert urasága a thalmudot, – s itt én sem tudom mi oknál fogva – a hónaly alatt s talán másutt is hordozza, még nem tudós rabbi, hanem legfölebb az emancipatio barátja.
De mindazáltal még is tisztába kell jönnünk, habár urasága azon tanácsot adja is a Hetilapnap, miszerint mellőzze czikkemféle közlemények felvételét, mert restelné, ha illy nagyszerű válaszokra jövendőben is kénytelenitetnék. Honnét e seigneur-szerü felsőbbség, e fenhangu hánykolódás? vagy talán ragadó betegségben is szenved urasága? Nem nagy kár, ha ön nyavalyatöréseit magában fogjtja, mi meg a Hetilapban ezentul is meg fogjuk mondani véleményünket.
Ki egyszer köszönettel felveszi lapjába az ember közleményeit, sőt bizonyos tárgyak meghányása végett egyenesen fel is szólitja, máskor pedig, midőn nem mindig az ő oltára elibe megy a halandó imádkozni, a pirulásig szerénytelenkedik – az illy egyénről nem tudom mit gondoljon az ember.
Szerkesztő urasága ingerlőnek tartja a Hetilapban közlött czikkemet; kérdem az olvasó közönség elfogulatlan higgadt részét: talál-e ingerlő szavakat vagy tételeket közleményemben? Lehetetlen; szerkesztő uraságát bizonyosan a nyavalya töri.
De lássuk, mit állitgat szerk. urasága olly szenvedélyesen ellenünk. Idéz kivonatokat, s azt következteti röviden, autocratailag, hogy állitásaim egymást agyonverik. A szerkesztő czikkem elolvasásakor, vagy ez által, vagy valami más ok miatt alkalmasint annyira fellázadt, hogy ájulásával ágyba dült, mert értelmes ember ki magának szólásszabadságot nem egyedároz s különben a közönség iránt illő tisztelettel viseltetik, illy silány s hanyag határozatot nem fog könnyelmüleg ujra és ujra stereotypálni. –
292Ez annyit tesz, mint ki szemét behunyja, s azt kiabálja: a nap csak nekem süt. – Ez gyerekes sophisma.
Mielőtt szerkesztő urasága merészségem felett kezeit összecsapá, figyelemmel kellett volna átolvasnia állitásaimat, s azoknak deductióiból támadó végeredmény öszvegét, met az ellenem felhordott okok mind olly üres rodomontádok, hogy czáfolásra sem méltók.
Czikkemnek alapja ez volt: mióta némi lelkesedés mutatkozik a műipar mezején, féltékennyé lett a Magyar Gazda saját seregeért, s megragad minden alkalmat, minden körülményt műipar elleni nyilatkozatokra, hogy saját tüzhelyén a szikra el ne hamvadjon. S miután csaknem egy évig csatázott: mi, különösen az éhségrőli értekezésére, s bővebb termesztés felszólitására következőleg felelénk: más előzmények nélkül (mert érintett czikkben mint egy idő óta más sokban az alap ingadozott s logicai rendü előzmények, hiányzottak) a bővebb termesztés önmegfulasztásra vezet, mit ismét s ismét állitunk s bizonyitunk, mert ha 10–15 év alatt egyszer szüktermés mutatkozik, azért nem kell olly óvszert, ajánlani, melly éveken át sorvasztaná a nemzetet. Drágaság ellen vannak orvosló eszközök a közhatalom kezében, de midőn 10–15 évig a szegény magyar mindig többet többet termesztene, az áru becse évenkint csökkenne, s végre eladhatlanná tenné termékeit: ez opiumrészegség, ez koldusbotra vezetne, annyival inkább, mert mezei gazdaságunk jelen fokán is alig tudunk gyakran gabonánkon tul adni. Ezt csak olly emberek tanácsolhatják, kik mint Ujseelandban emberhusból élnek. – A termesztés gyarapitását nem felriasztásokkal directe, azaz ősi magyar szokás szerint sok szép phrasisokkal, hanem indirecte olly eszközökkel kell emelni, mellyek a földmüvelésre terjesztik leginkább hatásukat, s olly ösztönt teremtenek, mellynek aztán szükségtelen a nagyszerü, ijesztgető vagy lelkesitő declamatió. Anyagi ösztönről szólék, s ez hatalmasb mint a Magyar Gazda minden berzenkedése! Ámde vas- és kőutakról, csatornákról, kereskedési törvényekről, pénzről, kikötőről, erről már eleget szólott a Magyar Gazda; nem tagadom, hogy szólott; de műipar-mozgalmaink óta nem, s nem olvastam illy előzményt, ott, hol az éhség ellen olly gyógyszert javasolt, melly a méreghez hasonló. –
Egyébiránt a Magyar Gazda egy idő óta Janus arczát viseli, s ez megvallom legkényelmesebb szerep.
De ne vesztegessünk annyi szavakat!
A londoni gabnacsarnok árjegyzéke mult december 29-ike dátumát viseli, s kiki megtekintheti, hogy meggyőződhessék, mi nyomorult kifogásokkal törekedik beteges ellenünk sánczok mögé buvni. –
Ha a Magyar Gazda nem tehet arról, hogy az angol piaczokon olly kevés magyar gabna jelenik, meg, mikép az árjegyzékből is kimarad, – tehát ki tehet erről. A Magyar Gazda képviseli a földbirtokost, s kinek áll leginkább érdekében, kötelességében s hatalmában e bajon orvoslani? – Bizony tehet róla, s a teendők első helyén kellene nála is állania, egy utnak megnyitása, melly a tengeren külföldre vezet. Jaj! de már unalomig tárgyalt erről, mint mondja; ha igaz volna is ez állitás, még is emlékeztetni kell, hogy a fát egyszerre le ne vágják. A reformbill vagy tizenkétszer terjesztetett az angol parliament elibe, mig keresztűlment. Nem 293unalomról, hanem conditio sine qua non-ról van itt szó, hol élet vagy halál forog kérdésben. Kimutattuk miszerint a világon legolcsóbban termesztünk gabnát, csakhogy egy vasut hiányzik, s a földteke minden piaczain versenyezhetünk; és még is mi történik? önmagunkat gyilkoljuk avval, hogy vannak emberek, kik ármánykodás és machinatiók által akarják gátolni e vasut megépitését; vannak, kiknek előleges ürügyül a garantia megadása szolgál, s megfeledkeznek a romlottság közepette az árva hazáról, megfeledkeznek arról, hogy ingyen még a halált sem vásárolhatjuk meg. –
Könyörületességért esdeklő ellenvetés az, valjon az alsó dunai gabna közt nincs e magyar buza, vagy nem vonul-e a magyar termék austriai nevezet alatt Austrián át külföldre? Erre csak angol közmondással kell felelnünk, hogy egy lat tapasztalás többet ér, mint egy font elmélet.
A haldokló szerkesztő felületes csevegéséből még egy ellenvetése méltó érintésre. Azt állitja tudniillik, hogy a magyar dohány s repcze austriai nevezet alatt ismeretes külföldön. Ez nem igaz; tekintse meg a Hetilapban nem rég közlött Triest gyüjtelékének tábláját. Igy jár ki tollát – – – Rókát fog! –
A berzenkedő szerkesztő nem hiában forog otthonosan bizonyos kereskedői coteriák körében, mert már megtanulá a kereskedelmi társaságra utalva, alacson szatócs érdekeket is ürügy gyanánt tekinteni, s azért veti szememre, mintha engem szomoruan nem illetve a szegénséggel küzdő néposztályok sorsa. – Ez badar piszkolódás. Nyilt homlokkal állunk a magyar közönség előtt, s a sértett tiszta kebel szent sugallata szerint kérkedés nélkül ép olly nyiltan mondjuk, hogy ha Mathuzalem életét élendi is a Magyar Gazda szerkesztője, s ha százszor annyit mozog az irodalom pályáján, mint a mennyit eddigelé csevegett, még sem fogja azt eszközleni, mit a magyar kereskedelmi társaság által a nemzet javára 2 évi munkálódásunk óta eszközöltünk anyagilag. A nép feljajdul a sok szép szavak felett, mikkel a legüdvösb eszméket, de a hazát is eltemetitek, de kezeteket csókolja egyetlen egy anyagi javitásért, melly nem szatócskodó alkudozásokkal, nem kisszerü rendszabályokkal, hanem a nemzet összes érdekének felkarolásával, s valódi szeplőtlen áldozattal van összekötve. A nép tettet kiván, nem üléseket. –
Hogy gabnával decenniumokon át bővelkedünk, s gyakran nem tudunk mit csinálni a gyüjtelékekkel, ezt a beteges Magyar Gazda szerkesztője ellenéebn tovább is bizonyitgatni haszontalan volna. A fekete szerecsent ne mlehet fehérré mosni, a nyavalyatörés is orvosolhatlan. –
De most vesszük észre, ellenünk ismét haboz, ájulni kezd: ágyba kell fektetni, vagy Bedlamba vezetni.*.
Részemről csak annyi mondani valóm van a tisztelt Magyar Gazdának, hogy kár annyira tüzeskedni, mert felgyul szalmája, s aztán hiba lesz! A Hetilap koránsem arrogált magának egyebet mint barátságot megszólitást, mihez hogy jogunk legyen, talán csak nem kell előlegesen engedelemért esedeznünk. Mentsen isten, hogy a Hetilap magának a Magyar Gazda felett tekintélyt arrogáljon; ez csak bősz órában szülemlett agyrém! Talán tulragadta önt az indulat akkor! Im még egyszer ide irom a 12. sz.ból azon felriasztó sorokat, szóról szóra: „Fogadja ez őszinte barátságot szózatot a Magyar Gazda olly érzelmünk nyilvánitásaul, melly azon meggyőződésünk egyik tényezője, hogy csak öszhangzó becsületes közremunkálásunk után várhatjuk a sikert, mi után vágyakodunk, a haza kedvezőbb jövendőjét.” – Majd ha nyugalmas órája lesz kegyednek, itélje meg kérem volt-e ebben csak legkisebb is, mi az illedelmet, collegialis respectust, s kézfogó barátságot sértette? volt-e legkisebb is, mi azon egy hasábnyi illetlenkedést és epés berzenkedést méltán felkölthette? – Kérem ne hasogassunk szőrszálat, ne keressünk kákán csomót! ha okunk van, legyünk nyiltak! mint a német mondani szokta: „heraus mit der Farbe!” – Bizony kételkedem, hogy olvasóink a mi koczódásainkban gyönyörködjenek! – Tegyünk inkább kérem, hiszen annyi a tenni való” s olly kevés a ki tenni akar is, tud is, s ne arrogáljunk magunknak olly tiszteletlen parasztos hangot, főkép cselekvő, elismert, illetékes férfiu irányában. – Főkép pedig ne akarjunk szószaporitásban excellálni. – Tisztelt collegám! sok beszédnek sok az alja! Szerk.
Ifj. Szabó Pál.
