394. Budapest, 1849 július 5. Kossuth válasza Simonffy József alezredes felterjesztésére: közli vele a magyar kormány álláspontjá…
394.
Budapest, 1849 július 5.
Kossuth válasza Simonffy József alezredes felterjesztésére: közli vele a magyar kormány álláspontját az erdélyi román felkelőkkel kötendő fegyverszünettel kapcsolatban.
Budapest, 1849 július 5.
Kossuth válasza Simonffy József alezredes felterjesztésére: közli vele a magyar kormány álláspontját az erdélyi román felkelőkkel kötendő fegyverszünettel kapcsolatban.
Simonffy József alezredes, a havasi román felkelők ellen működő zarándi magyar erők parancsnoka júl. 2-án Nagyváradon kelt levelében jelentette Kossuthnak, hogy saját kezdeményezésére levelet írt Avram Iancunak, a havasi román felkelők vezérének és fegyverletételre szólította fel őt, kilátásba helyezve a felkelőknek a magyar kormány legmesszebbmenő jóindulatát és engedékenységét velük szemben. Iancu válaszát mellékelte leveléhez s kérte Kossuthot, adjon neki felhatalmazást a felkelőkkel való tárgyalásra, mert erősen reménykedik, hogy »a magyar és a román nemzet között nemcsak helyreállittatik a csend és béke, hanem mi több, seregünk az oláhok által több ezer jól felfegyverkezettekkel szaporittatni fog.« Közölte még Simonffy azt is, hogy Gozman János román képviselő szintén írt Iancunak, a levelére kapott választ szintén mellékelte.* Kossuth a kezdeményezésre a következő részletes levélben válaszolt:
Simonffy levele OHB 1849: 8924. sz. alatt van; Iancu hozzá mellékelt leveleit Kossuth visszajuttatta Simonffyhoz.
Simnoffy József alezredes urnak.
Pest, julius 5-ikén, 1849.
Önnek az oláh lázadás kibékitése iránt Avram Janku lázadás főnökkel váltott levelezéseire a ministeri tanács hozzájárultával válaszolom:
Hogy én e szivemből sajnálva azon elnyomatást, melyben hazámnak román ajku népe századokon át szenvedett, politikai elvrokonaimmal egyetértőleg a közös jognak, közös szabadságnak reájuk is kiterjesztéséért egész életemen át küzdöttem, tudhatja mindenki.
Hogy a tavaly junius elején megkezdett s folyvást tartó országgyülésen mint követ, mint minister, mint kormányelnök minden honlakosnak, bármi nyelvű és vallású legyen, az ország státusegységével megegyezhető jogszerű kivánatait mindég és minden alkalommal pártoltam és gyámolitottam, Istenre és a nyilvánosságra hivatkozom.
Egy nézetét azonban soha sem tudtam megérteni, azt, hogy egy országban különböző politikai nemzetiségek létezhessnek.
Hogy a nyelv és vallás semmi politikai jogok élvezetében különbséget ne tegyen, ez hitem és vallásom.
Hogy a nyelvet minden népség nem csak a magánéletben, hanem egyházában, iskoláiban, községében ne csak szabadon használhassa, hanem annak a civilizátió érdekébeni kifejlesztését a státustól igénybe vehesse, ezt is hiszem és valom.
De, hogy egy országban több diplomatikai nyelv lehessen, ha azon ország egy test akar lenni, és nem souverain cantonokra feloszlani, ez nem érthetem.
Kivált nem érthetem ott, ahol a különböző nyelvü népfajok nem külön a rondirozott területeken, egymástól elválasztva, hanem vegyesen és keverve laknak.
Ily országot nyelek szerint sem fölosztani, sem kormányozni nem lehet, ha csak az országot eldarabolni nem akarjuk.
Kinek jutna eszébe a kis Moldvában lakó nagyszámu csángó magyarok számára külön politikai nemzetiséget követelni? Senkinek, mert ez Moldvának dismembratiója volna.
Igy van ez Magyarországgal is; – politikai nemzetiség csak arondirozott territorium alapján képzelhető, egy országnak egy territoriuma lehet csak, e territoriumon lehet akármennyi nyelv, akármennyi vallás, s ha szabadságot akarunk mindenkinek nyelv és valláskülönbség nélkül, egyenlőnek kell lenni jogban, törvényben, szabadságban, de egy országot nyelv szerint felosztani, s mindenik résznek külön territoriumon külön politikai nemzetiséget adni annyit tesz, mint azon országot feldarabolni, azaz megszüntetni.
Hazánknak azon öngyilkolására tehát, hogy az egy és osztatlan Magyarországból külön magyar, tót, német, szász, román, szerb, orosz tartományokat alkossunk, az ország kormánya soha reá nem állhat de ha ezt az ország román ajku lakosai nem akarják, amint józanul nem akarhatják, ugy meg kell vallaniok, hogy ok nélkül vak eszköz gyanánt pazarolják véröket, fellázadván azon törvények ellen, melyek nekik minden más lakosokkal közös és egyenlő szabadságot adtanak.
De nekik talán a foederatio eszméje forog homályosan szemeik előtt. Magyarország lehet foederatioban Oláhországgal, Szerbiával, sat. De Magyarország maga magával, azaz a kebelében lakó polgárokkal, foedereatioba nem léphet. Ez képtelenség.
Közös törvény, közös jog, közös szabadság, ezt ad az ország törvénye, ezt ajánlja mindenkinek az ország kormánya. Ennél többet senkinek nem adhat, mert többel senki nem birhat.
Ez volt örökké hitvallásom, ezt nyilatkoztattam ki minden alkalommal, ezt a saját vérei által barbár módon meggyilkolt szerencsétlen Drágos országgyülési követnek is, midőn kérdést tett hozzám: minő sorsra számithatna a fellázadt oláhajku nép, ha a fegyvert letéve a kormány iránti engedelmessége s a magyar status iránti hüségre visszatérne?*
A Drágos Jánosnak adott részletes utasítást l. előbb, 75. sz. alatt, 136. s köv. l.
És azért bosszankodással veszem az önnel levelezésben álló oláh lázadási főnöknek azon ravasz ármánykodását, miszerint azzal mer rágalmazni, mintha Drágoshoz irt levelemben kinyilatkoztatott engedményeket a Hatvanihoz irott rendeletemben visszavontam, vagy megmásitottam volna, – ez nem igaz.*
Iancu leveleinek tartalmát román forráskiadványok alapján ismerteti I. Tóth Zoltán: Kossuth és a nemzetiségi kérdés 1848/49-ben. Kossuth Emlékkönyv. Bp. 1952. II. köt. 332. s köv. l.
Drágos midőn legelőbb nálam jelenté magát a végett, hogy az oláh lázadásnak lecsillapitását saját merényletére megkisértetni óhajtja, arra kért fel, hogy mig ezen iparkodása tart, fegyverszünetet engednék. Én erre már akkor is kinyilatkoztatam, hogy az ily bizonytalan kisérletek miatt fegyverszünetet adni soha nem fogok, s a hadimunkálatokat megszakitani nem engedem, mert a haza, a törvény és szabadság ellen fellázadt román, szerb és tót pártütőknél mindig azt tapasztaltam, hogy minden idő pihenési engedélyt, melyet midőn szoritva voltak, gyakran kértek, csak erejük összpontositására, véletlen megrohanásra használták; és fegyvernyugvást nem adnék azért is, mert nem ismerek senkit, kinek szava, vagy kötelezettsége a fegyvernyugvási feltételeknek a pártütők részéről megtartását garantirozhatná.
Én azért alkudozásokba nem bocsátkozom, mert én más alternativát nem ismerek, mint vagy büntetni minden pártütőt, vagy megbocsátva a közös törvény alapján, egyenlő jogu polgároknak elismerni.
E szerint tehát alkudozásnak, s több vagy kevesebb engedély megadásának helye sem lehet, mert én sem többet, sem kevsebbet, mint a közös jogot s egyenlő szabadságot igérni s adni senkinek nem fogok. De nem lehet alkudozásról szó azért is, mert nincs és nem lehet a pártütő románok közt senki, aki másnak, mint saját magának nevében bármi kötelezettséget biztosithatna, vagy adott szavának a fegyveres tömegek részérőli elfogadását biztosithatná.
Azért tehát sem alkudozásokról, sem fegyvernyugvásokról tudni nem akarok, hanem mindent, amit a béke kedvéért biztositani akarok, amint szóval nyilvánosan mindég megmondtam, ugy Drágosnak, vagy akárkinek is irásban szintugy kinyilatkoztattam, ha kinek tetszik ezen kinyilatkoztatás alapján a fegyvert letenni, és a haza iránti hűséghez s törvény iránti engedelmességhez is azonnal visszatérni, annak politikai vétségeiért amnestiát is adok, aki pedig a fegyvert le nem teszi, az ellen harcz lesz, mely részükre szabadsággal sem győzelem, sem legyőzetés esetében nem végződhetik.
A szerencsétlen Drágos ezzel elmenvén a lázadók közé, kik neki jóakaratjért orgyilkolással fiezttek, ismét fegyverszünetre, az amnestia magyarázatára, alkudozásra szólitott fel, mire ugy mint elébb s ugy neki mint Hatvaninak tudtokra adám, hogy én alkudozásokba, fegyvernyugvásokba, magyarázatokba nem ereszkedem, s Drágos eljárása miatt a hadi operatioknak gátot vetni nem engedek.
Amit mondtam, mondtam, – aki biztositásaim alapján a fegyvert leteszi s kegyelemért folyamodik, a nemzet tud kegyelmes lenni, aki pedig ezt nem teszi, ő lássa.
Hamis és ravasz ráfogás tehát, hogy én ajánlataimmal játszanék, vagy azokkal cselt vetni akárkinek is nem átallanám, ez becsületemmel, s nemzetem becsületével meg nem fér.
Most is azt mondom tehát, amit mindig mondottam, amit Drágosnak irott levelemben kinyilatkoztaték, azt fegyverletétel, béke s engedelmesség feltétele alatt most is biztositom még, de ezen kegyelmet mától számitott 15 napon tul ki nem terjesztem, hanem a pártütés makacs folytatása esetén rendes és összpontositott haderőt küldenek oda; ekkorig a szegény elcsábitott nép iránti figyelemből csak kisebb csapatokat engedek hasznáni.
Gnodoskodásomból senki irányában titkot nem szokván csinálni, Önt is ezennel felhatalmazom, hogy e levelemet, akár a lázadás főnökeivel, akár más kivel is közölhesse, és az ebben foglaltaknak az ország kormányára s a nemzetre nézve kötelezettségét biztositom; Sőt amint Drágosnak is megirám, ugy Önnek is hatamlat adok, hogy ha valaki a lázadók közzül valaemely részletek iránt a kormánnyal személyesen értekezni akarna, annak jövete-menete »Salvus-Conductust« biztosithasson, s a biztositásnak megtartását a nemzet becsületével garantirozom.
Egyébiránt megolvasván Jancu leveleit, miket Ön velem közlött, miket ezennel visszarekesztek, meg kell vallanom, hogy azokban rágalmakon, ravasz eltorzitásokon és festetlen általános nagy szavakon kivül egyebet semmit elannyira nem találok, hogy még csak távolról sem tudnám belőlük kivenni mi a célja és mi a kivánsága.
Ha tehát gondolja, hogy a vérontásnak megszüntetésére ez tehet valamit, ám adja tudtukra, hogy ha nem rabolni, hanem egyenlő jogu szabad polgárok lenni akarnak, mondjká meg már egyszer, mi kivánságuk van, én szavamat adom, hogy amint az ország feldarabolásába soha megegyezni nem fogok, ugy a jog, a méltányosság alapján megnyugtatni óhajtok, s békét szabadságot, – nem bosszut óhajtok.
Ezekben állanak Ön felterjesztésére határozataim és megbizásaim – mikre nézve kötelező felhatalmazással Cserey ezredes urat ezennel felruházom.*
Simonffy kezdeményezésének egész lefolyását összefüggően ismerteti és elemzi I. Tóth Zoltán idézett művében.
Az ország kormányzója:
Kossuth Lajos
A Transilvania c. román lap 1877-i évfolyama alapján közli Deák I.: 1848, ahogyan a kortársak látták. 394. s köv. l.
