a) Nyílt rendelet Vukovics megbizatásáról:

Teljes szövegű keresés

a) Nyílt rendelet Vukovics megbizatásáról:
Nyílt rendelet,
mellynél fogva Vukovics Sebő úr az eddigi bánsági hadseregnél s a Bánságban és Aradban viselt teljhatalmú országos biztosi hivatalának megtartása mellett, egyszersmind az úgynevezett bácsi hadsereghez hasonló teljhatalmú országos biztosképen kiküldetik; adatván neki teljhatalom, hogy mindent, mit a nevezett két tábornak érdekében és javára s általában a honvédelmi, valamint a törvényes rend és biztosság tekintetében a polgári hatóságok által és körében Csongrád és Csanád megyéknél, továbbá Szeged és Arad városoknál is s általában mindazon vidékeken, mellyekre ezen hadseregek munkálódásai kiterjedendnek, eszközlendőnek itélend, az illető seregek fővezéreivel egyertőleg teljesedésbe vétethesse.*
Vukovics megbizatására a közvetlen indítékot Vécsey tábornok jan. 24-én kelt, a hadügyminisztériumhoz intézett jelentése adta. (V. ö. alább Kossuth levelével Mészároshoz jan. 31-éről, 146/a. sz. 278. l.) Szükségessé vált ez az intézkedés azért is, mert Almássy Pál, a képviselőház alelnöke, akit Kossuth korábban a bácsi tábor ügyeinek megvizsgálására küldött ki (l. 81. sz. 151. l.), bevégezve küldetését, visszatért Debrecenbe. (Almássy utolsó, Szegeden jan. 23-án kelt jelentését l. OHB 1849: 1130. sz. alatt.) Vécsey jan. 28-án Kossuthnak is írt, közölte, hogy a hadsereg ellátásának nehézségei miatt Szegedet katonai kormányzat alá helyezte és kérte ehhez Kossuth hozzájárulását. (OHB 1849: 1256. sz.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem