b) 1833 június 4 Kerületi ülés. Tárgy: A főrendek által negyedszer is visszaküldött vallásos izenet vitája. Határozat: Ötödször i…
b)
1833 június 4
Kerületi ülés.
Tárgy: A főrendek által negyedszer is visszaküldött vallásos izenet vitája. Határozat: Ötödször is változatlanul átküldik.
1833 június 4
Kerületi ülés.
Tárgy: A főrendek által negyedszer is visszaküldött vallásos izenet vitája. Határozat: Ötödször is változatlanul átküldik.
Junius 4-én kerületi ülés. Előlülők: Farkas, Sárosy. Napi rend: vallás ügye ötöd izben. – Desewffy kerületi jegyző felolvassa a fő RRnek 4-ik viszon izenetét.*
Iratok, I. k. 238. s köv. l.
ACZÉL: Tapasztalván ezen dieta folytában hogy a KK és RR több hónapokon ált, erős ragaszkodással fentartott határozásoktul egy resolutio következésében, vagy pedig egy mellesleges kérdés felhozatala miatt, csaknem minden vitatás nélkül el állottak, nem lát inconsequentiát, ha itt is hasonlót cselekszenek. A sarkalatos törvény sérelmeinek orvoslásában kezet fognak a fő RR, a törvényel nem ellenkező kivánatokhoz járulásokat ajánlják, s az önkényes magyarázatokra alkalmat nyujtó kétség eloszlatására szolgálandó törvény módositásban sem ellenkeznek, – ez elég, s tanácsos is azt elfogadni, mivel a fő RR egyenest kijelentik hogy 2-ik izenetjöken túl nem mehetnek, ő ehez áll, s máshoz állani soha nem is fog.
BEZERÉDY: Arad két gyámokot hozott fel: 1. hogy máskor is el estünk már kivánságunktol. – De én azt hiszem abbol, hogy egyben nem tudta kivivni ezen test a mit igazságosnak talált, ha azt következtetnénk hogy másban csak álljon el, oly elv jönne körünkbe, mellyet ezen Táblának önbizodalmával, kötelességével, s hatóságával ösze egyeztetni nem tudnék s melly uton én járni nem akarok, de reméllem a tisztelt követ sem. 2. Hogy a fő RR második izenetjökön túl minden vitatást ki akarnak zárni, s mit jelent ez? egy non plus ultrát akarnak a Nemzet képviselőinek ki tüzni, mellyen túl ne mehessenek. Ennek veszedelmes voltát feszegetnem szükségtelen. Egyébiránt is ha mi követvén a fő RR példáját ösze irnánk hogy mire nem állottak, valóban nem kedvező alakban tünik elő ezen non plus ultrának állapotja. – Én két szempontból veszem a fő RR izenetét. 1. a tárgy érdemének, 2. a formának szempontjábol. – Az elsőre nézve két fő okot találok fel hozva, t. i. hogy a fenálló törvény, s a catholica vallás dogmái szándéklott intézetinknek tiltó korlátot tesznek. – Már más izben bőven ki vala viva, hogy nincs törvény s nincs törvény lelke,* melly a törvényhozó testnek jövendő intézkedését kizárná. Az 1647-ki s 1608-ki törvények ezt világosan is feltartják. Egyéb iránt is a törvényhozásnak természete, tiszte, czélja kötelessége abban áll hogy a körülményekhez képest javitson, – ezt az elhalt idő nem gátolhatja, de okosan nem is akarhatták gátolni atyáink, kik magok is ujitván, javitván, szint azon törvényhozói joggal éltenek, ebben s csak ebben áll a törvényhozói hatalom, melly ha nem igy lenne, a nemzeteknek nem maradna más utjok állapotjokat tökéletesiteni, mint az önkény s erőszak. – A dogmát illetőleg – ha bár nem a Magyar törvényhozó test előtt szóllanék is, melly törvény oltalma alá helyhezvén a különböző hitvallásokat; egyiknek jusait a másiknak fel nem áldozhatja, – szinte tagadhatlan, hogy minden társaságnak, s igy a Catholica egyháznak törvényei is csak tulajdon körében hatnak, azon túl nem terjedhetnek, s igy azokat, kiknek nem hozattak, nem is kötelezik. A RRnek ezen vezér elve nem csak igazságos, de a Catholica hit legszorosbb törvényivel is egyező, ki tiszta lélekből tiszteli tulajdon vallását, nem kivánja nyomni csonkitni a másét, ki ön boldogságát érzi, más szerencséjét nem zavarja. Ezen két gyámokokat tehát kivánságunkkal ellenkezőknek nem ösmérhetem, sőt ugy tartom, némelly részben mind a kettő kivánja hogy sem a mienket czáfoló, sem a főRR nézeteit támogató okokkal nem gyengitett előbbi értelmünk mellet maradjunk, mert valamint a törvényhozó hatalom törvényes kötelessége minden intézetet meg tenni, mellyet a hon java kiván, úgy a Catholica hitnek elvei azt a mi felebarátunkké, elvenni nem akarják. Három millio polgártársainknak lelki örökségét egyéb iránt is más tekintetnek fel nem áldozhatjuk. Ezt kivánja a fő RR által emlitett szent elv is, „az egyetértés, s hazafiúi egyesülés”, melly virágozni soha sem fog, ha csak a vallások közötti viszonyokat tartalék nélküli egyforma igazság szerint nem rendeljük el. Itt alkunak helye nincs. Ha adni akarunk, ne adjunk csorbán, ne a principium megtagadásával. A mit igy adunk, el veszti becsét, s megnyugvás helyet ingerlést szül. De hiszen itt concessiorol szó nem is lehet. Hol egymásba ütköző materialis érdekről van szó, ott lehet engedélynek helye, ott feláldozza részét mindenik, hogy minnyája megférjen. De a térhez nem szoritott lélek egymásba nem ütközik, s ennek szabadsága közönséges jó mint a nap. Vigyázzunk t[ekintetes] RR, mert azon viszonytol mellybe a religiót, a polgári állapotra nézve helyheztetjük, függ, s majdan akaratunkon kivül is függ amaz Isteni szikrának hatása. Ha hogy a hatalmasb vallás felekezet, materialis hatását a gyengébnek lenyomására használja, keresztény szeretet helyet agyarkodás s ama szerencsétlenségek fognak helyt, mellyeket minap egy lelkes társunk* a történetekből meritve eleven szinekkel festett volt. Itt ellenben azon nemzetek fényes példája, hol a törvényhozói bölcsesség el tudta ezen mirigyet kerülni. Ne folytassuk atyáink hibáit, mellyekért vérrel adózott a haza. Tudom én hogy nincs itt tüzről vasrol szó, nem rontunk mi le templomokat, de a mint szelidebb alakban tünik fel a század lelke, érzékenyebb is a sérelem iránt, – minden jus mellyet le nyom a törvény, égő seb a népek kebelében. – Érezzük mi is, a nemzeti egyesülés hijánya mint dúlja, ha nem vassal is, de sok féle alakban, szegény boldogtalan hazánkat. – A formára nézve röviden megjegyezvén, hogy a főRR puszta tagadásukkal vagy vetot vagy protestatiót irányzanak, s mind a kettő minő veszedelmes a haza szent ügyére, kivánja a fő RRket felszóllitatni, hogy ne hátráltassák a felirást.
Sensus legis.
Beöthy Ödön. (V. ö. 396. s köv. l.)
KÖLCSEY: Vallásügyet tárgyazó inditványunk negyed izben vettetvén visza, akaratunk ellen is keserü érzelem ébred sziveinkben. Midőn a Nemzet általunk kijelentett kivánatának ily tiltólag állnak a fő RR ellene, a Korona vetojához hasonló vetót ruháznak magokra, pedig alkotványunk jelen körülményeiben két vétót el nem bir. A képviselői kart utasitások kötik, miknek készítésébe a Fő tábla tagjai, mint küldőink egy része bé folytak, s ha ezeknek következésében nemzetünk kivánatival a Felség elébe járulni akarván, a Fő RR által gátoltathatunk, maradhat e természeti állásban a Követ, ki mint én is, utasitására esküt tett, s ha nem tett vólna is, az iránti hüségéért becsületét veté zálogba? ki tagadni merné hogy a vallásos ügy még most is legfontosabb, a népet nem ismeri. Mit kivánnak tehát tőlünk a fő RR? hogy küldőink iránt hüségtelenek legyünk? hogy huszontöt, harmincz nagyrangú férfiu ellenmondásának fel áldozzuk kötelességünket? feláldozzuk azt, mit protestáns és nem protestáns egyiránt kiván, mitől milliók éltök nyugalmát, boldogságát függesztik fel? – De már engedtek, a mennyit törvény s igazság szerint engedhettek, azt mondja a negyedik válasz, melly nem egyébb hoszú előadásánál a pontoknak, mikben magokat megegyezteknek állitják. S mik ezen pontok? (Itt az 1785-ben eltörlött* s 1792-ben* törvényen kivül bé hozott reversalisok, és a babyloniai fogság képét viselő hat heti oktatás felől megmutatja, hogy az ügy a Fő RR egyezése szerint rosszabb lábra állitatnék az eddiginél mert a mit most sérelemnek lehet kiáltani az törvényesitetnék, – a többiről nem szóllván, csak közönségesen igy fejezi ki magát.) Köszönöm én az egész protestáns népség nevében az ily megegyezést – köszönöm Szathmár V[ármegye] nevében törvényeink ily védelmét, köszönöm Bethlen és Bocskai mellet elhúllott bajnokok unokái nevében a békekötések ily megtartását. De egyszer akkor el jön az idő, midőn e köszönet kisértő lélek hangjaként el fog zengeni.
A reverzálisok szedését a türelmi rendelet 1781-ben szüntette meg. 1786-ban egy kancelláriai utasítás a kierőszakolt, nem teljesen szabad elhatározásból adott reverzálisok érvénytelenítését rendelte el. – Az országgyűlési tárgyalások során az utóbbi rendeletet 1785-ben kiadottnak mondják. Valószínűleg azért, mert a liptómegyei ügy, amelynek vizsgálata a kancelláriát intézkedésre sarkalta, még 1785-ben került a helytartótanács elé. (Orsz. Levéltár. Magyar kancellária, 15.531/1785, 1959/1786.)
A helytartótanács 1792. szept. 25-i köriratával.
Most* pedig kivánom a M[éltóságos] Fő Rnek megiratni: miképen mi mélyen érezzük a kénytelenség kedvetlen voltát, mely velünk már az ötödik üzenetet készitteti. Kivánom újra meg ujra tudtokra adatni, miképen e jelen ügyhöz 3 millio protestans, s számtalan Catholicus érdekei vagynak füzve. Mert a törvény sérelme egyiránt közös; a szabadság megszoritása egyiránt fájdalmas, a nép közti szakadás s az ország belső nyugalmának veszélyes álásban léte minden hazafit méltó gondban tart. Kivánom őket megkérdeztetni: fognak e róla felelni, ha egy ily közérdekü tárgyban a tronus és nemzet közt továb is korlátként állanak? Fognak e felelni, ha ez oly nagy várakozást gerjesztett ügy, miattok eligazitás nélkül marad? és fognak e felelni azon esetekről, miket a dolog zavarban maradása az ország részeiben mulhatatlanúl hozand magával? Kivánom megkérdetni: nem irtóznak e magokra vállalni a közvélemény egész súlyát, a reményeiben megcsalatkozott nemzet szemrehányásait?
Innen Kölcsey beszéde végéig idegen kéz írása, ugyanaz, mint a 228. l. c) és 440. l. a) jegyzet.
A mi minket illet T[ekintetes] Rek, mi bátran nyúlunk saját kebleinkbe, mert tartozásunkat e részben hiven teljesitők mind eddig: s ha a M[éltóságos] fő Rek ezután is útainkban állanak, ha a Nemzet 40 esztendős panszait a Kir. Felség elébe vinnünk ezután is tiltják: Isten és Haza, és az egész mivelt Europa legyen biró közöttünk és közöttök; s jaj annak kit e biróság kárhoztatni fog!*
V. ö. Kölcsey, VI. k. 122. s köv. l.
ASZTALOS: Mikor az ember szive csordúltig tele van kellemetlen érzésekkel, akkor a nyelv alkalmatlan tolmátsa a szivnek. Ily kellemetlen helyhezetben vagyok én is a vallásbeli nyomattatás miatt. Azért csak röviden: az egész világ meg itélne bennünket, ha négy izben törvényeseknek talált állapodásainktol, ezen izenet következésében, mellyben több teljeséggel nincs, mint az előbbiekben, elállanánk. Vagy törvényesek és igazságosak a mi kivánatink, vagy nem. Ha igen, kötelesek a Fő RR azokban meg egyezni, ha nem, kötelesek megczáfolni, – vagy tegyék tehát ezt, vagy mondják itt is, mit az 1825. [1]830. és mostani országgyülésén is több izben mondottak, hogy t. i. bár meggyőződésök ellenkező, a felirást nem hátráltatják. Ha sem az egyiket, sem a másikat nem teljesitik, ez is nyilvános bizonsága lesz annak, hogy a nemzetnek ezen köz ügye, az evangelicusok vallásbeli szabadsága itt a törvényhozás helyén is nyomattatásban, s üldöztetésben van, – hagyd lássa meg a nemzet, honnan fázik igaza.
PRÓNAY: Bizonyossá teszem Aradot, hogy midőn ezen ügyet melegen pártolom, nem mellékes tekintetet, hanem szoros utasitást követek. Már az előttem szóllók kifejték hogy a fő RR új okokat fel nem hoznak, hanem egyedül előbbi izenetjöknek csonka kivonatját adják, – csonkának nevezem mert a legvelősbbek ki maradtak. Takarják bár meggyőződéssel, törvényhez ragaszkodással ellenzésöket, én az alkotványos országokra nézve olyannyira veszedelmes elvet látom benne: stat pro ratione voluntas. – Azt nyilatkoztatják hogv azért ellenkeznek elveink meggyőződésökkel, mivel azokat a Cathol[ica] egyház dogmáival ösze nem egyeztethetik. Nem akarok én azon nagy kérdésbe vágni, valjon törvény által bevett vallásra nézve, más vallás dogmája mennyire korlátolhatja a bölcs törvényhozó tisztét, de a Fő RR meggyőződését nem is oszthatom, mert a Catholica Bavárianak példája, hol a királynak, s a nemzet nagy részének igen tisztelt vallása a Catholica vallás, mutatja, hogy az általunk kivánttaknál sokkal nagyobb szabadságok sem sértik azon vallás dogmáit, – vagy talán Bavariában különböző a Catholica vallás? úgy de azon szabadságok Concordatumon épülnek, mellyet a Romai pápa irt alá,* ő ki az egész világon feje a Catholica egyháznak. Azonban én nem kivánom hogy a főRR állitott meggyőződésöket változtassák, ám maradjanak abban, csak azt kivánom hogy a Nemzet hasonlithatatlanúl nagyobb részének akaratját ne tartóztassák. – De azt mondják a fő RR hogy ők a törvényhez ragaszkodnak, – én ha visgálom, hogy a transitus, a reversalisok, a recopulatio etc. tárgyában ellenkeznek, úgy találom hogy a törvényhez egyáltaljában nem ragaszkodnak, mert ezekről sem a békekötésekben, sem az 1608: 1-ő sem az 1791: 26. czikelyben emlités nincs, ragaszkodnak tehát oly kormány rendelésekhez, mellyek a sarkalatos 1791: 12.* czikely sérelmével, egyóldalú hatalommal törvény ellenére költek, sőt ezeken is túl mennek, mert az 1792. November 23-án a 27115. szám alatt költt resolutio, mellyen épülnek a reversalisok, világosan azt mondja: revectionem reversalium non intendi.* – Azonban ha mi ilyes resolutiokat mellyek a sarkalatos törvényeket fel forgatják, helyeseknek ösmérünk, ösze rogyik a fundalis 12. czikely, mely a törvény hozás, magyarázás, és eltörlés jusát a nemzettel felesen közösen rendeli. Ha 3 millio polgár lelkinyugalmát biztositó törvényt a kormány el magyarázhat, hol lesz a garantia másokra? Kötelességünk a 12-ik czikely épségére ügyelni, s a nemzetnek törvényhozói jusát csonkulatlan feltartani, kötelességünk tehát ezen resolutiókat eltörleni, hogy igy a nemzet constitutionalis jusai megőriztessenek. – Mind ezeknél fogva ujabban kivánom felszollitatni a főRRket hogy a Nemzet köz kivánságának a legjobb Fejedelem elébe terjesztését ne hátráltassák.
Az 1817. június 5-i bajor konkordátumot Miksa királlyal VII. Piusz pápa kötötte meg.
A törvényhozó és végrehajtó hatalom gyakorlásáról.
Nem a királyi rezolució, hanem az alapjául szolgáló helytartótanácsi felirat dátuma ez. A felirat Nógrád, Liptó, Gömör és Zólyom megyének az 1792. szept. 25-i cirkuláre elleni tiltakozásait terjesztette fel. A rezolució kelte 1793. január 28. (Orsz. Levéltár. Magyar kancellária, 14.321/1792, 191. és 815/1793.)
BÖTHY: Midőn a RR utolsó izenetjöket a fő RRhez által küldötték, méltán táplált azon remény, hogy kivánatink igazságát átlátván megegyezésre, vagy legalább okainkra okokkal felelésre méltatnak. Azonban felolvasott izenetjök nem egyéb, mint gyermeki formába öntött átalkodás, mert nem felelnek okokkal, szárazon vetik el kivánatinkat, bé nem teljesedett tehát azon alap mondás: Az idő őrző angyala az embernek, a reménység dajkája, mert ama haladt, de jobbat nem szült, eme táplált de csalt, – és igy reménységem füstbe ment. Ha tekintem a felolvasott izenetet, úgy találom hogy annak bévezető sora, mellyben az egyetértés a nemzeti köz boldogság talpköve gyanánt emlitetik, – merő gúny, – mert miért pengetik ajkaikon azon örök igazságot, melylyet sziveikben nem hordanak. Ha kivánják a fő RR, hogy hellyre álljon azon egyetértés, melly eddiglen közöttünk valóban nem létezett, miért nem nyúlnak az általunk nyujtott hatalmas eszközhöz? De talán igazságtalan az a mit kivánunk, s valjon mit kivánunk mi? kivánjuk hogy kiki vallását szabadon gyakorolhassa, s ne kénszeritessék arra a mit nem hisz, mert hitre kénszeriteni halandó körét haladja, s az ember sziv érzelmeit csak a mindenható Isten vezérelheti. Ez az a mit mi kivánunk. – De hát a fő RR mit válaszolnak nekünk? Mint gyermek a leczkét, el számlálják hogy miben egyeztek meg, s kinyilatkoztatják hogy a többire nem állanak. Hát kegyelemért esedezzünk e? Én kegyelemért, kivált ahol igazságot követelhetünk, esedezni soha sem fogok, még akkor sem esedeznék, hahogy a halhatatlan Zrinyiek, Hunyadiak, Bocskai? ülnének a másik tábla padjain, annál kevésbé ezen fő RR előtt. A Békekötéseken ejtett sérelmeknek törvényhozás utján kell orvosoltatniok. A protestánsok azonban, kivánván minden kellemetlenséget eltávoztatni, súlyos sebeik orvoslása végett 40 évek előtt, a kormányhoz folyamodtanak,* 40 esztendeig türelemmel hiába várván a méltán remélt orvoslást, elég hoszú türelem után végre viszahozták azon kerék vágásba a dolgot, melyből kivenni soha sem kellett volna. Amott választ nem nyertek, itt sérelmeik enyhitését a fő RR gátolják. Micsoda biróhoz folyamodjanak tehát az üldözöttek? s mi fog következni, ha panaszaik mindenütt elhangzanak? kétségbeesés, minden szörnyeteg következéseivel, kétségbeesés, mellyet eltávoztatni törvényhozói kötelesség, vigyázzunk nehogy midőn rózsákon gondolunk járni, vulcánon lépdeljünk. – Minap a Komáromi követ azt mondá, polgári jusokat, vallás tekintetének fel ne áldozzunk. Arany igék – de valjon követték e eleink ezen bölcs tanúságot?, valóban nem, előttünk a szomorú példa. (Fel hozza a királyi kötés levél historiáját, mint egyeztek meg hajdan őseink, hogy a kivánt 17 pontok 5 pontokra szállittassanak,* s minő hatással volt az a jövendő időkre, úgy hogy 1830-ban a királyi kötés levél bővitését ki vinni nem lehetett.) – A Te[kinte]tes RRnek azon fényes rendeltetés jutott hogy nemzetünknek képviselői lehetnek, a T[ekintetes] RRnek kezébe adá a nemzet törvényhozó hatalmát, alkotványunk feltartását, s nem csak ezt, de jövendő boldogságát is. Sokak történtek már itt. Erdély visza csatolása hatalmas kézzel járulhat hazánk materialis, és moralis erejének öregbitésére; a magyar nyelv eszköze lehet az eldarabolt nemzeti erő egyetemülésének, az úr s jobbágy közötti viszonyoknak törvényes lábra állitása, az emberi s polgári pólczhoz feljebb emelheti önkény erejével földhöz sujtott hazánkfiait, de mind ezen bölcs intézet félszeg munka marad, mig a vallás bilincsben fog járni közöttünk, mig a lélek szabadságát erőszak nyomja, hazánknak lakossi mindaddig egy nevezetes háznéppé ösze nem forhatnak. – Most a válaszra megyek. Minthogy a fő RR oly kegyesek, hogy el számlálták mire állottak, mi számláljuk el feleletünkben hogy mire nem állottak. Ebben van a tökéletes reciprocitás.
Panaszaikat 1792 utolsó napjaiban küldöttség útján terjesztették az uralkodó elé. A nádor úgy tudta, hogy Gr. Teleki József, Br. Prónay Sándor, Br. Hellenbach József és esetleg Vay József lesznek a deputáció tagjai. Mivel az utóbbi felutazása szerfelett bizonytalan volt a nádor szerint is, lehetséges, hogy csak Teleki és Prónay jártak Bécsben.
I. Lipót koronázási hitlevele még 17 conditiobol állott, III. Károlyé már csak ötből.
BALOG: Ha megfontolom a mit a fő RR izenetjök elején mondanak, hogy egyetértés a nemzeti boldogság talpköve,* – s kérdem, miért nem boldog nemzetünk? azt kell mondanom: azért, mivel a fő RR velünk ellenkeznek, s közöttünk egyetértés nincs, és miért nincs? mivel ők többnyire a kormánynak, mi pedig mint képviselők a nemzetnek akaratját követjük. Ezeknek érdekei pedig elannyira divergensek, mint a polusok. – Midőn a fő RR izenetjök folytában, semmi ujat nem mondanak, hanem csak egy kedvetlen variatiót dallanak, valóban izenetjök többi része úgy illik a bévezetéshez, mint reám az excellentziás titulus. Felelhetnénk általánosan, hogy a békekötések valamint a két félnek egyes akaratjával köttettek, úgy csak egyes akarattal is lehet feloldoztatniok, ha csak nem akarjuk a 19-ik Századba ismét be hozni azon gyalázatos doctrinát, melly amaz alá való mondásnak alatta fekszik: quod haereticis non sit servanda fides. – Azomban nézzük egy kevéssé a fő RR ellenkezését – mi ezen tárgyban a fő sérelem? a hat heti censura. A fő RR ezt meg akarják tartani, mivel ugy mond a szabad transitus, a Catholica vallás dogmájával ellenkezik. Ugy de hiszen az egész evangelica vallás ellenkezik a Catholica hit dogmájával, a fő RR argumentumábol tehát azon nevetséges absurdum következnék, hogy az egész vallást ki kell üzni. – Ha nézzük a historiát, úgy találjuk hogy Sz. István alatt, midőn a Catholica keresztény hit be kezdett hozatni, a Pogány volt uralkodó vallás, azért erről a transitus tökéletesen szabadon megengedtetett, ha hiszik a fő RR hogy most is van uralkodó vallás, és hogy a Catholica az, miért nem engednek hasonlót? Véres, veszedelmes következéseit a vallás korlátozásának mutatja a 30 esztendős háború, mutatják hazánk történetei, a Bocskaiak, Bethlenek, Tökölyek, Rákócziak időszakai, – valóban csudálkozom, hogy a fő RR nem félnek a fejök felett ösze tornyosodó felhőktől, s hogy nem félnek, azon bölcs előrelátással mellyel dicsekedni szeretnek, ösze egyeztetni nem tudom. Miért lett a zsidó nép semmivé? nem de intolerantiája miatt, s azért mivel a Jehovát, a paradicsomot csak magoknak akarták tartani, s üldözvén a más vallásúakat, viszon torlást okoztak, mellynek következése lőn, hogy szétszórattak a föld kerekségén, meg szüntek nemzet lenni; s egy talpalatnyi földet sem nevezhetnek hazájoknak. – Nézzük csak a muszkát, ott nemcsak a keresztény vallás minden felekezete, de a török, a persa napimádó is szabadon gyakorolja vallását, s mi csak törvény által bévett két keresztény felekezetre nézve is hátrább álljunk a civilisátioban? Hát ha törvény nélkül mennénk haza, s egy elkeseredés által fellelkesitett férfiú, a vármegyék gyülésén azt mondaná hogy a szokott kormány parancsok törvénytelenek, s azoknak nem engedelmeskedünk, – nem compromittáltatnék a kormány? én szeretném tudni, mellyik törvényben fundálnák az Actiót ellene. Beszédjét azzal végzi hogy ez oly bő tárgy hogy nem épen nagy szónoki tehetség kell hozzá, addig beszélleni rólla, mig mint a fülmilének szava ki nem fogy, de ő azt hiszi, lesz még idő másszor is, mert szerencsénkre vagy szerencsétlenségünkre nem utólszor felelünk. – A választ úgy készitené, mint Bihar javallá, s hozzá tenné hogy semmi féle nézetből sem állunk el, – ő legalább csak akkor fog elállani, midőn a halandó mindentől el állani kéntelen.
„Az állandó egyetértés minden ország erejének és hatalmának talpköve.” (Iratok, I. k. 238. l.)
PÁZMÁNDY: A fő RR izenetének minden sora oda czéloz, hogy a fő RR magokat igazolják, hogy mennyit engedtek, s a makacsság árnyékát a T[ekintetes] RRre vessék, hogy semmit nem engedtek. Azért szintén szükségesnek tartja el számlálni, a mint Bihar javallá, meg lehet ez által mutatni, hogy respective semmi, a miben megegyeztek, mert ezt igy mind ugy körülnyirbálták, vagy oly ovásokat ragasztottak hozzá, hogy az elv homályban maradt. – Továbbá ki kél a fő RRnek némely elvei ellen, mint p. o. hogy a kormánynak hatalma van a törvény hézagait ki pótolni,* s a t., felhozza azon régi principiumot hogy a törvénytelen szokás törvénynek nem derogálhat, s meg mutatja hogy azon állitás, mintha a 26-ik czikely örökös sorompót vont volna elinkbe, ellenkezik a legislatio természetével, s annyit tesz, hogy a megholtak sirjaikbol igazgassanak minket eleveneket. Hol állanánk ha hogy a törvényhozás soha előbbre nem ment volna? Ő törvény könyvünkben nem csak nevezetes nyomait találja az idő s körülmény szerinti változtatásoknak, de úgy is okoskodik, hogy: a 26-ik czikelyben vagy több, vagy kevesebb van mint a békekötésekben, ha az szorithatta, vagy tágithatta a pacificatiokat, miért ne lehetne hasonlót tenni ezen particularis törvénnyel.
Kétségtelenül a főrendek második válaszának a hatheti oktatásról szóló részéhez fűzi reflexióját. (Iratok, I. k. 187. l.)
PALÓCZY: Dieta elején azt mondák a fő RR hogy nem két hanem csak egy tábla van, s az egy tábla két teremben tanácskozik. Most látjuk hogy ezen örömmel vett kimondás csak szép phrasis volt, a jelen izenet nem csak két táblára, de arra is mutat, hogy a fő RR elinkbe non plus ultrát vagy Popilius Circulusát* akarnak húzni. És miért kellessék a Jus Cananicumi subtilitásoknak hódolni akkor, midőn a törvényhozó test oly bajt akar orvosolni, melly a Status boldogsága alapján s élet erén 3 század óta károsan rágcsál? okát nem látom, nem tudom, – de tudom és hiszem azt, hogy a statusnak első kötelessége lévén polgárait egyiránt boldoggá tenni, ezek földi boldogságát amannak feláldozni nem lehet, melly a koporsón, és siron túl lévő setét országban vár reánk. Ennek homályain, szent hitünk, s édes reményünk egy fényes sugára vergődik ugyan keresztül, de az örökkévalóság kapuin előttünk elmenttekből még senki visza nem tért. Az emberek mint polgárok a statust, mint keresztények a vallást formálják. E kettőnek egynek kell lenni. A vallásnak kell a statusban lenni, mert a hol a status van a vallásban, vagy is a vallás felette van a statusnak, ott a Fejedelmek, Koronák, Nemzetek nem függetlenek. Minden egyes embernek, hát egy egész nemzetnek véle született jusa sérelmeit bé panaszolni, s orvoslását szorgalmazni, mennyire nem tanácsos ezen jus gyakorlásának elébe fekünni; mutatja azon nagyok példája, kik a XVI-ik század második felében egy országot thronusostul fel forgató rettenetes zivatarokat támasztottak, s végre hajtották egy nemzetnek az Anyaszentegyháztol lett elszakadását, mellyet előbb csak egy pár békétlenkedő házasoknak u. m. a csiklándós vérü 8-ik Henriknek s a megutált Arragoniai Katalinnak viszálkodásai kezdettek, – a melly elszakadás Rómának, az örökké való városnak nevezettnek, talán még most is fáj. – Mit akarnak a fő RR az annyira ajánlott egyességgel? Itt nem adórol, pénz, katona segedelemről van szó hogy mennyisége felett alkudozni kellessen. Meg készült az egyeség két századdal ez előtt a Linczi és Bécsi béke kötésekben, – új egyeségnek se helye se szüksége, – és igy ama felszóllingatás ezen tábla méltóságával is ellenkezik, mert arra mutat, mintha mi első izenetünkban oly felső hurra húztuk volna fel a dolgot hogy legyen mit engedni. – Én tehát küldőimnek esküvel fogadott hüségem szerint soha el nem állok, készebb vagyok törvény nélkül menni haza, mint a fő RR szerinti törvényel boldogtalanabbá tenni az evangelicusak álapotját. Harczol izenetünk minden sora mellet az igazság, erős tartalék serege édes hazánknak sőt az egész pallérozott világnak köz véleménye, utolsó véd bástyája azon Istenség, kinek kezében van a királyok szive, a birodalmak és nemzetek sorsa, s ki az elnyomottak, és gyengék ügyét el hagyni soha sem szokta.
C. Popilius Laenas Kr. e. 168-ban mint a római senatus követe IV. Antiochus sziriai király körül botjával kört írt le s megtiltotta, hogy abból kilépjen, amíg nem tudatja vele elhatározását.
(Folytatása következik.) Végzés: az előbbihez erős ragaszkodás, s a képviselői helyzet, s utasitások szentsége megemlitése mellett, az egyesülést nem nyert pontoknak elszámlálása, mint Bihar, Komárom javallák.
