A BIBLIA KÖNYVEI
A BIBLIA KÖNYVEI
Mindeddig úgy emlegettem a Bibliát, mint egyetlen könyvet, s nem egészen alaptalanul. Már a középkorban is gyakran másolták egyetlen nagy kódexbe, egy könyvként nyomtatta ki Gutenberg mint nyomdájának első termékét, s ma is többnyire egyetlen kötetben kapható és olvasható.
Valójában a Biblia több tucat kisebb-nagyobb könyvnek a gyűjteménye, neve is a görög biblion (levél, könyvecske) szó többes számú formáját mutatja. A könyv megnevezés az ókorban aránylag rövid írásoknak is kijárt, s valóban találhatók a Bibliában egy-két oldalas „könyvek”, de a hosszabbak egy mai fogalmak szerinti önálló kötetet is kitesznek. Hogy hány könyvet számolunk ide, azt nem lehet egyetlen számmal megadni, mert mint majd alább meglátjuk, ma általában néhány könyvvel többet tartalmaz a katolikus Biblia, mint a protestáns.
Mindkettőre áll azonban, hogy két főrészre oszlanak: a terjedelmesebb Ószövetségre és a vékonyabb Újszövetségre.
A „szövetség” elnevezés arra utal, hogy Isten az ősatyákon keresztül szövetséget kötött a kiválasztott zsidó néppel, ígérve, hogy a nép hűsége fejében hazát ad nekik, és megoltalmazza őket ellenségeiktől – erről szól az Ószövetség –, illetve arra, hogy Jézus a maga megváltó kereszthalála révén új és magasabb rendű szövetséget eszközölt ki Isten és az egész emberiség között – ez az Újszövetség témája. A két könyvet régiesebb szóval Ótestamentumnak és Újtestamentumnak is emlegetik, mivel Isten bennük testálta, azaz hagyta az emberiségre tanításait. Az egész művet szokás Szentírásnak vagy egyszerűen csak Írásnak is nevezni.
A Bibliát mai irodalmi szakszóval antológiának is mondhatjuk, pontosabban két antológia együttesének, mivel két főrésze eltérő korban és eltérő körülmények között jött létre.
Az Ószövetség olyan antológia, amelyben elsősorban történeti tárgyú munkákat gyűjtöttek össze, ezek – ha leszámítjuk a teremtéssel és az emberiség teljesen legendás őstörténetével foglalkozó néhány fejezetet – lényegében a zsidó nép történelmét beszélik el a maguk sajátos felfogásában a Kr. e. 2. évezred elejétől a Kr. e. II. évszázad derekáig. A sajátos felfogás azt jelenti, hogy e történelem minden fontos mozzanatában Isten ténykedését, gondoskodását vagy épp büntető szándékát igyekszenek kimutatni és bizonyítani, ami persze nem mindig kedvez a mai fogalmaink szerinti történelmi megbízhatóságnak.
Az oktató-bölcselkedő jellegű művek csoportja meglehetősen vegyes, nemcsak abban, hogy prózai és verses írások egyaránt tartoznak ide, s hogy kegyes intelmektől, velős mondásoktól a szent énekekig terjed a skála, de abban is, hogy két nem igazán vallásos irat is „becsúszott” közéjük, a kiábrándult, majdnem pogány szellemű töprengéseket tartalmazó Prédikátor könyve és a felszabadultan érzéki nászdalokból álló Énekek éneke. A harmadik csoportba szép számú prófétai könyv sorolódik, ezek olyan látnoki képességű férfiak költői erejű beszédeiből állnak, akik a zsidóság történetének egy válságos szakaszában léptek fel Isten szószólójaként, a hit tisztaságának, az egyszerű nép igazságának védelmében.
Az Újszövetség iratait is lehet és szokás a fenti szempontok alapján felosztani. A történeti könyvek száma itt lényegesen szerényebb – a négy evangélium Jézus élete eseményeit és tanítását adja elő, míg egy hosszabb iratban az apostolok és Szent Pál térítő tevékenységéről, az őskeresztény egyház kezdeteiről olvashatunk. A legnépesebb az oktató írások csoportja, ezek Szent Pál és más apostolok levelei különféle egyházközségekhez vagy magánszemélyekhez. Prófétai könyvet mindössze egyet mutathat fel az Újszövetség, a János apostolnak tulajdonított Jelenések könyvét.
Ha manapság egy antológia megjelenik, feltüntetik a válogatóját. A bibliai antológiák összeállítása nem köthető egyetlen személy nevéhez, sem egyetlen adott időponthoz. Több évszázados rostálás előzte meg végső kialakulásukat, különféle korokban más-más tekintélyű testületek foglaltak állást ügyükben, és a végső döntést olykor heves viták után hozták meg.
Az Ószövetség esetében ez a döntés csak az időszámításunk kezdete előtti évszázadokban született meg. Pontosabban két döntés is született. Az egyik Júdeában, a Kr. e. I. században. Egy szigorúbb válogatás jött itt létre, amelyből kizárták a „túl fiatal” írásokat, mert úgy tartották, hogy ama Ezdrás óta, aki a Kr. e. V. században a fogságból hazatért zsidók számára megújította a hitéletet, megszűnt a prófétaság; Isten nem szól többé a néphez szószólói útján. Ezzel szemben Alexandriában, ahol népes zsidógyülekezet élt, és már a Kr. e. III. században a legtöbb szent iratot lefordították héberről görögre, egy olyan gyűjtemény állt össze, amely hét további, „fiatalabb” művet is szentnek minősített, néhány más könyvhöz pedig utóbb készült kiegészítéseket is hozzácsatolt. A palesztinai kánon – azaz mértékadó lista – 39 művével szemben így az alexandriai kánon 46-ot foglal magába.
Az Újszöveiség kánonja is több, mint kétszáz éven át vajúdott: 20-22 könyvét már a II. századtól fogva általánosan elfogadták, a IV. század végéig ez a szám 27-re egészült ki.
Amikor a keresztény egyház az V. században véglegesen úgy döntött, hogy az Ószövetség írásait is felveszi szent könyvei közé, némi ingadozás után a teljesebb alexandriai kánont tette magáévá, így a Biblia összességében 73 könyvet tartalmazott. S ez így is volt a XVI. századig, amikor az első nagy reformátor, azaz hitújító, Luther Márton, német nyelvre fordította a Bibliát, de nem a katolikus egyház által használt latin szövegből, hanem „tiszta forrásból merített”. Az Újszövetséget tehát görögből fordította – mivel annak minden könyve eredetileg görögül íródott –, az Ószövetséget pedig természetesen héberből. Ez bölcs és igen előremutató gondolat volt, ezt az elvet követik a századunkban készült legkorszerűbb fordítások is. Csakhogy ezáltal el is dőlt, hogy a palesztinai listát kell használnia, hisz a másikban, az alexandriaiban szereplő többlet, az a bizonyos hét könyv, csak görögül maradt fenn, héber eredetijük – ha volt – már az ókorban elveszett. Így alakult ki a kurtább, mindössze 66 könyvből álló Luther-Biblia, amelyet azóta is a legtöbb protestáns bibliaváltozat mértékadónak tekint, míg a katolikus egyház megmaradt a bővebb kánonnál. A fentiekből kitűnik, hogy az újszövetségi könyvek számában nincs eltérés a katolikus és protestáns Biblia között.
Többször is válogatásról, rostálásról beszéltünk, s nyilván adódik a kérdés: mi lett azokkal a művekkel, amelyeket a válogatók mellőztek? Hiszen ha nem „szentek” is, azért nagyon érdekesek lehetnek számunkra. Bizony így van, de ennek az érdeklődésünknek aránylag kevés tápot találunk. A kánonba foglalás ugyanis a kitüntetett írások fennmaradását szavatolta, rendszeresen másolták őket, vigyáztak rájuk, nemzedékről nemzedékre adták tovább. A mellőzött műveknek ezzel szemben jóval kevesebb volt a becsülete, s minden esélyük megvolt rá, hogy elkallódjanak. Mi több, a kánonból való kizáratásuk miatt egyesek akár gyanúsakká is válhattak, s könnyen lehet, hogy egy részüket szántszándékkal semmisítették meg. Az Ószövetség szövegében harminc olyan írás van említve címe vagy tartalma szerint, amelyekről semmi többet nem tudunk; voltak, de elvesztek. Későbbről, az időszámításunk kezdete előtti és utáni néhány századból már jó néhány olyan vallásos iratot őrizett meg a hagyomány, amely némi szerencsével maga is „szent” könyv lehetett volna. Így csupán apokrif művek maradtak, ami görögül „elrejtett”-et jelent, noha az elnevezés inkább arra utal, hogy „elrejteni valók”, nem a nagy nyilvánosság elé voltak szánva.
A kereszténység első századaiban még több olyan írás született, amelyet később az egyetemes egyház „leértékelt”, de korábban hosszú ideig tiszteletnek örvendtek valamely nagyobb keresztény közösségben, és ezért elegendő másolat készült belőlük ahhoz, hogy egy-kettő napjainkig is fennmaradjon. Ezekből az apokrif művekből, valamint azokból az írásokból, amelyeket zsidó hittudósok alkottak a későbbi századokban az Ószövetség egyes könyveinek magyarázatául, igen izgalmas tudnivalók hámozhatók ki a zsidók, illetve a korai keresztények életéről és hitvilágáról.
Aki valamely bibliakiadásba belelapoz, látni fogja, hogy minden szentírási könyv szövege számozott fejezetekre van osztva, és az egyes fejezeteken belül is kisebb, egy-két mondatos szakaszok különülnek el, apró számokkal jelölve. Ezeket a kis szakaszokat versnek nevezzük. A korábban egybefüggő szöveget a XIII. században osztották csak fejezetekre, s még később, a XVI. században lett véglegessé a versek szerinti tagolás. Ily módon könnyebbé vált idézni, utalni vagy hivatkozni a szent szövegek valamelyik helyére. Ha a könyvek nevének egyezményes rövidítését használjuk, ilyen egyszerű egy megjelölés: 2Kir 13,21. Kiolvasva: Királyok második könyve, a tizenharmadik fejezet huszonegyedik verse. Mivel a bibliakiadások minden lapjának tetején olvasható a könyv neve és a fejezet száma, szinte gyerekjáték a könyvben az idézett helyet kikeresni. Főleg akkor, ha tudjuk, milyen rendben követik egymást a szentírási könyvek. Lássuk tehát a Biblia könyveinek teljes jegyzékét, az egyezményes magyar rövidítésekkel! (Csillag jelöli azokat a könyveket, amelyek manapság hiányoznak a protestáns Bibliából.)
ÓSZÖVETSÉG
a) történeti könyvek
Mózes első könyve
|
1Móz (Teremtés–Ter)
|
Mózes második könyve
|
2Móz (Kivonulás–Kiv)
|
Mózes harmadik könyve
|
3Móz (Leviták–Lev)
|
Mózes negyedik könyve
|
4Móz (Számok–Szám)
|
Mózes ötödik könyve
|
5Móz (Másodtörvény–MTörv)
|
Józsué könyve
|
Józs
|
Bírák könyve
|
Bír
|
Rut könyve
|
Rut
|
Sámuel első könyve
|
1Sám
|
Sámuel második könyve
|
2Sám
|
Királyok első könyve
|
1Kir
|
Királyok második könyve
|
2Kir
|
Krónikák első könyve
|
1Krón
|
Krónikák második könyve
|
2Krón
|
Ezdrás könyve
|
Ezd
|
Nehemiás könyve
|
Neh
|
Tóbiás könyve*
|
Tób
|
Judit könyve*
|
Jud
|
Eszter könyve
|
Eszt
|
Makkabeusok első könyve*
|
1Mak
|
Makkabeusok második könyve*
|
2Mak
|
b) oktató könyvek
Jób könyve
|
Jób
|
Zsoltárok könyve
|
Zsolt
|
Példabeszédek könyve
|
Péld
|
Prédikátor könyve
|
Préd
|
Énekek éneke
|
Én
|
Bölcsesség könyve*
|
Bölcs
|
Sirák fiának könyve*
|
Sir
|
c) prófétai könyvek
Izaiás könyve
|
Iz
|
Jeremiás könyve
|
Jer
|
Jeremiás siralmai
|
Siral (Siralmak)
|
Báruk könyve*
|
Bár (Baruch)
|
Ezekiel könyve
|
Ez
|
Dániel könyve
|
Dán
|
Hóseás könyve
|
Hós
|
Joel könyve
|
Jo
|
Ámosz könyve
|
Ám
|
Abdiás könyve
|
Abd
|
Jónás könyve
|
Jón
|
Mikeás könyve
|
Mik
|
Náhum könyve
|
Náh
|
Habakuk könyve
|
Hab
|
Szofoniás könyve
|
Szof
|
Aggeus könyve
|
Agg
|
Zakariás könyve
|
Zak
|
Malakiás könyve
|
Mal
|
ÚJSZÖVETSÉG
a) történeti könyvek
a) történeti könyvek
| |
Máté evangéliuma
|
Mt
|
Márk evangéliuma
|
Mk
|
Lukács evangéliuma
|
Lk
|
János evangéliuma
|
Jn
|
Apostolok cselekedetei
|
Csel (ApCsel)
|
b) oktató könyvek
Rómaiakhoz írt levél
|
Róm
|
Koriritusiakhoz írt első levél
|
1Kor
|
Korintusiakhoz írt második levél
|
2Kor
|
Galatákhoz írt levél
|
Gal
|
Efezusiakhoz írt levél
|
Ef
|
Filippiekhez írt levél
|
Fil
|
Kolosszeiekhez írt levél
|
Kol
|
Tesszalonikaiakhoz írt első levél
|
1Tesz
|
Tesszalonikaiakhoz írt második levél
|
2Tesz
|
Timóteushoz írt első levél
|
1Tim
|
Timóteushoz írt második levél
|
2Tim
|
Tituszhoz írt levél
|
Tit
|
Filemonhoz írt levél
|
Filem
|
Zsidókhoz írt levél
|
Zsid
|
Jakab levele
|
Jak
|
Péter első levele
|
1Pét
|
Péter második levele
|
2Pét
|
János első levele
|
1Jn
|
János második levele
|
2Jn
|
János harmadik levele
|
3Jn
|
Júdás levele
|
Júd
|
c) prófétai könyv
Jelenések könyve
|
Jel
|
A lista elején feltűnik, hogy Mózes öt könyvének külön-külön megnevezését is őrzi a hagyomány, és a katolikus bibliák inkább ezeket használják a maguk külön rövidítésével. Néhány más rövidítés is, mint látható, előfordul kétféle formában.
Az itt olvasható nevek némelyikét eltérő alakban írják a protestáns bibliák, különösen a gyakran és méltán idézett, patinás szövegű Károli-féle fordítás. Józsue, Rut, Ezdrás, Nehemiás helyett például Józsué, Ruth, Ezsdrás és Nehémiás formákat használnak, s akad eltérés a próféták nevében is: Izaiás – Ézsaiás, Ozeás – Hóseás, Ámosz – Ámós, Szofoniás – Sofóniás vagy Zófóniás, Aggeus – Haggeus. A protestánsok egyébként a bibliai helyek idézésekor fejezet helyett gyakran részt mondanak.
