Jón. 2.
Jón. 2.
Jónást elnyeli egy hal; imádkozik és megszabadul.
Jón. 2,1
Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. [Máté 12,40.] És lőn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel.
Jón. 2,2
És könyörge Jónás az Úrnak, az ő Istenének a halnak gyomrából.
Jón. 2,3
És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték és meghallád az én szómat.
Jón. 2,4
Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid [Zsolt. 42,8. 88,17.] és habjaid mind átmentek rajtam!
Jón. 2,5
És én mondám: Elvettettem a te szemeid elől; vajha láthatnám még szentséged templomát!
Jón. 2,6
Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hinár szövődött fejemre.
Jón. 2,7
A hegyek alapjáig sülyedtem alá; bezáródtak a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a mulásból, oh Uram, Istenem!
Jón. 2,8
Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába.
Jón. 2,9
A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat;
Jón. 2,10
De én [Zsolt. 116,17. 18.] hálaadó szóval áldozom néked; megadom, a mit fogadtam. Az Úré a szabadítás.
Jón. 2,11
És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra.
