Jób. 41.
Jób. 41.
A leviáthán mint Isten hatalmának bizonysága.
Jób. 41,1
Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?
Jób. 41,2
Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?
Jób. 41,3
Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?
Jób. 41,4
Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?
Jób. 41,5
Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?
Jób. 41,6
Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?
Jób. 41,7
Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét?
Jób. 41,8
Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.
Jób. 41,9
Ímé, az ő reménykedése csalárd; puszta látása is halálra ijeszt!
Jób. 41,10
Nincs oly merész, a ki őt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?
Jób. 41,11
Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!
Jób. 41,12
Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.
Jób. 41,13
Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?
Jób. 41,14
Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület lakik!
Jób. 41,15
Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva mintegy szorító pecséttel.
Jób. 41,16
Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy.
Jób. 41,17
Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.
Jób. 41,18
Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.
Jób. 41,19
A szájából szövétnekek jőnek ki, és tüzes szikrák omlanak ki.
Jób. 41,20
Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.
Jób. 41,21
Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő.
Jób. 41,22
Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik.
Jób. 41,23
Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.
Jób. 41,24
Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő.
Jób. 41,25
Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.
Jób. 41,26
Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, legyen bár dárda, kopja vagy kelevéz.
Jób. 41,27
Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.
Jób. 41,28
A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.
Jób. 41,29
Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.
Jób. 41,30
Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.
Jób. 41,31
Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.
Jób. 41,32
Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné valaki, a tenger megőszült.
Jób. 41,33
Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.
Jób. 41,34
Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.
