Elifáz feddi Jóbnak békétlen voltát, és képmutatónak vádolja.
És felele a témáni Elifáz, és monda:
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket [Ésa. 53,3.] megerősítetted;
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, [rész 1,8. 2,10.] s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot [Péld. 22,8. Hós. 10,13. 14.] vetnek, ugyanazt aratnak.
Az Istennek lehelletétől [Ésa. 11,4. 2 Thess. 2,8.] elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
Vajjon a halandó igaz-é [rész 35,2. Zsolt. 130,3.] Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é [Zsolt. 49,11.] meg, és pedig bölcsesség nélkül?