Ezsdrás meghallván, hogy többen az új gyülekezet tagjai közűl idegen nőket vettek feleségűl: gyászt ölt és imádkozik a nép bűnéért.
Minekutána ezek elvégeződének, jövének hozzám a főemberek, mondván: Izráel népe és a papok és a Léviták nem különíték el magokat e tartományok népeitől, a miképen pedig azoknak, a Kananeusoknak, Hitteusoknak, Perizeusoknak, Jebuzeusoknak, Ammonitáknak, Moábitáknak, [2 Móz. 13,5. 34,16. 5 Móz. 7,1. 3. 23,4.] Égyiptomiaknak és Emoreusoknak útálatos vétke szerint el kellett volna,
Mert ezek leányai közül vettek vala feleséget magoknak és fiaiknak, és megelegyedett a szent mag e tartományok népeivel; és pedig a fejedelmek és főemberek [Ésa. 6,13. Nehem. 13,23. 2 Móz. 19,5. 5 Móz. 13,10.] valának elsők e bűnben.
Mihelyt e dolgot meghallottam, megszaggatám alsó- és felső ruhámat, s téptem fejem hajszálait és szakállamat, [Józs. 7,6. Nehem. 1,4. 13,25.] és veszteg ültem.
És hozzám gyűlének mindnyájan, a kik reszketve gondoltak Izráel Istenének beszédeire [2 Móz. 29,39-41. 5 Móz. 7,4. Józs. 23,12. 1 Kir. 18,29.] azoknak vétke miatt, a kik a fogságból megjöttek vala; és én veszteg ülök vala mind az estvéli áldozatig.
Az estvéli áldozatkor [2 Móz. 29,38-41.] pedig felkeltem sanyargatásomból, megszaggatván alsó- és felső ruhámat; és térdeimre esvén, kiterjesztém kezeimet az Úrhoz, az én Istenemhez.
És mondék: Én Istenem, szégyenlem és átallom felemelni, én Istenem, az én orczámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és [2 Krón. 28,9. Zsolt. 38,5.] a mi vétkeink mind az égig nevekedtek!
A mi atyáink napjaitól fogva nagy vétekben vagyunk mi mind e mai napig, és a mi álnokságainkért adattunk vala mi, a mi királyaink [2 Kir. 17,2. 2 Krón. 36,12-21.] és a mi papjaink a földi királyok kezébe, fegyver által rabságra és ragadományra és orczapirulásra, a mint ez a mai nap is van.
És most nem sok ideje, hogy az Úr, a mi Istenünk rajtunk könyörült, hogy hagyjon minékünk maradékot, és hogy adjon nékünk egy szeget az ő szent helyén, hogy így megvilágosítsa szemeinket a mi Istenünk, s hogy megelevenítsen bennünket egy kissé a [Ésa. 22,23. Zsolt. 13,4. 136,3. Nehem. 9,32. Ezék. 37,1.] mi szolgaságunkban.
Mert szolgák vagyunk mi, de szolgaságunkban nem hagyott el minket a mi Istenünk, hanem hozzánk fordítá irgalmasságát Persiának királyai előtt, hogy megelevenítene bennünket, hogy felemelhessük a mi Istenünk házát s megépíthessük annak romjait, és hogy adjon nékünk bátorságos lakást Júdában és Jeruzsálemben.
És most mit mondjunk, óh mi Istenünk, mindezek után? Azt, hogy mi mégis elhagytuk parancsolataidat,
A melyeket parancsoltál szolgáid, a próféták által, mondván: A föld, melyre bementek, hogy bírjátok azt, tisztátalan föld, [5 Móz. 17,1-3. 27,7. 11,8. 3 Móz. 18,24. 2 Móz. 23,33. 2 Kir. 21,26.] a tartományok népeinek tisztátalansága miatt, útálatosságaik miatt, melyekkel betölték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukban;
Annakokáért leányaitokat ne adjátok [5 Móz. 7,2. 3. 23,7. 11,8. Jer. 29,7. Eszt. 10,3. Ezsdr. 1,19. Péld. 13,22. Ezék. 37,25.] az ő fiaiknak és az ő leányaikat ne vegyétek fiaitoknak, és ne keressétek barátságukat, sem javokat soha, hogy megerősödjetek és éljetek e föld javaival, és örökségképen adhassátok azt fiaitoknak mindörökké.
Mindazok után pedig, a mik reánk jövének gonosz cselekedeteinkért és nagy vétkünkért, hiszen te, mi Istenünk, jobban kedveztél nékünk, sem mint bűneink miatt érdemeltünk volna, s adád nékünk e maradékot,
Hát megrontjuk-é ismét parancsolataidat s összeházasodunk-é ez útálatos népekkel? Nem fogsz-é haragudni reánk mindaddig, míg megemésztetünk, hogy sem maradékunk, sem hírmondónk ne legyen?
Oh Uram, Izráel Istene! igaz vagy te, mert meghagytál minket, maradék gyanánt, mint e mai nap bizonyítja. Ímé előtted vagyunk vétkünkben, és nem állhatunk meg előtted e miatt!