A gyalogság
116A gyalogság
A XVI. század második felében – kitűnő példájaként a nyelv valóságtükröző változásainak – a gyalogos katona értelemben használt Landsknecht elnevezés eltűnt, s helyette a Schützen (lövész), illetve a Spiesser (pikás) kifejezések váltak elterjedtté.217 A szétválás, a két elnevezés megjelenése csak látszólag jelenti a gyalogság további specializációját. Valójában ugyanis egész Európában jelentős egységesülés, a nagy tömegben használt fegyverfajták számának csökkenése ment végbe. A XVI. század utolsó éveiben az alabárdot már csak a tisztek és altisztek használták, a kétkezes pallos pedig – különösen Európa nyugati régióiban – szinte teljesen eltűnt.218 Erre az időszakra a pika vált a nem tűzfegyverrel harcoló gyalogság egyetlen és legfontosabb szálfegyverévé.
217 Illustrierte Geschichte, I/231. o.
218 Parker, 1988. 17. o.
Ezt a körülbelül 3,5–4 kg súlyú fegyvert tárgyalt korszakunk idején rendkívül sokféle méretben készítették.219 A legtöbbjük hossza azonban a 4,5–5 méter között ingadozott.220 A pikás támadó fegyverzetét rövid, a járást nem akadályozó kard egészítette ki. Moritz von Hessen 1600–1601-ben készült emlékirata már a pikás altiszteknek is azt javasolta, hogy hordjanak egy-egy pisztolyt az övükben.221
219 Schneider, Hugo: Der Langspiess. In: Der Dreissigjährige Krieg. Schriften des Heeresgeschichtlichen Museums (Militärwissensehftliches Institut) in Wien. Band 7.
220 Hewitt: II/606. o.; Spontin: 98. o.
221 Moritz von Hessen: Instruction was sich unsere bestellte Kriegsrathe und Diener verhalten solle. In: Jähns, 1890. III/901. o.
1572-ben a svéd pikások és alabárdosok, azaz a duplazsoldosok védőfegyverzetének részei a következők voltak: sisak (3,06 kg), nyakvért (2,72 kg), mellvért (2,72 kg), hátvért (2,04 kg), a vállat és a felkar külső oldalát takaró rákozott vért (1,7 kg), vaskesztyű (1,36 kg), rákozott combvért (1,7 kg).222 Lényegében ugyanezt a felszerelést hordta a korszakban Európa minden teljes fegyverzetű pikása, lett légyen német, francia, vagy spanyol. Különbségek legfeljebb a súlyban, formában és a minőségben mutatkoztak.223
222 Jakobsson: 16. o.
223 Wallhausen, 1615. 55. o.; Spontin: 102. o.
Ez persze korántsem jelentette azt, hogy a valóságban minden pikás rendelkezett a felszerelés összes darabjával. A flandriai spanyol hadseregben 1571-ben csaknem egyenlő a teljes és a csökkentett fegyverzetű pikások száma.224 1601-ben is csak 8452 fő, a létszám kb. 4/5-e teljes páncélzatú.225 A 90-es évek legkorszerűbbnek tartott németalföldi hadseregében pedig mindössze a pikások negyedrészénél tartották szükségesnek a váll- és combvérttel is ellátott teljes páncélzatot.226
224 Parker, 1984. 276. o.
225 Uo.
226 Spontin: 102. o.
De tekintsük át, mit tudunk a nálunk harcoló duplazsoldosok fegyverzetéről?
Adataink azt mutatják, hogy a háború kezdetén még a magyarországi frontra küldött duplazsoldosokat is az „európai szabvány”-nak megfelelő teljes gyalogos vértezettel igyekeztek felszerelni. (Sisak, nyak-, mell- és hátvért, rákozott combvért és a vállakat, meg a felkar külső felét védő páncélrész.)227 De egy 1171595-ből származó, a magyarországi háborúval foglalkozó emlékirat már úgy vélte: „A duplazsoldosok szokásos páncélzatát meg kell szüntetni. Egy golyóálló mellvért, egy nyakvért és egy sisak elegendő, a többi csak fárasztja az embert, de sem a lövés(ek), sem a döfés(ek) ellen nem véd igazán. Ezzel az ellenséggel (t. i. a törökkel) szemben mindennek a gyorsaságon kell alapulnia.”228 Hogy az ismeretlen szerző tanácsát megfogadták-e, vagy sem, egyelőre nem tudjuk, az azonban tény, hogy az 1601-es hadjárati évre Nürnbergben felvásárolt gyalogos vértek már mind ún. félpáncélok voltak,229 azaz a kar- és combvértek, akárcsak Németalföldön, már hiányoztak. Talán akkor járunk legközelebb a valósághoz, ha felételezzük, hogy a fegyverzet könnyítésére irányuló törekvés és a gyakorlatban jelentkező anyagi, beszerzési nehézségek együttesen eredményezték e változtatásokat.230
227 AFA 1594/2/16. b.
228 AFA 1595/13/1.
229 Bst. 1601/672.
230 E helyt kell rámutatnunk arra, hogy a páncélok elnevezéseit illetően a korabeli és a ma használt terminológia között jelentős eltérések figyelhetőek meg. Fegyvertörténészeink ma a félpáncél alatt olyan vérteket értenek, amelyekhez nem tartozik lábszárvért. A XVI. század terminológiája szerint viszont félvértnek nevezik az olyan páncélokat, amelyekhez már nincs comb- illetve térdvért.
A gyakorlati kényszer szerepét támasztja alá a Friedrich von Zetteriz által az egri vár fegyvertárából felvett felszerelések listája is. 1594. június 24-én Zetteriz átvett többek között 10 egész páncélt láb- és nyakvérttel, sisakkal, 20 páncélt nyakvérttel, de combvért és sisak nélkül, 8 értéktelen, valamint 4 lövészsisakot, továbbá 3 nyakvértet a rákozott felkarpáncél nélkül, hármat pedig feltehetően azzal együtt.231
231 Bst. 1594. A fegyverek átvételéről kiállított nyugták külön lapokon. 598–599. folió.
A fegyverbeszerzésekről fennmaradt iratok bizonyítják, hogy a magyarországi hadjáratokhoz szükséges páncélokat jórészt a fegyvergyártásukról híres birodalmi városokból, Augsburgból, Nürnbergből, Drezdából, a brandenburgi területekről, Magdeburgból, Braunschweigből, Hamburgból, Lübeckből, továbbá Lüttichből, és Kölnből szerezték be, de 1601-ben már az olcsóbb németalföldi piac is szóba került.232
232 Bst. 1601/672.
Mivel a grazi Zeughaus korabeli vértjei szintén Nürnbergből, Augsburgból stb. származnak, talán nem járunk el helytelenül, ha a 15 éves háború páncéljait ezek analógiájára írjuk le.
Az 1590–1601 közötti időszakból származó teljes Landsknecht-vértek meglepően könnyűek. Csak ritkán érik el a 10 kg-os súlyhatárt. Legtöbbjük mindössze 7–7,5 kilogramot nyom.233 A praktikus, napellenzővel, és mozgatható fülvédővel is ellátott nyitott sisakok a hidegfegyverekkel szemben megfelelő védelmet nyújtottak, de nem korlátozták a katona látását. Emellett kényelmesek lehettek, mert legtöbbjük súlya 70 dkg és 1,5 kg között ingadozott.234 (A németalföldi mintára felszerelt pikás páncéljának súlya sisakkal együtt 15,5 Pfund azaz kb. 8,5 kg.)235
233 Pickler – Meran: II/9. o., illetve II/242. o.
234 Pickler – Meran: II/53–55. o.
235 Jühns, 1890. II/1005. o.
A Magyarországra küldött német ezredeknek azonban nem minden duplazsoldosa harcolt pikával. Körülbelül minden 12–13 pikásra jutott egy-egy, az egész vért mellett vaskesztyűvel és kétkezes pallossal felszerelt katona.236 Ezt a 118támadásban és védelemben egyaránt félelmetes fegyvert általában az ún. Gefrieterek használták.237 A mintegy 3–5 kg súlyú, másfél-két méter hosszú fegyverek szinte kivédhetetlen csapásai az ellenséges gyalogság sorainak megbontására voltak hivatottak.238 A várharcokban pedig a rések, gyilokjárók, falszorosok, bejáratok védelmezésében bizonyultak felülmúlhatatlannak.239
236 L. A lőfegyverek aránya a tizenötéves háborúban résztvevő külföldi gyalogezredekben című táblázatot a Hadtörténelmi Közlemények 1990/3. számában, 94–95. o.
237 A Gefreiter kifejezés mai jelentése őrvezető, ám tárgyalt korszakunkban e rangfokozat viselője olyan felelősségteljes beosztást töltött be, mint egy mai fogalmak szerinti őrmester. Feladatai közé tartozott a „rajában” lévő 10–15 katona fegyver-, lőszer- élelmiszerellátmányának, zsoldjának átvétele, szétosztása, de ő felelt a rendért, fegyelemért, a parancsok végrehajtásiért. Mivel alárendeltjeik érdekképviseletet is ők látták el, a katonák legtapasztaltabb, legtekintélyesebb és legbecsületesebbnek tartott bajtársaikat igyekeztek Gefreiterré választani. Ha az egységben nemesek is szolgáltak, nagy valószínűséggel ők nyerték el ezt a nagyobb zsolddal és felelősséggel járt beosztást.
238 Wolfbauer, Georg: Führer durch das steirische Zeughaus. Graz, é. n. 42. o.
239 Pickler – Meran: II/63. o.
A harcmezőn egykor jelentős szerepet játszó alabárdot a XVI. század végén már csak a tisztek és tisztségviselők rangját jelző fegyverként találhatjuk meg, a várostromoknál azonban továbbra is fontos szerepet játszottak. A grazi Zeughaus változatos formájú alabárdjai közül egy, a XVI. század utolsó éveiből származó típus maradt fenn a legnagyobb számban. Az 1,8–2 méter hosszú, szögletes kőrisfa nyélre erősített alabárdot négyélű, 72 cm hosszú döfőhegye és félhold alakú bárdrésze rendkívül hatékony és veszedelmes fegyverré tette.240
240 Uo. II/87. o.
Ami a tűzfegyvereket illeti, a XVI. század második felének jellemző darabjaival már megismerkedtünk. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – a magyarországi harcokban biztosan, vagy nagy valószínűséggel használt lőfegyverek bemutatását kíséreljük meg.
Egy 1595 novemberében íródott, két hadjárati év tapasztalatait összegző előterjesztés szerint a legjobban használható kanócos muskéta legyen felszerelve „…az elsütéskor önműködően felnyíló serpenyőfedéllel, a másfél lat (kb. 26,2 g) ólmot kilövő cső súlya az ágyazat nélkül 6 libra (3,36 kg), hossza pedig 3 láb, 3 zoll (kb. 102–105 cm) legyen …”241 Egy másfajta, szintén a XVI. század utolsó éveiben készített muskéta kettős lakatszerkezettel bírt. A keréklakat működésképtelensége esetén a fegyvert a másik, ún. Luntenschnappschlossal is el lehetett sütni. A 18,3 mm kaliberű fegyver teljes hossza 169,4 cm, súlya pedig 7 kilogram.242 (A németalföldi kanócos muskéta súlya 13 Pfund, kb. 6,2–6,5 kg volt.)243
241 AFA 1595/13/5.
242 Pickler – Meran: II/130. o.
243 Jähns, 1890. III/1005. o.
Halbhaken-nek, Schützen Rhor-nak, Halbmuskete-nek a támasztóvilla használatát nem igénylő, muskétánál könnyebb fegyvereket nevezték. A már említett emlékirat szerint az ilyen fegyvereknek „…keskeny lakatlemezzel, 5 libra (kb. 2,8 kg) súlyú és 3 láb 1 zoll (kb. 97–98 cm) hosszúságú csővel kell rendelkezniük.”244 A nürnbergi mesterek ügyességét dicséri egy szintén Grazban őrzött, mindössze 3,5 kg súlyú puska is, melynek biztos elsütését kettős gyújtó mechanizmus (emelőkaros és csapódó kanócos) szavatolta. Az emberi dimenziókhoz jobban illeszkedő méretek (hossza: 143,5 cm, kaliber: 13,5 mm) gyorsabb újratöltést, biztosabb fegyverfogást tettek lehetővé.245 Ennél a fegyvernél csak 70 dekagrammal nehezebb az a szintén Nürnbergből származó, egyszerű kanócos puska, melynek kalibere 17 mm, hossza pedig 126 cm.246
244 AFA 1595/13/5.
245 Pickler – Meran: II/128. o.
246 Uo. II/129. o.
119A könnyű kézi lőfegyverek egy másik érdekes alcsoportját az ún. Birsch (vagy Pirsch) puskák képezik. Ezek a minden esetben keréklakatos, sajátos ágyazatú fegyverek eredetileg vadászat céljára készültek. Kis súlyuk és a célratartást jóval biztosabbá tevő speciális ágyazatuk azonban jelentősen megnövelte találati valószínűségüket, így korlátozott számban a harcokban is szerepet kaptak. A grazi Zeughausban levő többszáz példány közül itt mindössze két, a XVII. század kezdetéről származó darab legfontosabb adatait mutatjuk be. Mindkettő űrmérete 15 mm, súlyuk 3,65, illetve 4,1 kg. Az első, 110,6 cm hosszú fegyvert huzagolt csöve és rendkívül pontosan kidolgozott nézőkéje egy mesterlövész fegyverévé tehette, de a másik, simacsövű, 4,1 kg-os, 112,7 cm hosszú példánnyal is jóval könnyebb lehetett célba találni, mint a nehézkes muskétákkal.247
247 Uo. II/134–135. o.
A császári és királyi hadsereg lovas lövészei nagyrészt már keréklakatos fegyverekkel harcoltak. Ezeket a 80–120 cm hosszúságú „karabélyokat” általában még nem vállszíjon, hanem a nyeregkápára akasztva, vagy a pisztolyokéhoz hasonló bőrtokban vitték magukkal.248 E fegyverek változatos formái, különböző súlyuk és hosszuk rendkívüli sokféleséget eredményezett. A súly és a méretek azonban olyan határokon belül maradtak, amelyek még lehetővé tették a lovasok számára a fél kézzel való tüzelést is.249
248 Uo. II/129., illetve 136–137., 141. o.
249 Uo.
A német és külföldi lovasság szinte rendszeresítettnek nevezhető tűzfegyvere a pisztoly volt. Ezek bemutatásakor rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen Grazban ma is százával lelhetők fel olyan pisztolyok, amelyeket a 90-es évek derekán azokból a városokból szereztek be, amelyek a császári hadsereg felfegyverzésének is legfőbb forrásait jelentették. A Nürnbergből, illetve Augsburgból vásárolt „Pufferek” kalibere általában 14 mm, súlyuk pedig 1,6–2 kg között váltakozik.250
250 Uo. II/139–140. o.
A fegyverek értékét, hatásfokuk mellett, kezelhetőségük és praktikusságuk mértéke határozta meg. Ezt pedig a kiegészítő tartozékok minősége, milyensége is nagy mértékben befolyásolhatta. Ezért kell felfigyelnünk például arra, hogy a grazi Zeughaus bevételi könyveiben már az 1570-es évek közepétől megjelentek a különféle patrontartók és patrontáskák.251 Számuk a század végéig nem túl magas, mindössze néhány százas tételekről olvashatunk.252 E számok mégis arra engednek következtetni, hogy a tüzelést meggyorsító, előre elkészített töltések használata a XVI. század végén már gyakorinak mondható.
251 A XVI–XVII. században a patron kifejezés jelentése – a mai terminológiával ellentétben – előre elkészített töltés. Ebben az értelemben használjuk mi is.
252 Uo. II/143–144. o.
A magyarországi gyalogos lövészek felszereléséhez is a szokásos két lőporos flaska tartozott.253 A nagyobbikban a töltethez, a kisebbikben a felporzáshoz szükséges lőport tartották. Mivel a XVI. század végi katonai lőportartók adagoló szerkezetének nagysága általában az adott fegyver fajtájához igazodott, fontos volt hogy a fegyvereket a hozzájuk tartozó palackból töltsék. A flaska kúpos, mindkét végén lezárható fémcsövecskében végződött, amibe pontosan az adott fegyver egy töltetnyi lőporadagja fért el.254 A lövész fejjel lefelé fordította 120a palackot, a cső alsó végén levő rugós tolózárat elhúzta, így az megtelt lőporral. Az elengedett alsó retesz zárta a palackot. A felső, szintén rugós csappantyú kinyitásával a lőpor máris a fegyverbe volt tölthető. (A gyakorlatban mindez másodpercek alatt zajlott le.)
253 AFA 1594/2/16 b. és Bst. 1601/672.
254 Wagner: 86 o.
Az inkább csak a muskétások felszereléséhez tartozóún. bandolierek használata még néhány másodperccel rövidebbé tette a töltési időt. Ezeken a 3–4 ujjnyi széles bőr vállszíjakon, 10–11 bőr bevonatú, fedeles fatokocska lógott, mindegyik egy-egy lövésnyi lőporral töltve.255 A golyókat tartalmazó zacskó, a tisztító eszközök és a gyújtólőporral teli kis palack a vállszíj alján, a katona jobb csípőjének magasságában függött.256 A bandolier azonban az itteni katonaságnál nem lehetett túl elterjedt, ugyanis a fegyvervásárlások alkalmával mindössze egyszer került szóba.257
255 Lugs: 17. o.; Durdik – Mudra – Sada: 39. o.; Thierbach: 18–19. o.
256 Wagner: 86. o.
257 Bst. 1601/672.
Az oldalfegyver mellett Magyarországon mind a lövészek, mind a muskétások felszereléséhez hozzátartozott a könnyű, ún. lövészsisak. Ez azért rendkívül érdekes, mert ezidőtájt Európa nyugatibb régióiban, mint pl. Németalföldön, a muskétások már nem viseltek sisakot.258 Nálunk viszont a 15 éves háború folyamán mindvégig rendszeresen és következetesen ellátták vele az összes lőfegyverrel felszerelt katonát.259 Ez nem kis anyagi terhet jelentett, hiszen esetenként tízezres tételekre volt szükség. Ám úgy látszik, olyan fontos felszerelési tárgy volt, hogy beszerzésétől a hadvezetést sem a költségek, sem a szállítással járó nehézségek nem tudták eltántorítani.
258 Funcken: 54. o.; Jakobsson: 16. o.
259 L. pl. AFA 1594/2/16. b.; AFA 1594/4/7.; APA 1595/11/4.; Est. 1601/672.
További érdekesség, s talán az egyenruházat kialakulásához és fejlődéséhez is adalékokkal szolgáló tény, hogy a lövészektől csaknem mindig megkövetelték a fegyverük és lőszerük letakarására alkalmas köpeny, vagy kabát beszerzését. Ez a ruhadarab, a harcos egészségének és harcképességének megőrzése mellett, harcászati szempontból is komoly fontosságra tett szert. Ugyanis ha a katona egy hirtelen jött esőben fegyverét és kanócát nem tudta a nedvességtől megóvni, legfontosabb harceszköze vált használhatatlanná.260 Ez pedig, egy kétharmad részben lövészekből álló hadseregben, súlyos következményekkel járhatott. Hogy az efféle helyzeteket igyekeztek elkerülni, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1598-tól kezdve a felszerelések árát megszabó limitációk a lövészfegyverzet ugyanolyan szerves, előírt részeként kezelték a „kabátkát,” mint a muskétavillát, vagy a lőporos palackot.261
260 „Es soll auch ein jeder mit einem Ober–Rock oder Mantel bekleidet, und gefast seyn, damit er sich vor dem Regen und Kalte desto besser erhalten, und sonderlich die Schützen ihre Hacken und Flaschen decken, und desto besser jederzeit gebrauchen mögen.” Lünig: 70. o.
261 L. például Bst. 1598/575.; Bst. 1599/624.; AFA 1602/3/5.; AFA 1603/4/l.; AFA 1603,/5, 4.; Est. 1604 768.
Mint láthattuk, a 15 éves háború külföldi, pontosabban nyugat-európai katonáinak és ezen időszak más, mondjuk flandriai zsoldos seregeinek fegyverzete, felszerelése azonosnak tekinthető. Sőt ezekben az években nemegyszer előfordult, hogy ugyanazokat a fegyvereket gyakran ugyanazok a tisztek és katonák forgatták az „elmaradott keleten” és a „fejlett nyugaton.” Német, vallon, olasz lovas puskások Németalföldön, német, vallon, olasz lovas lövészek a Kisalföldön. Mercury herceg lotharingiai kürasszírjai a francia vallásháborúban, s ugyanők Kanizsa falai alatt. Fekete lovasok a Katolikus Liga, a hugenották, 121az Egyesült Tartományok zsoldjában, fekete lovasok a magyarországi hadsereg soraiban. Lázadó vallon muskétások Le Chapelle, Chatelet, Lier, és Diest helyőrségeiben, s lázadó vallonok ezer kilométerrel keletebbre, Pápa várában.
Hol és miben rejlik hát a magyarországi hadszíntér elmaradottsága? Ezt vizsgálja majd tanulmányunk következő, a magyarországi várak felszereltségével, a magyar katonaság harcmódjával foglalkozó része.
