OSVÁT ERNŐ (1877–1929) író, szerkesztő
OSVÁT ERNŐ (1877–1929) író, szerkesztő
Az illúziók személyes elvesztéséhez való jog – maga az élethez való jog.
Az elégedetlenség könyvéből – Kenyeres Zoltán (szerk.): Esszépanoráma, 1900–1944. Szépirodalmi, Bp., 1978. I. köt. 395.;
Konzervatívvá az teszi az embert, hogyha nem bízik az emberekben . Ez pedig általánosítása annak, hogy nem bízik magában.
Uo.;
Az őszinteség mindig túlmutat önmagán.
Hányan mondták már az élet örömeire: Hát ennyi az egész?! Volt-e már, aki a szenvedéseit összegezve így csodálkozott: igazán csak ennyi az egész?
Az életrevalóság egy szomorú jele: a gyorsaság, amivel a fiatalember leküzdi az ideáljait.
A világ leglassúbb folyamata: az érzés megváltoztatása a gondolat által.
Erkölcsbírák és az erkölcs bírái nem kegyelmeznek egymásnak.
A szubjektivitás: a nagy elválasztó és a nagy egyesítő erő.
Uo. 396.;
Szünetlenül táplálkozik a test, szünetlenül táplálkozik a lélek.
Anélkül, ami kívül van rajtunk, ami nem mi vagyunk – egy percig sem élhetünk.
A lélektan leső tétele, hogy: a látszat csal: utolsó tétele, hogy: a látszat nem csal.
A tárgyilagosság a legteljesebb magány.
A művész magasabb rendű erkölcstelensége, a tudós magasabb rendű érzéketlensége, a jó ember magasabb rendű értelmetlensége – ezek az igazi szent elfogulatlanságok.
Uo. 397.;
A forma a dolgok önállóságának illúziója.
A stílus: helytállás.
A pazarlónak nem hiszik el, hogy tisztában van annak az értékével, amit elpazarol.
Uo. 398.;
Akinek mindent megengedek, azt megfosztom szabadságától, mert megfosztom szabadságharcától.
Jó az, aki jobb akar lenni.
Az igazi szerénység ritkább, mint a nagy tehetségek – s mindennél értékesebb.
Uo. 399.;
Jótettért azt várd, hogy további jótetteket várjanak tőled.
Uo. 400.;
A vágyat minden izgatja, kivéve a teljesülés.
Öreg kritikus: minél öregebb vagyok, annál több jót találok a rosszban – s annál több rosszat a jóban.
Sztrájkolnak a hivők: nem elég a csoda.
Uo. 401.;
Az elégedetlenség az élet. Elégedetlen vagy, tehát vagy.
Uo. 402.;
A művészet a lényegtelenen át mutat rá a lényegre, nem, mint a vallás a lényegen át a lényegtelenre.
Az erőfeszítést csak egyéni mértékkel lehet mérni: azon az erőn , amely megfeszül.
Uo. 403.;
Fiatalokban csak a túlzás, érett emberekben csak a mértéktartás kelt bizalmat.
Igazi szocialista ismertetőjele, hogy sérti, ha kivételes elbánásban részesítik.
Uo. 404.;
A legteljesebb szabadságérzés: az önuralom. Az önuralom nagy iskolái a hitek.
…a szárnyakat is tehetetlenségi törvények mozgatják.
Az az erő, mely az ítélkezéstől leginkább vissza tud tartani: az ítélőerő.
Szép viták azok, amelyekben mindkét félnek egyformán vagy majdnem egyformán igaza van. Szép viták azok, amelyek olyanok, mintha egy lelkiismeret igazi nyugtalanságát tükröznék. Szép viták azok, amelyek türelmességre tanítanak.
Uo. 405.;
Milyen kommunizmus az, aminek a magva nem az az érzés, hogy: ami az enyém, az a tied?
Midaszi szerencsétlenség, ha valakiben minden szóvá válik.
Semmi sem olyan egyszerű és titokzatos, mint a kedvesség.
Az egyén rész, avval a nagyzási hóborttal, hogy egész.
Uo. 406.;
Az értelmet, sőt a lélek egész erejét semmi sem teszi annyira próbára mint azoknak az ellentmondásai, akiket mindenekfölött szeretünk
Két külön dolog. Van az irodalom – s vannak a nagy írók.
A filozófus számára egy filozófia van: az övé. A többi irodalom.
Nem olyan következetes az ember, mint a bírálói – tehát mint önmaga, amikor mást bírál.
…a papír türelme gúnymosoly.
Uo. 408.;
Tehetségnek azt nevezzük, aki többet tud, mint amennyit tanult.
A jellemzés: túlzás.
Uo. 410.;
Mennyivel többször szólal meg az emberismeret úgy: Vigyázz, mert ismerlek! – mint így: Ne félj, hisz ismerlek!
A jóság: a megértés előtt való megértés, a megértéstői függetlenített megbocsátás.
A legritkább: az ember aki nem bocsát meg magának.
Rövid út. Megváltoztatom a világot: megváltozom.
A szabadelvűség az emberiség örök lélekjelenlétének követelése.
Uo. 411.;
Senki sem olyan szép, mint a szépsége.
Erkölcsi lény: olyan lény, aki annak a rettentő és nagyszerű rögeszmének az isteni kínjában él, hogy ő az oka mindennek.
A törvények keresése és a tömények elleni lázadás – ez tölti ki az ember életét.
Senki sem próféta a hazájában. Ha ez igaz, nem azt jelenti-e, hogy: félreismert s mellőzött fiainak műveiből áll a nemzet kincse?
Az útbaigazítás nem feladata annak, aki tökéleteset alkot.
Uo. 412.;
Az író legértékesebb ajándéka: lehet a világot másképp is látni. És: lehet a világot így is jobban látni.
Bűnbeesés nélkül nincs erkölcsi érzés. Csak kissé sűrűn járul vissza felfrissülni a forráshoz.
Uo. 413.;
Nem lehet valamit előszörre másodszor – sem másodszorra először olvasni. Így van mindennel. Az ártatlanságot nem lehet feleleveníteni. A tudást nem lehet ajándékba kapni.
Uo. 414.;
Mindenki köteles olyan munkát is végezni, amihez semmi kedve. Kihirdetem.
A kötés, ha egy szeme leszalad, egészen felbomlik. Hogy emlékeztet a bizalomra!
Az olyan önkényt, mely fölött éppen nincs más önkény, nevezik törvényesnek.
Uo. 415.;
Kocsiút jelképtanítása: előrelépni veszélyes, hátralépni veszélyes, megállni veszélyes.
Miért erőszakos valaki? Mert nem tud belenyugodni abba, hogy nem erős.
Az ember – kísérletező állat.
Uo. 416.;
Megállni a lejtőn – felér a dicsőséggel.
A „siker” lényegénél fogva túlzás.
Uo. 417.;
Középen van az igazság? Nem, ez csak az egyensúlypásztorok hagyománya.
Könnyen belecsábítható az ember a saját legendájába – de alig lehet ereje onnan kitépni magát.
Uo. 418.;
Ne méltatlankodjatok: mindennek megfelelő az árnyéka.
Az igazán hivatott moralisták: akik a kísértést a legjobban ismerik.
Uo. 419.;
Lebecsülni azt, amiről hiába ábrándoznak annyian – csúfság.
Az állhatatos ismétlés a bizonyítás egy neme.
Uo. 420.;
Mindenki jobbnak akar látszani, mint amilyen. Ez igenis az erkölcs diadala.
Szép: ez a szem megállapítása, amit a többi érzékek aláírnak.
Nem sok embert ismerek, akinek az őszinteségét őszintén többre becsülném az udvariasságánál.
Uo. 422.
