LOGAU, FRIEDRICH VON (1604–1655) német epigrammaköltő
LOGAU, FRIEDRICH VON (1604–1655) német epigrammaköltő
Önmagunkkal vívni: legszörnyűbb viadal;
önmagunkon győzni: legnagyobb diadal.
önmagunkon győzni: legnagyobb diadal.
Küzdelem és győzelem – Weöres Sándor: A lélek idézése. Műfordítások. Európa, Bp., 1958., 425. Weöres Sándor;
Hogy gond nélkül megélhessen, áhít bárki pénzt, javat,
hanem aki meg is szerzi, örökös gondban ragad.
hanem aki meg is szerzi, örökös gondban ragad.
A javak – Uo.;
Isten malma lassan őröl, ám apróra hengerel:
mit türelme hagy sokáig, élessége törli el.
mit türelme hagy sokáig, élessége törli el.
Isten bosszúja – Uo.;
A malomkő s az emberszív folyton jár körbe-körbe,
ha őrölni-valója nincs, önmagát őrli szerte.
ha őrölni-valója nincs, önmagát őrli szerte.
A nyugtalan természet – Uo. 426;
Barátság, mit a bor szerez,
egy éjjel tart csak, mint a szesz.
egy éjjel tart csak, mint a szesz.
Borbarátság – Uo.;
Számolnád a más hibáját – jobb, ha enmagadnál kezded,
mert időd így nem jut arra, hogy a másét is megleljed.
mert időd így nem jut arra, hogy a másét is megleljed.
Önismeret – Német költők antológiája. (Vál. és szerk.: Keresztury Dezső.) Móra, Bp., 1963. 234. Fazekas Anna;
A háború remek, ha a békét hozza végül;
a béke szörnyü rossz, ha háborúra készül.
a béke szörnyü rossz, ha háborúra készül.
Béke és háború – Uo.;
Erszényednek árt a jó bor, ámde rossztól gyomrod senyved,
ne legyen baja gyomrodnak, legyen inkább erszényednek.
ne legyen baja gyomrodnak, legyen inkább erszényednek.
Bor – Klasszikus német költők. I–II. (Vál.: Halász Előd.) Európa, Bp., 1977. I. köt. 192. Vajda Endre;
Bölcs elmék alkotását
sem bősz idő, sem álság
nem nyelte soha el…
sem bősz idő, sem álság
nem nyelte soha el…
Az acél és a szikla
jövőd nem biztosítja:
előbb elporlanak,
mint könyvben bölcs szavak.
jövőd nem biztosítja:
előbb elporlanak,
mint könyvben bölcs szavak.
Könyvek – Uo.;
Nem tud, bármily fürge, senki
önnön árnyán átszökellni;
de a költő szerét ejti:
halálát is átszökelli.
önnön árnyán átszökellni;
de a költő szerét ejti:
halálát is átszökelli.
A költő – Uo. 193. Rónay György.
