III.

Teljes szövegű keresés

III.
Deák F. után ismét fölszólalt Hettyei. Elmondta állítása támogatására azon indokokat, melyek első fölszólalására birták. Elmondta, hogy «e teremben mindig csak a kormány hibáit hallá emlegetni, de mi ő felségétől a nemzet hasznára jött, azt nem említi soha senki. Zala rendei ugyanis népnevelési rendszert akarnak behozni, minek kidolgozására választmányt neveztek; de sem a választmánynak, sem a rendeknek nem jutott eszébe az, mi eszébe jutott ő felségének; eleven példa bizonyítja, hogy annak, a ki népnevelésről akar intézkedni, először tanítókat képző intézetet kell felállítania, és ezt tette ő felsége; ezen felül ő felsége polytechnikumot állít Pesten 25 székből állót ezer-ezer forint fizetéssel: most majd ő felsége kegyelméből és gondoskodásából birjuk azt, mi a rendeknek eszébe nem jutott. Azért tehát méltóztassanak a kormánynak ezen jó tetteiért hálát szavazni».
Deák Ferencz: Senki kétségbe nem vonja, hogy a kormánynak érdemei vannak; senki sincs, ki a szólónál a fejedelemnek magának a hazára nézve sok jótéteményeit hódolóbb tisztelettel fogadná; de azt meri állítani, hogy biographusának Hettyei urat nem igen 590fogadná meg; minthogy ő királyunknak eddigi sok jótéteményei közül csak azon kettőt tudta kiemelni, mely kezdetben van, de létre még nem jött. Ha már helye volna itt ő felségének jótéteményeiről szólani, többet talált volna Hettyei úr az országgyűlés iratai közt; p. o. ő felségének egyik legnagyobb jótéteménye az, hogy a nemzetiséget sokkal biztosabb lábra állította, mint valaha; továbbá az, hogy mostani királyunk alatt kezdett a kormány a haladás ösvényére föllépni, és reméljük is, hogy sok jót fog azon eszközölni. Egyébiránt igen bajosnak tartja a szónok azt antithesisbe hozni, hogy miért szólunk csak sérelmekről, midőn ő felsége annyi jót tett a hazával? Ha valamit nem tartunk törvényesnek, nem mondhatjuk, hogy törvényes; ha a kormány sok dologban teljesítette kötelességét, azért, ha másban elmulasztja, nem lehet ezt elhallgatni. Bizonyosan Hettyei úr is tudja azon elvet «bonum ex integra causa, malum ex quolibet defectu». A népnevelésre nézve helyes, ha a kormány akar intézkedni, csak a törvényhozást el ne mellőzze. Hogy Zala vármegye nem állított polytechnicumot és praeparandiákat, annak egyszerü oka az, a miért Hettyei úr nem állított; Zala vármegyének nem volt pénze, valamint Hettyei úrnak sem. Ő felsége nyúlt a dologhoz, mert van benne módja. De abban nagyon hibáz Hettyei úr, ha azt hiszi, hogy a polytechnicum kérdése soha sem forgott fenn, mert itt is történt szavazás bizonyos sommára, s hogy létre nem jött, annak az az oka, hogy a magyarországi rendek többsége nem akart fizetni. Ha föladatunk volna valakinek panegyrisisét előadni, ha úgy akarnánk tenni a kormányra nézve, mint tett gr. Festetich György a maga tisztviselőire nézve, hogy ugyanazon levelében, melyben nekik pensiót rendelt, számlálta el mindazon kárt, melyet okoztak, és mindazon hasznot, a mit tettek, s végre is több lett az érdem a nem érdemnél, akkor megjárná; de mi azt nem teszszük, mi azt nem kérdezzük: a kormány több jót tett-e vagy több rosszat? az isten mentsen meg, hogy a kormány több rosszat tett volna, mint jót, elég szerencsétlenség, hogy egy cselekvése is van törvénytelen. Hettyei úr azt most törvényesnek tartja, azért nem kivánja, mint sérelmet orvosoltatni. De hogyan lehet ellenünk fordítani azon vádat, hogy mi mindig csak hibáit emlegetjük a kormánynak? a szónok nem látja által, mert most csak arról van szó, hogy a kormánynak fönforgó tette törvénytelen, mit nem lehet törvényesnek látnunk azért, mert a kormány polytechnicumot és praeparandiákat akar állítani.
A közgyűlés Deák F. indítványát elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem