DEÁK FERENCZ UTOLSÓ OLVASMÁNYAI.
378DEÁK FERENCZ UTOLSÓ OLVASMÁNYAI.
Midőn DEÁK FERENCZ érezte, hogy régi szívbajának újabb rohama fenyegeti, vagy midőn a nyilvános ügyek menete aggasztotta, politikai környezetének, pártjának eljárása egy vagy más irányban bántotta, 379visszavonúlt az „Angol királynő”-ben levő szobájába, bezárta ajtaját és a vendéglő szolgálati személyzetén kívűl senkit sem bocsátott magához, sokszor napokig. Ilyenkor leginkább regények olvasásával foglalkozott, melyeket vagy maga pakolt fel rozzant confortablejébe a „vastuskó” helyiségeiből, vagy a „Lohndiener” által hozatott. Legszívesebben vette elő ilyenkor ismét és ismét ifjúsága kedvencz olvasmányát: BULWER-t, COOPER-t és MARRYAT-ot – ezen írók számos regényeinek czímeit el is szerette sorban mondani úgy, a mint egymásután következtek. Azokon kívűl leginkább a históriai regényeket kedvelte, melyek némi positiv alappal bírtak – a tisztán phantastikus, ábrándozó vagy sociális kérdéseket feszegető művek nem voltak ínyére.
Úgy hiszszük, a nagy férfiú számtalan tisztelőit érdekelni fogja, ha elősoroljuk azon műveket, melyeket utoljára olvasott.
A fentebbi 1875 július 14-iki sorai folytán küldött könyvekből megtartotta JÓKAI, GABORIAU, COBB, TURGENJEW és KÖNIG néhány regényét; 1875 augusztus 21-én a fentebb szintén hasonmásban közölt sorokban megrendelte „LESSING Nathanját, BULWER és COOPER regényeit,” 1875 deczember 13-án „EÖTVÖS Magyarország 1514-ben” czímű történelmi regényét. Ez alkalommal, mintha közel halála előtt rendezni kívánná ügyeit, szokása ellenére ki is fizette évi számláját, mit azelőtt majdnem két évtized alatt csak minden január 1-én szokott tenni. – Végre 1875 deczember 22-én még egy reszkető kézzel írott czédulán „SUE, Ewige Jude” czímű regényét kívánta. Ez volt a legutolsó könyv, melyet a súlyos betegnek küldtünk. Talán nem érdektelen annak is megemlítése, hogy évenként a Gothai almanachot és a Pesti czímnaptárt erősen beköttette magának és számos szalaggal láttatta el. Szerette a rövid statistikai, politikai adatokat és az udvarok genealogiáit tartalmazó kis könyvet mindig kéznél tartani, úgy a vidéki látogatókat a Pesti czímnaptár (Adressbuch) nyomán jó tanácsokkal látni el. – Sok kellemetlensége volt azzal, hogy mindenféle, külföldi lapokat is, derűre, borúra nyakára küldtek, melyek árát azután tolakodóan követelték tőle – így például a „l’Etoile du nord” szerkesztőjének 18 frtot kellett nevében kifizetnünk, bár soha sem rendelte, se nem olvasta azon lapot – de a német regények gyakran szemtelen nagy árai folytán is többször nehéz volt évi számlájának összegét azon határok közé szorítani, melyek szerény jövedelmének megfeleltek.
