MÁSODIK ALREND: Őserszényesek (Caenolestoidea)
MÁSODIK ALREND: Őserszényesek (Caenolestoidea)
Thomas még a hatvanas években egy érdekes erszényes állatot írt le, melyet Ecuadorban fedeztek fel, s azt Hyracodon-nak nevezte. Sokáig azt hitték, hogy ez csakugyan önálló csoportot alkot, míg aztán 1895-ben Thomas ezt az állatot alaposan megvizsgálva, arra az eredményre jutott, hogy az tulajdonképpen egy rég kihalt patagóniai csaoporthoz, a Coenolestes-ekhez tartozik, amelyeket még Ameghino írt le a Santa-Cruz formációból.
Azóta azután behatóan foglalkoztak állatunkkal s Dederer és Osgood régi harmadkori Phalangeridákkal iparkodtak ezt rokonsági összefüggésbe hozni. Ezek a kutatások még egyáltalában nem befejezettek, s azért is Abel azt tanácsolja, hogy ezt a csoportot egyelőre önálló alrendbe soroljuk és annak a két- és sokfogú erszényesek (Diprotodontia és Polyprotodontia) között biztosítsunk helyet. Fogazatukban, melyet a 4. 1. 3. 4. - 3. 1. 3. 4. képlettel lehet kifejezni, a primitív és specializálódott jellegek egyesülnek. Felső fogaik egyöntetűek és a sokfogú erszényesekére emlékeztetnek, metszőfogaikkal a kétfogúakra. Az alsó fogakkal olló módjára egyesülnek rágáskor, s az alsó állakpocs izülete a kengurukét juttatja eszünkbe. Az utolsó előzápfogaik hasonlítanak a kuszkuszfélék zápfogaihoz. Egyes fajaikról, mint pl. az Abderites-ről Abel megállapította, hogy a feltűnően kiemelkedő, alsó előzápfogukkal a gyökereket szétmorzsolják, míg a majdnem vízszintesen álló metszőfogak ezeknek kiemelésére szolgálnak. Ötujjú kezük is érdekes alkotású, mert a középujjak karmokat viselnek, a szélsőkön azonban körmöket látunk. A lábak alkotása egészen szárazföldi életmódra vall, a 2. és 3. ujjuk nincsen összenőve. Hüvelykujjukat nem tudják szembehelyezni a többi ujjal. Megjegyezhetjük még, hogy ezeknek az állatoknak erszénycsontja feltűnő nagy, s hogy agyvelejük alkotásában némely tekintetben a sokfogú erszényesekkel egyeznek meg. Erszényük nincs, s csak egy pár csecsbimbót viselnek.
A Caenolestes-ek bozótokban, száraz helyen élnek, s inkább alkonyatkor és éjjel jönnek elő, a nappalt rejtekeikben töltik. Legfeljebb 13 cm hosszúak. Közülük legjobban ismeretes a Caenolestes fuliginosus Tom. és a C. obscurus Thos.
