Pórlázadás.
Pórlázadás.
Bethlen halála után a hajdúk lázongása ürügyül szolgált az erdélyiek részéről újabb támadásra, mire Bornemisza János kassai alkapitány a Tiszához sietett, hogy az erdélyieket megfenyítse, de gróf Bethlen István és Zólyomi Dávid udvari kapitány Tokajnál megverték a seregét. A rakamazi kudarcz után (1631 márczius 15.) Esterházy is lemondott arról, hogy Rákóczyt az erdélyi fejedelemségtől elüsse; alkudozásokba bocsátkozott tehát vele, melyek Kassán április 4-én eredményre is vezettek, főleg miután Rákóczy biztosította a nádort, hogy Felsőmagyarországra számot nem tart. Alig csillapodott le a harczi zaj, a pórok lázadtak fel és vezérük, valami Császár Péter nevű ember, a ki Erdélyben is megfordult, Zemplén vármegyében felkelésre ingerelte a sanyargatott jobbágyokat, a kikhez nemesek is csatlakoztak. A pórhad leverésére a vármegye négyszáz lovast és kétszáz gyalogost bocsátott a nádor rendelkezésére, Butkay István az újonnan választott alispán vezérlete alatt; ezenkívül Eödönffy Ferencz és Drugeth János saját költségükön állítottak hadat a pórok ellen. A pórhadat csakhamar leverték és Császár Pétert Kassán kivégezték. Az 1632. év elején azután helyreállt a nyugalom, miután a felkelők részére a kegyelem biztosíttatott.
Alaghy Menyhért főispán még 1631-ben elhalálozván, Homonnai Drugeth János lett az új főispán, a kit Esterházy nádor iktatott be a hivatalába Zemplén városában. Alig néhány évi béke után, 1634-ben, ismét török betörések fenyegették a vármegyét, de a szendrei kapitány értesítésére Zemplén gyorsan felkelő sereget állított ki, mely Szerencs környékén állott őrt és ezzel a török betörés meghiusult.
Az 1634. évi országgyűlésen, melyen a vármegyét Tárkányi István alispán és Kácsándy Mihály képviselték, a zempléni hajdúhelységek ügye is szóba került. E helységek lakói (Hernádnémeti, Hídvég, Gesztely, Megyaszó, Bekecs és Monok) hajdúszabadalmakat kezdtek bitorolni; az országgyűlés határozata értelmében azonban ismét a vármegye hatósága alá rendelték és adófizetésre kötelezték őket. (Adalékok 1902. 10.) A községek az országgyűlés határozatáról értesülvén, a vármegye fenhatósága alól szabadulandók, inkább meghódoltak a töröknek. 1635-ben az egri törökök meg is jelentek a Sajó vidékén s nemcsak e hat községet foglalták el, hanem ezekre támaszkodva, 1637-ben Szerencs környékét elhamvasztották. A vármegye ugyan vissza akarta adni a kölcsönt, de a nádor azt tanácsolta, hogy a fegyveres megtorlás helyett tegyen a portán panaszt.
Ferdinánd 1637-ben elhalálozván, az 1637–38. évi országgyűlésre Butkay István, az újonnan megválasztott alispán, és Kácsándy Mihály küldettek követekül; míg az alispán az országgyűlésen volt elfoglalva, helyetteséül Barkóczy Ferenczet választották meg. Az országgyűlésen főleg a protestánsok vallási sérelmei kerültek szóba, majd a Lengyelország felőli határ megállapítását rendelték el; Érsekújvár helyreállítására pedig a vármegyei nemesi pénztárból háromszáz, a közpénztárból kétszáz magyar forintot szavaztak meg.
Homonnai Drugeth János főispán, a kit ekkor még 1635-ben neveztek ki országbíróvá, 1640-ben egészségi állapotát hozván fel okul, lemondott a főispánságról. Távozásakor hosszabb beszédben figyelmeztette a vármegye közönségét a király iránti hűségre. (Szirmay i. m.) Érdemei elismeréséül 1641-ben a tokaji uradalmat nyerte adományul, de ez nem sokáig volt az övé, mert az uradalom csakhamar Rákóczy György kezére került.
Az éber őrködés ellenére, a törökök 1641-ben ismételten betörtek a vármegye területére. Az újonnan választott alispán, Harthay Gábor, ugyan nemesi felkelést rendelt és Ónód tájékára háromszáz lovast állított fel, mindazonáltal a hegyaljai falvak lakosságát nem tudta megnyugtatni, mert az egész vidék szétfutott. Ekkor a vármegye, nehogy a hegyaljai szőlők míveletlenül maradjanak, a többi járások és a szomszéd vármegyék jobbágyait hajtotta a hegyaljai szőlők mívelésére.
Rákóczy a svédekkel még 1642-ben szövetséget kötött és habár a helyzet nem volt szövetségeseire nézve kedvező, 1644 márczius havában megindította 395hadait Ferdinánd ellen. Még ebben a hóban birtokába került Tokaj, Sárospatak és legutoljára, június 11-én Szerencs is, mely várat Rákóczy László tiszttartója, Rákóczy visszavonulásakor, még idejekorán Esterházy kezére játszotta, miért a vár elfoglalása után életével lakolt. Rákóczy, a hűtlen tiszttartó holttestét a várkapu fölé akasztatta. (Szirmay i. m. Millenn. Tört. VI. 488–491.) Rákóczy, Esterházy visszavonulása után alvezérét, Kemény Jánost, a hátráló császári sereg ellen küldte, maga pedig Homonnai Drugeth János várát, Jeszenőt, vette ostrom alá, melynek ura, Barkóczy Lászlóval Lengyelországba távozott, hogy Ferdinánd részére hadat gyűjtsön. Jeszenő elfoglalása után Barkó, mely leromboltatott, és Regécz, az Esterházy vára, szintén a Rákóczy hatalmába került, de a császári hadak közeledtére, Rákóczy Rakamaznál átkelt a Tiszán, míg Kemény Jánost, a kit Nyitrából hívott vissza, Liszkán hagyva, Ibrányi pedig Tiszalúcnál maradt. A császári had Aszalónál foglalt állást, honnan szeptember 27-én Szerencsre tört és azt kifosztotta; ez alkalommal a Rákóczyak családi sírboltját is feltörték. Puchheim, Zrinyi Miklós, Barkóczy László és Wesselényi hadai Lúcz tájékán Ibrányi Miklós lovas hajdúit verték szét. Kemény János hadaik közeledtére a nyolcz ezer főnyi császári had visszavonúlt, mire az ez évi hadjárat véget ért. (Millenn. Tört. VI. 492–93.) Szerencset Rákóczy még deczember 6-án rohammal elfoglalta, mely alkalommal az egész várőrséget levágták, csak Radványi István kapott kegyelmet. 1645-ben újra kitört a harcz. Rákóczy magához rendelte Harthay Gábor alispánt, meghagyván neki, hogy a nemességet szólítsa fegyverre, egyszersmind a vármegyét is hadi czélokra szolgáló háromszáz szekér kiállítására kötelezte. Mialatt Rákóczy előnyomult, Puchheim körülfogta Szendrő várát, melynek felmentésére a vármegye százötven puskás gyalogost küldött.
Az 1645. évi hadjárat deczember 15-én a linzi békével ért véget, melynek értelmében Zemplén vármegye a fejedelem haláláig Rákóczy birtokába került. A linzi békekötés tetemesen gyarapította Rákóczy vagyonát, a ki Tokajt, Tarczalt, Regéczet és a tokaji hét szőlőt nyerte örökjogon. (Millenn. Tört. VI. 499.) Rákóczy augusztus végén már hazatérőben lévén, szeptember 17-ére a templomokban általános könyörgést és az napra bőjtöt is rendelt, a hazatérő sereg eltartására pedig a vármegyétől 550 frtot követelt. (Szirmay i. m.) Az év vége felé, november 22-én, Drugeth János főispán elhalálozván, helyébe Rákóczy báró Bocskay Istvánt nevezte ki főispánná, a kit utóbb, 1647-ben, III. Ferdinánd is megerősített.
Az 1646. évben az egész vármegyében döghalál pusztított, melynek Harthay Gábor alispán is áldozatul esett. A vármegye ekkor Zemplén városában Debreczeny Tamás elnöklete alatt közgyűlést tartott, melyen Szirmay Pétert választották meg alispánná. Ez év tavaszán az árvizek is, főleg Tokajnál, hol a vár falait is aláásták, nagy károkat okoztak; ennek következtében Németalföldről hozatott mérnökök vezetése alatt a Tiszát szabályozták. Ebben az évben ifjabb Rákóczy György, akkoriban váradi kapitány, látogatta meg a vármegyét, a kit az alispán fogadott és kísért a Rákóczy-uradalmak megtekintésére.
Az 1637. évi országgyűlés intézkedései közül a XX. és a XXX. t.-cz. érdekli közelebbről a vármegyét. Az előbbi szentesítette Zemplén vármegyének Rákóczy részére történt átadását, az utóbbi az úgynevezett hajdúkiváltságokat bitorló Hernádnémeti, Sajóhídvég, Gesztely, Megyaszó, Bekecs és Monok helységek lakóit közmunkák teljesítésére kötelezte.
1647. évben ismét török pusztításról emlékeznek meg forrásaink. Ezúttal Gálszécs környékét égették fel. (Szirmay i. m.)
Az országgyűlés berekesztése után szigorú rendszabályokat léptettek életbe a vallásbékét megzavarók ellen. Gróf Drugeth János özvegyét fegyveres darabontokkal kényszeríttették a varannai templomnak a protestánsok részére való átadására, és Móricz apát ellen, a ki Homonna piaczán szónokolt a protestánsok ellen, vizsgálatot indítottak.
Az 1648. évi országgyűlés, melyre Szirmay Péter alispán és Halmy Gábor küldettek követekül, a Szirmay Péter Ónodra szökött szirmai jobbágyainak visszavezetését rendelte el. Ebben az évben Rákóczy György utoljára látogatott el Zemplénbe és főleg a török pusztítások következtében 396elhagyott Hegyaljának benépesítésére törekedett. E végből kiáltványt is tett közzé, a háborús világ nyomán fölötte elszaporodott útonállók üldözésére pedig ötven gyalogost kívánt a vármegyétől.
Rákóczy Györgynek 1648 október 11-én bekövetkezett halálával Zemplén visszaszállott a koronára. Ferdinánd gróf Wesselényi Ferencz felsőmagyarországi főkapitányt, Törös János kir. kamarai tanácsost, Bornemisza Jánost, Mosdósy Imre szepesi kamarai igazgatót küldte a vármegye átvételére. Mialatt a vármegye követei, Tussay Jakab és Garanyi Ferencz, Rákóczynak Gyulafehérvárt 1649 január 10-én végbement temetésére utaztak, azalatt Ferdinánd biztosai a vármegyén kívül átvették Tokaj és Szerencs várát is, mely utóbbinak átadását a török békebontásnak minősítvén, Szerencs vidékére tört és onnan nagyszámú rabot hajtott Egerbe. A mint Zemplén elszakadt az erdélyi fejedelemségtől, a vármegyei életben is jelentős fordulat állott be.
Az 1649. évi deczember 30-án Zemplénben egybegyűlt rendek ismét Szirmay Pétert választották alispánná és hátralékos kétszáz forint tiszteletdíját egyszerre rendelték folyósítani. A főispán egyidőre visszavonúlt s kevesebb részt vett a vármegye ügyeinek intézésében, míg az Erdélyből újonan települt ’Sennyey Pongrácz családja kezd jelentékeny befolyásra jutni. A Drugeth családból György kezd szerepet vinni és 1650-ben gróf Esterházy Máriával kötött házassága ünnepén a vármegye is képviseltette magát.
