Lipót király.
Lipót király.
Az 1655. évi országgyűlésen, melynek folyamán Lipótot még atyja életében királylyá koronázták, a vármegyét Szirmay Péter és Tussay Jakab képviselték. A koronázási szertartást a zemplénvármegyei származású Lippay György prímás végezte. Szirmay Péer 1656-ban királyi táblabíróvá neveztetvén ki, Tussay Pétert választották alispánná. Az új alispán hivataloskodását négyszáz főnyi lovas-sereg szervezésével kezdte meg, mely előbb Farkas Lajos vezérlete alatt a török portyázókat verte ki a vármegye területéről, majd 1657-ben a földesurak ellen fellázadt krajnyai ruthéneket zabolázta meg. Tussay alispán ekkor arra törekedett, hogy a népet zsaroló idegen katonaságtól megszabaduljon. E végből Szirmay Péter közbenjárását is kikérte; csakhogy ekkor váratlan bonyodalmak támadtak, melyek következtében a vármegye az idegen zsoldos hadtól nem tudott megszabadulni. II. Rákóczy György ugyanis a lengyel korona elnyeréséért háborút indított Kázmér lengyel király ellen és ezért 1657 január havában Sárospatakról Zemplént is fegyverbe szólította. De a kísérlet balul ütött ki, ő maga fogságba esett, a lengyelek pedig berontottak Munkács felől és a Rákóczy birtokokat egész Sárospatakig elpusztították. A lengyel betörés hírére, I. Lipót, gróf Montecuccolit küldte Tokaj vidékére és a nádor nemesi felkelést rendelt, mely fölött 1658-ban tartott szemlét báró Bocskay István főispán. Ezúttal azonban a vármegye nem volt harczok színtere, e helyett azonban a Montecuccoli-féle martalócz hadat kellett eltartania.
Az 1659 julius 21-ére Pozsonyba egybehívott országgyűlésre Farkas Lászlót és Vehéczi Báncsy Mártont küldték, kiknek négyszáz tallért és útiköltségül kétszáz forintot szavaztak meg. Wesselényi nádor már előzőleg mérsékletre intette a vármegyét, de azért az országgyűlésen főleg a vallásügyi sérelmek és az idegen katonaság ellen emelt panaszok tették a tanácskozás tárgyát. (Szirmay i. m.)
Még az országgyűlés folyamán, a török, Szendrő mellett (Borsodmegye) a felkelt zempléni lovasságot felkonczolta, mely hírre a vármegye, Szirmay István vezérlete alatt, 200 lovast küldött hadba s ezek fényes győzelmet arattak az egri törökökön. II. Rákóczy György a törökök ellen vívott gyalui csatában halálosan megsebesülvén, Váradra vitetett, a hol 1660 június 7-én 397meghalt. Holttestét innen Sárospatakra vitték, a hol 1661 árpilis 24-én helyezték örök nyugalomra. Tokaj kaput nyitott a császári őrség előtt. A török azonban az alkalommal élni kívánt és Váradot fogta ostrom alá. A kétségbeesett város hasztalan kért segélyt a vármegyétől. Az 1660 július 21-én Tokajban egybegyűlt rendek melegen felszólaltak Várad érdekében és felterjesztést intéztek Lipóthoz is, melyet külön futárral küldtek Bécsbe. (Szirmay i. m.) A Des Souches vezérlete alatt érkezett mintegy húszezer főnyi császári had azonban, a helyett, hogy a török ellen ment volna, Tokaj és Rakamaz között táborozott, majd csakhamar felszedte sátrait és hadait a magyar véghelyeken szállásolta el. Alig mozdult ki e császári had, a törökök törtek be a Bodrogközbe, kiket azonban a gróf Drugeth György ungi főispán vezérlete alatt álló felvidéki vármegyék egyesült hadereje visszaűzött. E válságos időkben 1661-ben Báncsy Zsigmond lett az alispán, a ki Ali egri pasa és Kucsuk Mehemed fenyegető leveleit véve, melyekben az egész vármegye elpusztítását helyezték kilátásba, valóban önfeláldozó buzgalommal fogott a védelem szervezéséhez. A vármegye közönsége Szepessy Pál közbenjárásával felküldte a pasák leveleit Lipót királyhoz és egyúttal magyar segédcsapatokat kértek. Wesselényi nádor ugyan helytelenítette a vármegye utóbbi kijelentését, de azért maga is teljes odaadással támogatta a vármegyék védelmi műveleteit. Zemplén bámulatos tevékenységet fejtett ki. A nemesség ifja-véne lóra ült s így a felkelt nemesség 1300 lovast számlált. Rákóczy György özvegye 500, Drugeth György 300, gróf Csáky István, gróf Rákóczy László, gróf Pethő Zsigmond, báró Bocskay István főispán, báró Thököly István 200–200, Barkóczy István 150, báró Perényi Imre száz, Farkas László harmincz harczost állított ki. (Szirmay i. m.) A török csakugyan betört Szerencs vidékére, hogy a szüretet lefoglalja és a szüretelőket elhurczolja, de a felkelt nemesség vitézül megállotta a helyét.
Mikor a török támadástól már többé nem kellett tartania a vármegyének, megjelent a Montecuccoli Rajmund hada. E garázda had, mely útjában pusztításaival mindenütt csak rémületet keltett, Erdélybe vonult, hogy Kemény Jánosnak segélyt nyújtson. Ezúttal megmenekült a vármegye a beszállásolástól, de Montecuccoli kárpótlásul tízezer kenyeret, ötszáz köböl lisztet, száz köböl zabot és nyolczvan hordó bort követelt. (Szirmay i. m.)
