Vályi Nagy Ferencz. Láczai (Szabó) József. Mitrovics Gyula.
Vályi Nagy Ferencz. Láczai (Szabó) József. Mitrovics Gyula.
Vályi Nagy Ferencz a XIX. század elején adott ki egy csomó könyörgést (Kassa, 1805), míg a tulajdonképen való prédikácziós irodalomnak 257Láczai (Szabó) Józsefben akadt művelője. Láczai már lepsényi pap korában Fábián József veszprémi esperessel együtt szerkesztette a Prédikátori Tárház czímű gyüjteményt, melyben három munkája látott napvilágot és utóbb mint pataki pap és tanár egymás után bocsátja ki Prédikáczióinak második (Patak, 1814), harmadik (u. o. 1819), negyedik (u. o. 1820) darabját s a Templombeli Köznapi Könyörgéseket (u. o. 1827), a melyek mind kiválóan eszes és tanult főre vallanak. Azonban, sajnos, ez a fő nem tud fölhevülni, alkotásai korukhoz képest sem ismerik a hathatós rövidséget, a nyelv színességét és változatosságát. Láczai az iskolában önhittséggel vádolja Kazinczyt és táborát; a gyakorlatban az íróasztalnál is, óvakodik szellemöktől. Pedig erre a szellemre szükség van és a „nyelvújítás” a Láczaiak ellenére is érezteti befolyását a szónoklatban, mi több: néhány évtized múlva a protestáns prédikácziós irodalom nagyjai sem óvakodnak a modern szónoklat szépítő eszközeitől. Nemcsak a theologiában, az egyházi szószéken is érezhető az új áramlatok ereje alakban, tartalomban egyaránt. A szónok mind jobban emanczipálja magát a mult idők dogmáitól, mind „szabadelvübbé” válik és mind több súlyt vet a formák, a kifejezés művészetére. Patak ebben a változásban sem marad hátra, sőt, ellenkezőleg, Magyarországnak egyik legelső helye, a hol kitűzik a reformok zászlóját. A vezér: Mitrovics Gyula akadémiai tanár, a gyakorlati theologiai fényes tehetségű előadója, Sátoraljaújhelyben 1841-ben született s 1903-ban halt meg. Már igen fiatalon irt ismeretterjesztő és törtélemi dolgokat, utóbb elbeszéléseket, történelmi adalékokat és 1881-ben megindította a Sárospataki Lapokat, melynek öt éven át volt a szerkesztője. Sokat és sokfélét írt; legkedvesebb tárgya azonban az egyházi szónoklat volt, melyet gyakorlatilag, elméletileg ápolt. „Egyházi szónoklattan”-ával (Spatak, 1878) eredeti gondolatok, stilus-szépség dolgában felülmúlt minden megelőzőt, de mint gyakorló szónok is kiváló hatást keltett beszédeivel, melyeknek a szép, festői stílre való törekvésen kivül, az új, az u. n. „szabadelvű” theologiai gondolkodás a fő jellemvonása. Idevágó művei: Egyházi és szertartási beszédek; Spatak, 1872; Lang Henrik vál. vallásos beszédei; u. o., 1877. Az én lelkipásztori hitvallásom, Debreczen, 1896; Magyarország ezredéves fennállása emlékére, u. o. 1896. A mit az életből és bibliából tanultam, u. o. 1902; Hétköznapi, bűnbánati és alkalmi imák. Sárospatak, 1886.
