Medgyesi Pál.
Medgyesi Pál.
A nagy kóborlóval, kinek Magyarország javai közül a kenyér, bor és pecsenye tetszett legjobban, csaknem egyidejűleg érkezett a városba Medgyesi Pál, épp ez idétt bocsátva ki leghatásosabb munkáit, a Dialogus Politico-Ecclesiasticus-t (Bártfa, 1650), a prezsbiteriumról való Rövid Tanítás-t (Patak, 1653), rhetori elveinek gyüjteményét, a Doce nos orare, quin et praedicare czímű dolgozatot (Bártfa, 1650) s részt véve – Tolnai Dáli Jánossal, Veréczivel – a Liturgia Sacrae Coenae (Patak, 1658) szerkesztésében, melyhez ő írja az előszót.
Azután említhető még pár disputáczió a filozofia köréből, melynek úgy látszik, Pósaházi, az új tanár, nagyobb lendületet kölcsönzött: Gyöngyösi B. András (De territorio philosophandi) és Körmendi Péter (De principio philosophandi) deákok dolgozatai.
A mi ezeken kívül még latba esik, ha ugyan a sorozatot teljesnek lehetne mondani, vagy tankönyv, vagy a következő éra terméke, a XVIII. századé, mely a bujdosó iskolát visszatelepíti elhagyott fészkébe. Valóban, a kiállott izgalmak, hányódások nem törték meg a kollégium erejét, sőt ellenkezőleg, öntudatának emelésére szolgáltak. A régmúlt fénye, a mult hősi állhatatossága, nyomorúsága és szenvedései glóriát vonnak a vén, roskatag épületek fölé s büszke önérzettel töltik el azokat, kikre őseik ily fényes erkölcsi örökséget hagytak. Nem csoda, hogy Patakon jobban érdeklődnek a helyi múlt iránt, mint a legtöbb iskolában, és az iskolatörténet művelése úgyszólván nemzedékről–nemzedékre öröklődő hagyomány. A XVIII. század különben is a történetírás ideje Magyarországon. A lezajlott török és kurucz világ küzdelmeiben a nemezt is a pusztulás, a sanyarúságok rettenetes, de dicsőséggel kijárt iskoláján esett keresztül, s a mi szintén fontos, mint a pataki iskola, múltjában keresi jogainak bizonyítékait, hogy azokat a hatalommal szemben érvényesítse. A történelmi tanú és az önérzet forrása egyszersmind.
